Banff a kanadai Alberta tartományban található hegyvidéki üdülőváros. A Banff Nemzeti Parkon belül helyezkedik el, 1990 óta önálló önkormányzattal rendelkezik. A környék hegyei és tavai, valamint kénforrása, télisport-létesítményei egész évben turisztikai, szabadidős és konferencia-központtá tették. Lakossága meghaladja a 11000 főt.

Elhelyezkedése bélyegkép A város a Kanadai Sziklás-hegységben, Banff Nemzeti Park határain belül található, amelynek egyben a központja is. A nemzeti park maga 6 641 négyzetkilométer, amin belül a település területe 3,93 négyzetkilométert foglal el. Banff települési határait szövetségi törvény határozza meg és a területét nem bővítheti. A város 1 383 méter tengerszint feletti magasságával Kanada legmagasabban elhelyezkedő városa.

Alberta tartomány délnyugati részén, Brit Columbia határa közelében, a gleccserzöld Bow folyó mentén fekszik. Calgarytól nagyjából 128 km-re nyugatra, a Lake Louise tótól 58 km-re délkeletre található. A Transzkanadai autópálya (Trans-Canada Highway) a város mellett halad el.

Népesség A település népessége a 2000-es évektől folyamatosan növekedett. 2007-ben 7210 lakosa volt, amely szám 2017-re 8427, majd 2025-re 11402 főre növekedett. Egy 2021. évi felmérés szerint a lakosok közül Kanadában 4265-en, az amerikai kontinensen 250-en, Európában 725-en, Afrikában 50-en, Ázsiában 1190-en, míg a Csendes-óceáni térségben 370-en születtek. Az anyanyelv szerinti megoszlás alapján pedig 5840 angol, 680 francia, míg 1505 fő egyéb anyanyelvű volt és 250-en többnyelvűek.

Az állandó lakó népességen felül általában több ezer szállodai vendég is a településen tartózkodik. A forgalmasabb nyári napokon becslések alapján a turisták száma meghaladja az -et, a napközbeni látogatók számával az -et is. A Banff Nemzeti Parkot a világ minden tájáról évente több mint 4 millió ember látogatja meg.

Története A Canadian Pacific Railway vasútvonalának egyik tervezett alagútja mellett 1883-ban megalapították a "Siding 29." elnevezésű helyet, ami a mai Banfftól 3 km távolságra volt. 1883. november 25-én Lord Strathcona szülőhelyéről, a skóciai Banffshire-ről adta neki az új nevet, majd három évre rá már 300-an lakták. A vasút munkásai rábukkantak a Sulphur-hegy lejtőinek forró forrásaira. A kanadai kormány 1885-ben egy 10 négyzetmérföldes területet különített el, amivel létrehozták Kanada első nemzeti parkját. A Canadian Pacific Railway nagy szerepet játszott Banff népszerűsítésében. 1888. június 1-jén megnyitották az ikonikus Banff Springs Hotelt, amely a város történetének legjelentősebb eseménye, onnantól kezdve vonzotta a gazdag utazókat.

Banff 1990. január 1-jén önkormányzattá vált és külön városként jegyezték be. Ez lényegében azt jelentette, hogy a szövetségi kormány hatalmának nagy részét egy választott városi tanácsnak adták át. Korábban a települést a nemzeti park hatóságai irányították. Kanadában ez volt az első önkormányzat, amelyet nemzeti parkon belül jegyeztek be. A másik ilyet 2001-ben jegyezték be a Jasper Nemzeti Parkban.

Gazdasága A turizmus a város gazdasági hajtóereje. Évente több mint 4 millió ember látogatja meg a Banff Nemzeti Parkot, akik közül a legtöbben Banff városába is ellátogatnak. A szövetségi kormány korlátozza a nemzeti parkokban elérhető kereskedelmi fejlesztések számára rendelkezésre álló területet. A város kereskedelmi területe 353 000 négyzetméterre korlátozott, ami a település teljes területének mintegy 10%-a. A városban számos szálloda működik, összesen 3 698 szobával (2020-as években). A Fairmont Banff Springs Hotel 724 luxus szobával és lakosztállyal rendelkezik.

A lakosok hozzávetőleg 61%-a közvetlenül a kiskereskedelem, a szállás, a vendéglátás, a közlekedés területén, valamint a művészeti, szórakoztató és szabadidő szektorokban dolgozik. A fennmaradók közül is sokan közvetve kötődnek a turizmushoz. A Sulphur-hegy lábánál a meleg forrású fürdő található. A Sulphur-hegy tetejére gondolával lehet feljutni. Banff városának nincs szabad tulajdonú földterülete, mivel a nemzeti parkon belül fekszik. A város évente 550 000 dollárt bérleti díjat fizet a kanadai kormánynak. A városba költözés feltétele a bizonyított ottani munkahely vagy hozzátartozói viszony.

Képek

Jegyzetek

Kategória:Alberta települései