Vladivoj (kb. 981 – 1003) Csehország fejedelme 1002-től 1003 januárjáig.
Élete Származása pontosan nem ismert, de valószínűleg a Přemysl-házhoz tartozott. Egyes elméletek szerint I. Boleszláv lányának, Doubravkának és I. Mieszko lengyel fejedelem fia lehetett (eszerint Bátor Boleszló öccse volt).
Uralkodása 1002-ben a cseh nemesség a Vršovec klán vezetésével fellázadt és elűzték III. Boleszláv fejedelmet. Távolléte során a Lengyelországban élő Vladivoj Bátor Beleszló lengyel fejedelem segítségével megszerezte a cseh trónt. Merseburgi Thietmar krónikás szerint „rokoni kapcsolatai miatt egyöntetű rokonszenvvel" fogadták. A cseh nemesség azonban ebben az időben legalább két nagy pártra oszlott, amelyek közül az egyik német-, a másik pedig lengyelbarát volt; az előbbi ekkor nyilvánvalóan kisebbségbe szorult.
1002 novemberében Vladivoj Regensburgban, állítólag „bölcs tanács eredményeképpen” vazallusi hűséget fogadott II. Henrik német királynak, és hűbérbirtokul megkapta Csehországot. Így ő lett az első cseh uralkodó, aki országát a német király kegyéből kapta, ami jelentős változást jelentett Csehország és a Német-római Birodalom viszonyában.BLÁHOVÁ, Marie; FROLÍK, Jan; PROFANTOVÁ, Naďa. Velké dějiny zemí Koruny české I. Do roku 1197. Praha ; Litomyšl: Paseka, 1999. 800 stran. . S. 353. A németek erre hivatkozva a 11. és 12. században (a Szicíliai aranybulla kiadásáig) többször is beavatkoztak a Přemysl-ház utódlásába. Bátor Boleszló ekkorra valószínűleg már megszállta Morvaországot és Vladivoj a németeknek tett hűbéri esküjével legalább Csehország felett szerette volna megtartani uralmát.
Vladivoj saját ezüstdénárokat veretett.Přemyslovci. Budování českého stát. Praha, 2009. S. 194. A krónikák szerint megrögzött iszákos volt, „állandóan gyötörte a szomjúság, hogy egy órát sem bírt ki ital nélkül” és már 1003 elejére halálra itta magát. Vladivoj halála után III. Boleszláv öccse, Jaromír német segítséggel bevonult Prágába, de hamarosan menekülnie kellett, amikor Bátor Boleszló is megérkezett és III. Boleszlávot visszaültette a trónjára.
Családfája
Kapcsolódó szócikkek Csehország uralkodóinak listája Cseh fejedelmek és királyok családfája
Jegyzetek
Irodalom BLÁHOVÁ, Marie; FROLÍK, Jan; PROFANTOVÁ, Naďa. Velké dějiny zemí Koruny české I. Do roku 1197. Praha ; Litomyšl: Paseka, 1999. 800 s. CHARVÁT, Petr. Zrod českého státu 568-1055. Praha: Vyšehrad, 2007. 263 s. KRZEMIEŃSKA, Barbara. Břetislav I.: Čechy a střední Evropa v prvé polovině XI. století. Praha: Garamond, 1999. 390 s. LUTOVSKÝ, Michal. Po stopách prvních Přemyslovců II. Léta krize a obnovy 972-1012. Od Boleslava II. po Jaromíra. Praha: Libri, 2007. 271 s. NOVOTNÝ, Václav. České dějiny I./I. Od nejstarších dob do smrti knížete Oldřicha. Praha: Jan Laichter, 1912. 782 s. SLEPIČKA, Jiří a SLEPIČKA, Martin. K životu záhadného českého knížete Vladivoje. In: SLEPIČKA, Martin a MORÁVKOVÁ, Naděžda (eds.). Český kníže Vladislav I., západní Čechy a český stát za vlády Přemyslovců: k 900. výročí úmrtí zakladatele kladrubského kláštera Vladislava I. 1. vyd. Plzeň: Západočeská univerzita v Plzni, 2025, s. 202–224. . Dostupné online SOMMER, Petr; TŘEŠTÍK, Dušan; ŽEMLIČKA, Josef, a kol. Přemyslovci. Budování českého státu. Praha: Nakladatelství Lidové noviny, 2009. 779 s.
Fordítás
Kategória:Cseh uralkodók Kategória:Přemysl-ház Kategória:A 980-as években született személyek Kategória:1003-ban elhunyt személyek