Tina Bell amerikai énekesnő, dalszerző, a seattle-i Bam Bam rockegyüttes énekesnője. Bellt a korai grunge megteremtőjének tartják. A „grunge keresztanyjának" és a „grunge királynőjének” nevezték.

Pályafutása

Tina Marie Bell tíz testvér közül a harmadik volt, és a legidősebb lány. Bell biológiai apja ismeretlen; édesanyja csak annyit árult el, hogy autóversenyző volt, és keveredett az őslakos amerikaiakkal. Bell énekesnői pályafutását a seattle-i Mount Zion Baptista Gyülekezetben kezdte. Első színpadi élménye a szintén seattle-i Langston Hughes Színházban volt. Bell a középiskolában pompomlány volt. Dráma szakon tanult a Washington State University-n. Nem volt vallásos, ami szakadást okozott közte és édesanyja között.

Bell férjével 1983-ban megalapította a Bam Bam nevű zenekart. Bell apró, 168 cm-es termete meghazudtolta mély, füstös hangját.

Időnként Bell rasszista támadások áldozata volt színpadon, de a Bell vezette Bam Bam népszerű volt a helyi közönség előtt. A Nirvana későbbi alapítója és énekese, Kurt Cobain és rajongó volt. A seattle-i The Stranger 2012-ben ezt írta: „A Bam Bam küzdött, részben azért, mert a közönség nem volt elkötelezett egy afroamerikai női punkénekesnő mellett”. Bell volt férje és zenésztársa, Tommy Martin hozzátette: „a sajtó Tina Turnerhez hasonlította".

1984 szeptemberében kiadják a Villains (Also Wear White) című EP-jüket. Ez volt az első grunge lemez, amelyet a Reciprocal Recording stúdióban készítettek.

A Bam Bam 2019 januárjában adta ki a Bam Bam House Demo '84 című albumot, amely a Reciprocal Recordingnál felvett dalok egy részének korábbi, házi felvételeit is tartalmazta. A zenekar kiadott egy videót is a "Ground Zero" című dalhoz. A dal Bell által írt szöveget tartalmaz a nukleáris háború fenyegetéséről.

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején a Bam Bam olyan népszerű zenekarokkal turnézott, mint a Pearl Jam, a Soundgarden és az Alice in Chains.

Bell és a zenekar az 1980-as évek végén Seattle-ből Londonba költözött, abban a reményben, hogy Európában sikert érnek el. Ez azonban nem érte el a várt elismerést, és egy hollandiai bevándorlási per során kitoloncolták őket.

Bell 1990-ben elhagyta a Bam Bamot, és végül teljesen felhagyott a zenéléssel.

Az eredeti Bam Bam tagok tervezett újraegyesülése 2012-ben Bell halálát követően félbeszakadt. Bell 55 éves korában, 2012. október 10-én halt meg Las Vegas-i lakásában májzsugorodás következtében. Az összes holmiját kidobták. Minden írása, dalszövegei, versei, naplói, valamint a Bam Bam zenéi, videói és egyéb emléktárgyai a kukába kerültek anélkül, hogy a családját értesítették volna.

Diszkográfia Villains (Also Wear White) (1984) (EP) Free Fall From Space (2019) (EP) Villains (Also Wear White) (extended version) (2021) (EP)

Jegyzetek

Források https://buttocksproductions.com/tina-bell https://www.kexp.org/podcasts/sound-vision/2021/3/2/tina-bell-unsung-goddess-grunge/ https://americansongwriter.com/who-was-rocker-tina-bell-and-why-it-matters/ https://www.loudersound.com/features/rock-star-interrupted-the-unsung-story-of-grunge-pioneer-tina-bell-and-bam-bam https://blackartslegacies.cascadepbs.org/articles/tina-bell https://shipsofhagoth.com/2025/09/on-tina-bell-bam-bam-and-disappearance/

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Seattle-iek Kategória:1957-ben született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:Afroamerikaiak