Stanisław Ludwik Dygat lengyel író. Leghíresebb regénye, a Jezioro Bodeńskie (Bódeni-tó) a második világháború alatt íródott és 1946-ban jelent meg. Minden műve részben önéletrajzi ihletésű (pl. francia származása miatt 1939-ben internálták Konstanzban).

Élete Ludwik Dygat, az 1863-as felkelő unokája és Antoni Dygat építész fia volt. A Mikołaj Rej Gimnáziumban érettségizett. Építészetet és filozófiát tanult.

Együttműködött a "Kuźnica", a "Twórczość" és a "Przegląd Kulturalny" magazinokkal. 1946-ban debütált a Jezioro Bodeńskie című regénnyel, amely önéletrajzi ihletésű (1939-ben Dygatot francia állampolgársága miatt a Boden-tavi külföldiek számára létrehozott táborba internálták), és amely egyfajta leszámolás a háború előtti Lengyelországgal. Ezt a regényt Janusz Zaorski adaptálta 1986-ban. Dygat egy másik regényét is megfilmesítették, amelynek témája a háború utáni Lengyelország politikai átalakulása – a Pożegnania ("Búcsúk", 1958, rendezte: Wojciech Jerzy Has), amely 1948-ban jelent meg. 1967-ben Janusz Morgenstern rendezte a Jowita című filmet,Jowita (film) Dygat Disneyland című regényének adaptációját.

A gdański Wybrzeże Színház irodalmi igazgatója volt.

Fordítói munkával is foglalkozott, többek között William Shakespeare Vízkeresztje (1951) és Szophoklész Oidipusz király című művét fordította lengyelre.

Tagja volt a Lengyel Egyesült Munkáspártnak,Jarosław Iwaszkiewicz, Dzienniki, t. III 1964-1980, oprac. i przypisy Agnieszka i Robert Papiescy, Radosław Romaniuk, wstęp Andrzej Gronczewski, Warszawa 2011, s. 46. amelyből 1957 novemberében lemondott, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok megtagadták az "Europa" havilap megjelenésének engedélyezését. 1976 januárjában ő volt az egyik aláírója a 'Memoriał 101'-nek, amelyet a Szejm Bizottságához intézett az alkotmány tervezett módosításai ellen.

2009 óta Varsó Mokotów kerületének egyik parkját Stanisław Dygatról (Park Stanisława Dygata w Warszawie) nevezték el. Varsó Żoliborz kerületének egyik utcája és Malborkban egy utca is Dygat nevét viseli.

Válogatott könyvei 1946 - Jezioro Bodeńskie (1986-ban mutatták be a könyv alapján készült filmet - rendező: Janusz ZaorskiJezioro Bodeńskie (film)) 1948 – Pożegnania (1958-ban filmet forgattak a könyv alapján - rendező: Wojciech Jerzy HasPożegnania (film)) 1958 – Podróż 1965 – Disneyland 1973 – Dworzec w Monachium

Magyarul megjelent Az utazás (Podróż) – Magvető, Budapest, 1963 · Fordította: Mészáros István Búcsúzások (Pożegnania) – Európa, Budapest, 1966 · Fordította: Murányi Beatrix Bódeni-tó (Jezioro Bodeńskie) – Európa, Pécs, 1968 · Fordította: Gimes Romána · Illusztrálta: Gyulai Líviusz Disneyland – Európa, Budapest, 1971 · Fordította: Gimes Romána Bódeni-tó (Jezioro Bodeńskie) – Európa, Budapest, 1980 · · Fordította: Gimes Romána

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Lengyel írók Kategória:Varsóiak