Miričina település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 21, közúton 31 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 11, közúton 13 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, a Mirička-patak mentén és a Ratiš-hegység déli lejtőin, 173−420 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-2
A Miričina környéke rendkívül gazdag felszíni és talajvízben. A terület összes vízfolyása természetes módon a Spreča-medencéhez tartozik. A Spreča folyó 5,3 km hosszan folyik át Miričinán, és számos kanyarulat jellemzi, különösen a Mirička-patak torkolatánál, ami szintén hozzájárult a kanyarulat kialakulásához az erodált anyag felhalmozódása révén, amelyet a folyó nagyobb mennyiségben szállít, magának az aljzatnak (agyag, homokkő, homok stb.) és rendkívül özönvízszerű jellegének köszönhetően. A Spreča-folyó következő mellékvizei ömlenek Miričina területére: Budimski potok (hosszúsága: 1250 m), Mujačićki potok (510 m) és Mirička-patak (5,1 km), amely egyben az egyetlen nagyobb patak Miričina területén. A Mirička-patakba beömlő egyéb patakok a következők: Kasova (Cerički potok) – 2550 m; Lipovački potok – 1100 m; Dolovski potok – 705 m; Muminovića potok – 670 m és Kovačica potok – 460 m.
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20−25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0−5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800−1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb71Bosnyák23912237Horvát87Jugoszláv561Egyéb5520Összesen25172266
Története Őskor és ókor A térség régészeti leletei azt bizonyítják, hogy a település környéke már az őskorban is lakott volt. A közeli Gornja Orahovica határában két őskori régészeti lelőhely is található. A „Barice” lelőhelyen 1955-ben A. Benac és B. Čović végzett próbaásatásokat, majd 1956-ban B. Čović vezetésével szisztematikus régészeti ásatás indult el. Ennek során a bronzkorból származó települést és az őskőkorszakból származó hamvasztásos temetőt tártak fel. A temető szabálytalan félkör alakú, kis kiterjedésű volt. Mintegy 50 sírból állt, melyből 38-at tártak fel. A sírok többsége melléklet nélküli volt. Néhány sírban kerámiákat és fémtárgyakat találtak, melyek a temetőt a késő bronzkor korai szakaszához kötik. Az alatta elhelyezkedő rétegben őskőkori település nyomaira bukkantak. Orahovica másik őskori lelőhelye a „Bilanovo brdo” nevű dombon található. Itt szántóföld művelés közben atipikus kerámiatöredékek kerültek elő. A kerámiák nagyobb része az őskorból, egy része a római korból származott.
Középkor Bizonyos, hogy már oszmánok megérkezése előtt Miričinának volt katolikus temploma, melynek maradványai a Ratiš-hegységben találhatók.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1520 körül, Srebrenik várának eleste után foglalta el ezt a térséget. A Miričina név eredete meglehetősen ismeretlen, és nem ismert, hogy melyik helynévtípushoz tartozik. Az sem ismert biztosan, hogy pontosan mikor keletkezett, és hogyan keletkezett. Számos hagyomány közül az tekinthető mérvadónak, hogy egy bizonyos Mirčin nevű férfi nevéből származik. Egy török kori történelmi térképen a „Mirčinova kosa” név a mai Gornja Miričina területén, Berkovica közelében található. A Miričina név az első népszámlálásban is szerepel, amelyet a törökök 1528-as megérkezése után végeztek. Itt említik először, Miričinát településként.
