Vilsandi balti-tengeri sziget az észtországi Saare megye Saaremaa község Kihelkonna körzetében található. A sziget területe 9,4 km², ezzel méretét tekintve a tizedik legnagyobb sziget Észtországban. A sziget hossza 6,3 km, szélessége pedig legfeljebb 3,2 km, ez a legnyugatibb lakott sziget Észtországban. A környező vizek sekélyek és sziklásak, ezért a Balti-tengeren közlekedő hajók közül sok szenvedett hajótörést a közelben. A Vilsandi szigetre hajóval, megfelelő hasmagasságú teherautóval vagy gyalog, a Saaremaa szigetéről átgázolva lehet eljutni. A sziget nagy része ma a Vilsandi Nemzeti Park része, amely egy 1910-ben alapított madárrezervátumból fejlődött ki. A területet számos vándormadár használja fészkelő- és szaporodóhelyként, ezért ökoszisztémája rendkívül érzékeny. A vadászat szigorúan tilos. A park népszerű turisztikai célpont nemcsak a helyi észt lakosság, hanem a Finnországból érkező, egyre növekvő számú látogatók körében is.

Története

Korai története A szigetet először 1645-ben említik Fylsandt néven. 1795-ben a szigetet Filsandtnak nevezték, 1798-ban pedig Ludwig August Mellin gróf „Liivimaa atlaszában” Gros Filsand, Klein Filsand néven szerepelt.

1703-ban egy Johann Doll nevű holland hajós tulajdonában lévő hajó zátonyra futott és elsüllyedt a Balti-tengeren. Dollnak sikerült partra jutnia egy közeli szigeten, amelyet „Felslandnak”, azaz sziklás szigetnek nevezett el. Ott telepedett le, és idővel Doll farmja észtül Tolli talu (farm) néven vált ismertté, Felsland pedig Vilsandi néven.

A tengeri kereskedelmi útvonal mentén fekvő elhelyezkedése miatt a tengerésznemzetek számára fontos volt, hogy Vilsandi menedéket nyújtson a hajótörötteknek. Ez különösen az orosz cár számára volt fontos, és az első menedékház 1806-ban épült fel a szigeten. Ezt követte egy 37 méter magas világítótorony építése 1809-ben a sziget nyugati csúcsánál, ez ma z ország legnyugatibb világítótornya. A mellette felépített mentőcsónakház a Vöröskereszt tulajdonában volt, 1859-ben kezdte meg működését, és 1939-ig volt üzemképes. Ez idő alatt a két elsüllyedhetetlen evezős csónak 88 tengerész, 2 kutya és egy macska életét mentette meg. 1859-ben egy életmentő állomás épült a világítótorony mellett, 1883-ban pedig egy távíróvonalat is létesítettek, elsősorban a zátonyra futott hajókról szóló hírek továbbítására.Armas, Luige, "Vilsandi tuletornist, päästejaamast, linnuriigist ja selle loojast.", Eesti Loodus ISSN 0131-5862, 1980 No. 5, pp. 314–319.

A legkorábbi ismert család 1826-ban telepedett le Vilsandin, és 1896-ban ez a család a Mänder vezetéknevet vette fel. Idővel, mivel az „ä” betű ismeretlen volt a térségben megforduló különböző, nem észt tengerészek számára, a család néhány tagja Menderre változtatta a nevét, mert azt könnyebb volt leírni. 1860-ra már 18 család élt a szigeten. Egy 1934-es népszámlálás szerint Vilsandin 32 család és 169 fő élt, akiket főként a halászat (lepényhal, tőkehal, lazac) és a tengerészet tartott el. A környező tenger sekély, helyenként legfeljebb 22 méter mély. 1931-ben tengerimadár-múzeum épült Vilsandin, és a második világháború (1939–1945) előtt a szigetnek mintegy 200 állandó lakosa volt, a nyári hónapokban pedig körülbelül 3000–5000 turista látogatott el ide.

