A szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyház orgonája egy 3 manuálos, 54 regiszteres orgona, amelyet az Aquincum Orgonaüzem épített 1999-ben.

A hangszer története A templom eredeti hangszerét a bécsi Ignaz Kober kezdte el építeni 1808-ban, ám 1813-ban bekövetkezett halála után a szombathelyi Dorner Gáspár Albert fejezte be a hangszert, és a regiszterszámot a tervezett 34-ről 40-re emelte, a hangszer 1814-ben lett felszentelve.

Az eredeti hangszer kétmanuálos, 40 regiszteres, mechanikus regiszter és billentyűtraktúrájú, valamint csúszkaládás hangszer volt.

1848 körül a hangszer új fúvókat kapott.

1864–1867 között a szombathelyi Peppert Nándor 10 regiszterrel bővítette az orgonát a romantika jegyében.

1945. március 4-én a visszavonuló német csapatokat bombázó amerikai légierő által bombatalálat érte a székesegyházat, amelyben a hangszer is elpusztult (csupán néhány szobor maradt meg, ezek a jelenlegi hangszeren láthatóak restaurált állapotban).

A következő 50 évben a székesegyháznak nem volt megfelelő nagyságú orgonája, 1948-ban a szombathelyi Ádám József épített egy egymanuálos, 6 regiszteres orgonát, amely azáltal tudta betölteni a székesegyházat, hogy a hangszer magas nyomáson üzemelt (magasabb szélnyomásnál a sípok hangosabban szólnak), valamint 1951-ben kaptak egy Wurlitzer gyártmányú elektromos orgonát is, amelyet azonban a hívek nem szerettek, ezért ritkán használták.

Bár már az 1980-as években napirendre került egy új orgona építése, végül csak a székesegyház belső helyreállítása után kezdődhetett el az új orgona tervezése.

A jelenlegi hangszert a budapesti Aquincum Orgonaüzem építette, viszont az orgona egyes sípsorai az augsburgi Jézus Szíve templom lebontott orgonájából származnak, amelyet a G. F. Steinmeyer & Cie Oettingen-i üzem épített 1915-ben (a templomba csak 1966-ban került, előtte a híres augsburgi Ludwigsbau koncertteremben szolgált), ezen sípsorok az augsburgi egyházmegye ajándéka volt a Szombathelyi egyházmegye számára.

Az orgonaház a régi orgonát idézi, vörösfenyőből készült, amelyet az eredeti szobrok díszítenek, a 12 méter magas szekrényben 4 mű helyezkedik el, a hangszert Dr.Áment Lukács OSB (bencés) atya tervezte, az orgona 1999-ben készült el.

A hangszer 3 manuálos, pedálos, 54 regiszteres, 4500 síppal rendelkezik, mechanikus billentyű valamint elektromos regisztertraktúrájú, függesztett mechanikájú csúszkaládás orgona, a setzer-kombináció által 128 db hangszín menthető el a memóriába.

A hangszer dispoziciója +Kober/Dorner-diszpozíció (1813–1864)Pedál (12/21 hang)I.manuál - Főmű (51 hang)II.manuál - Pozitív (51 hang)Principál 32' *Quintana 16' *Copel 8'Principál 16'Principál 8'Quintadena 8'Violoncello 16' *Viola di Gamba 8'Principál 4'Subbass 16'Salicionál 8'Fugara 4'Bordon 16'Gemshorn 8'Doppelflöte 4'Octavbass 8'Waldflöte 8'Dulciana 4'Bauernflöte 8'Spitzflöte 8' *Octav 2'Quint 6'Piffero 8'Quinta 1 1/3'Octav 4'Octav 4'Mixtur 5x 1'Cornet 3x 3'Flöte 4'Fagotte et Oboe 8'Puzon 16'Nachthorn 4'Fagott 16'Quint 3'Trompete 8'Octav 2'P+IMixtur 6x 4'P+IIZimbel ?Trompete 8'Vox Humana 8'I+IIA *-gal jelölt regiszterek csak feltételezések! +Peppert-diszpozíció (1864-1945)Pedál (12/21 hang)I.manuál - Főmű (51 hang)II.manuál - Pozitív (51 hang)Bourdon 32' +Quintana 16' *Copel 8'Principál 32' *Principal 8'Quintadena 8'Principál 16'Viola di Gamba 8'Aeolin 8' +Contrabass 16' +Salicionál 8'Principál 4'Violoncello 16' *Gemshorn 8'Fugara 4'Subbass 16'Waldflöte 8'Doppelflöte 4'Bordon 16'Spitzflöte 8' *Dulciana 4'Octavbass 8'Hohlflöte 8' +Octav 2'Bauernflöte 8'Rohrflöte 8' +Quinta 1 1/3'Viola 8' +Piffero 8'Mixtur 5x 1'Quint 6'Octav 4'Fagotte et Oboe 8'Cello 4' +Flöte 4'Octav 4'Nachthorn 4'Cornet 3x 3'Quint 3'Puzon 16'Octav 2'Fagott 16'Mixtur 6x 4'Bassusklarinét 16' +Zimbel ?Trompete 8'Trompete 8'P+IVox Humana 8'P+III+IIIsmeretlen regiszter ?Ismeretlen regiszter ?A *-gal jelölt regiszterek csak feltételezések! A +-al jelölt regiszterek az újonnan beépítettek! +Ádám József-diszpozíció (1948-1999)Pedál (30 hang)Manuál (56 hang)Subbass 16'Principal 8'P+IFödött 8'Salicionál 8'Oktáv 4'Mixtúra 3x 2 2/3'Oktávkopula +Aquincum-diszpozíció (1999-)PedálI.manuál - Hauptwerk (Főmű)II.manuál - PozitívIII.manuál - Schwellwerk (Redőnymű)Untersatz 32' (komb Subbass 16')Praestant 16'Quintatön 16' *Rohrbourdon 16' *Prinzipalbass 16' *Bourdon 16' *Prinzipal 8'Diapason 8' *Violonbass 16' *Salice 16' *Bourdon 8' *Flute Harmonique 8'Subbass 16'Prinzipal 8'Salizional 8' *Vox Celestas 2x 8' *Quintbass 10 2/3'Hohlflöte 8' *Oktav 4'Violoktav 4' *Octavbass 8'Gamba 8'Flauta amabile 4' *Traversflöte 4'Bassflöte 8'Oktav 4'Sesquialtera 2x 2 2/3'Sept. Kornett 4x 2 2/3'Choralbass 4'Rohrflöte 4' *Oktav 2'Flautino 2'Mixtur 6x 5 1/3'Rausch 2x 2 2/3'Quint 1 1/3'Plein Jeu 5x 2' *Bombarde 32' *Kornett 3-5x 8'Schard 6x 1'Fagott 16' *Posaune 16' *Mixtur 5-6x 2'Trompete 8' *Trompete Harmonique 8' *Trompete 8' *Zimbel 4x 1'Clarinette 8' *Oboe 8' *Chamade 16''' |Trompete 16'|Tremulant |Vox Humana 8' *|- |P+I |Trompete 8'|II+III |Clarine 4' *|- |P+II |Chamade 8'''TremulantP+IIII+III+IIII+II subI+II superA *-gal jelölt regiszterek a Steinmeyer-regiszterek!

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarország orgonái Székesegyházorgonája