A falu a Smolućai náhije része volt. Ez a náhije a Gornja Tinja folyó bal partján, Srebrenik városa felé húzódott. Már 1528 előtt a Smoluća náhije mind a 11 faluját vlachok lakták. Az 1560-as és 1570-es évektől 1572-ig Miričina és Smoluća a Zvorniki kádilukhoz tartozott. 1572−74 között a Smoluća náhijét elválasztották a Zvorniki kadiluktól, és beolvasztották az újonnan alakult Tuzla, vagy Gornja és Donja Tuzla (Memleḥateyn) kádilukba. A miričinai mecset mecsetté alakításának idején, 1644-ben a falu már 70 éve a Tuzlai kádilukhoz tartozott. 1533-ban egy bizonyos Ali volt a falu timárja, akinek 5000 akcse jövedelme volt. A faluban 12 muszlim házat, 5 egyedülálló muszlim házat, 19 keresztény házat, nyolc egyedülálló keresztényt és nyolc örökséget soroltak fel. A vlachok átmenetben voltak a mozgó, legeltető életmódról (nyári és téli szállások), a letelepedett mezőgazdasági életmódra. 1528 után az akkori nagyvezír, Ibrahim pasa eltörölte a kiváltságos vlach státuszt. A vlachokat egyszerű közemberekké silányította. A döntés politikailag és katonailag is helytelen volt. A vlachok nagy része nem tudott megbirkózni kiváltságai elvesztésével. Ekkor a vlachok először kezdték el nagymértékben elhagyni az oszmán felet, és átálltak a Habsburg vagy a velencei szolgálatra. A jogokat később is csak korlátozottan állították vissza. A szultán 1644-ben engedélyezte a falunak a mecset építését, amely egészen 1932-ig állt.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó akkori településnek 99 háztartása és 475 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. Az 1895-ös népszámlálás szerint a következő mahalák tartoznak Miričina településhez: Bešići, Durakovići, Miričina Gornja, Suljići és Štacija. 1886-ig, a Doboj–Tuzla–Simin Han keskeny nyomtávú vasútvonal megépítéséig Miričina település a mai Nukići, Okanovići, Štilići és más mahalák területén helyezkedett el, ez valójában a mai Gornja Miričina területe volt. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Miričina községhez tartozó településen 133 háztartást, 669 muszlim és 11 római katolikus lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Végül a térséget 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok.
A háború után, az 1945 és 1992 közötti szocialista Jugoszlávia alatt Orehovica is a kollektivizálás szélesebb körű nemzeti politikájának előnyeit élvezte, amely a helyi mezőgazdaságot szövetkezetekbe szervezte a termelékenység növelése és a vidéki területek tervgazdaságba való integrálása érdekében. Az alapvető infrastrukturális fejlesztések, mint például a falvakat Gračanicával és Tuzlával összekötő utak, megkönnyítették a piacokhoz való hozzáférést, és támogatták a vidékfejlesztést ösztönző belső migrációs politikák által vezérelt szerény népességbeáramlást. Gračanicában a háború utáni kihívásokat, mint például a folyószabályozás és az ipar fejlesztése. Az áramot az 1960-as években vezették be a Gračanica környéki vidéki területeken Jugoszlávia villamosítási törekvéseinek részeként, javítva az életszínvonalat és lehetővé téve a kisüzemi gépesített gazdálkodást az olyan falvakban, mint Orehovica. Ez az időszak elősegítette az etnikai együttélést.
A második világháború után, a széles nyomtávú vasút megépítésével kezdődött meg a lakosság számának valamivel intenzívebb változása, valamint a más községekből és ugyanazon község más településeiről a mai Miričine Polje területére történő bevándorlása. A második világháború után Miričina végül Gračanica község részévé vált. Az 1961-es népszámlálás szerint Miričina akkoriban már közel 2000 lakosú volt, és a meglévő infrastrukturális fejlesztéssel egy tipikus vidéki településből egy városi morfológiához és morfostruktúrához közelítő településsé kezdett fejlődni. Az akkori legfrissebb településtípusok szerinti felosztás szerint Miričina Bosansko Petrovo Selóval együtt Gračanica község vegyes településtípusúnak minősült. A lakosság nagyobb beáramlását és a település építését az 1960-as években, és különösen az 1970-es években, a Doboj-Tuzla főút megépítése (1975/76) és a Tuzla-medence intenzívebb iparosítása után regisztrálták.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek nemcsak a szomszédos bosnyák települések lakóira, hanem magára Gračanicára is. A bosnyák katonai és területvédelmi erők azonban sikeresen verték vissza a szerb támadásokat, amelyek Miričináig nem értek el.