1870-ben a brit Admiral nevű hajó zátonyra futott Vilsandi közelében, és egy új termék, a kőolaj (petróleum) számos hordója mosódott partra – az olajgazdaság ekkor még nem létezett –, amelyet a Vilsandi világítótoronyban és a szigeti otthonokban használtak fel tüzelőanyagként, felváltva a tűzifát és a lenolajat.

Artur Toomot (1884–1942) 1906-ban nevezték ki a Vilsandi világítótorony vezetőjének, és nagy szerepe volt abban, hogy a Vilsanditól közvetlenül északnyugatra fekvő kis Vaika-szigeteket 1910-ben tengeri madárrezervátummá nyilvánítsák. A szigetek érzékeny tengeri ökoszisztémát alkotnak, amelyet a vándormadarak sokasága használ költő- és fészkelőhelyként.

A két világháború között Az első világháború alatt, 1917 októberében Németország elindította az Albion hadműveletet, egy több mint 300 hajóból és 25 000 katonából álló hatalmas flottával, hogy elfoglalja Saaremaát és más balti szigeteket, és ezzel megadásra kényszerítse az Orosz Birodalmat, amely akkoriban Észtországot irányította. Az invázió Vilsandinál kezdődött, és elsőként Artur Toom, Vilsandi világítótorony-őre, a későbbi neves ornitológus vette észre a közelgő csapatokat. Toomot emiatt 1941-ben letartóztatták a szovjetek, ellenforradalmi tevékenységgel és tőkés országoknak való kémkedéssel vádolták, majd egy sztálinista munkatáborba küldték, ahol 1942-ben elhunyt.

Vilsandi egyik lakója volt Jaen Tear, az ismert tengerész és hajóépítő, aki a sziget legnagyobb hajótulajdonosának számított. Emellett ő irányította az életmentő állomást egészen 1925-ben bekövetkezett haláláig. Jaen Tear unokája, Jaan Elmar Teär 1930. december 24-én született Kuressaare városában. 1941-ben Jaan Teär édesapját és nagybátyját, akiket az oroszok Saaremaa fővárosában, a kuressaarei várban tartottak fogva, kivégezték.

Vilsandi 16 hajóskapitányt adott, akik közül néhányan Peeter All (1829–1898), a közeli Loonalaid sziget neves lakosának rokonai voltak. Ilyen kapitány volt többek között Peter Mender, Johann Kalmar, Siim Roos és Johannes Mänder. Kalmar, Mender és Roos a második világháború előtt az orosz Távol-Keleten és Kínában dolgozott, és 1930-ban ők voltak a Merilaid & Co. észt hajózási vállalat társalapítói.

A második világháború utántól napjainkig 1944. szeptember 19-én Vilsandi 155 lakosa közül mintegy 40 fő Svédországba menekült hajóval, kijátszva a Kriegsmarine blokádját. A feljegyzések szerint a háború alatt csak 1944-ben 96 ember menekült el Vilsandiról, akiket 1956-ban még egy, majd 1959-ben egy újabb személy követett; ekkorra már csak 46 lakos maradt. Az oroszok elől menekülni tudók többsége Svédországban telepedett le, mások pedig Kanada és az Egyesült Államok felé vették az irányt.

1945-ben, a második világháború befejezése után a Szovjetunió nemzetbiztonsági okokból a Vilsandi körüli összes szigetet a nyilvánosság elől elzárt zárt közigazgatási egységgé nyilvánította.

Az 1957-ben létrehozott Vaika Természetvédelmi Területet 1971-ben Vilsandi Nemzeti Természetvédelmi Területre keresztelték át.

A Szovjetunió felbomlása után a sziget Észtországhoz került. Vilsandi az 1993-tól a nevét viselő észt nemzeti park részévé vált, és ma már csak kevesen élnek ott egész évben. A nyári hónapokban sok turista látogat ide, akik közül többen kajakkal fedezik fel a parkot alkotó mintegy 100 kis szigetet. Több tízezer vízimadár vonul át vagy fészkel a nemzeti parkban, akárcsak a balti kúpos fókák többsége.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Észtország szigetei