Fjodor Nyikityics Romanov (), orosz bojár, aki átmeneti kegyvesztettség után Moszkva pátriárkájává (a legmagasabb orosz egyházi méltóság) emelkedett 1619-ben Filaret néven (), és fia, Mihály, az első Romanov-házi cár uralkodása alatt Oroszország de facto társuralkodója lett (1619–1633), sőt, valójában ő volt Oroszország tényleges ura, mivel önállóan is hozott döntéseket a cár beleegyezése nélkül.

Élete A neves bojár, Nyikita Romanovics (1522–1586) második fia volt. Fjodor Moszkvában született, és elsőként viselte a Romanov családnevet. I. Fjodor orosz cár (1584–1598) uralkodása alatt katonai és diplomáciai tevékenységével is kitűnt: harcolt III. János svéd király csapatai ellen 1590-ben, valamint tárgyalásokat folytatott II. Rudolf német-római császár követeivel 1593–1594 között. 1583-ban bojári rangot kapott.

A gyermektelen cár halála után a trón egyik legnépszerűbb jelöltje volt, de elfogadta Borisz Godunov megválasztását. Három évvel később családjával együtt kegyvesztetté vált, amikor Borisz Godunov mind őt, mind feleségét, Kszenyija Sesztovát szerzetesi fogadalomra kényszerítette, Filaret és Mária néven. Filaretet az orosz északi Antonijev kolostorban tartották fogva, ahol megalázó körülmények között élt. Amikor az I. Ál-Dmitrij megdöntötte a Godunov-ház hatalmát, kiszabadította Filaretet, és 1605-ben rosztovi metropolitává nevezte ki.

1609-ben Filaret II. Ál-Dmitrij fogságába került, aki „egész Oroszország pátriárkájává” nevezte ki, bár hatalma csak a szűk területre terjedt ki, amely őt elismerte. 1610–1618 között III. Zsigmond lengyel király fogságában volt, miután 1610-ben nem volt hajlandó őt orosz cárként elismerni. 1619-ben a deulinói fegyverszünet (1619. február 13.) után szabadult, majd ugyanazon év június 24-én Moszkva és egész Oroszország pátriárkájává szentelték. Ettől kezdve haláláig kettős hatalom (diarchia) működött: I. Mihály cár és édesapja, Filaret pátriárka közösen irányították az államot. Filaret ráadásul gyakran a cár megkerülésével intézte az államügyeket, adóreformokat vezetett be, és megerősítette az államháztartást. Fontos intézkedése volt a parasztság földhöz kötése, amely a jobbágyok elvándorlását kívánta megakadályozni.

Filaret az ortodoxia tisztaságát szigorúan védelmezte, támogatta teológiai művek kiadását, és megalapozta a későbbi híres pátriárkai könyvtárat. Elrendelte, hogy minden érsek szemináriumot hozzon létre. Jelentős szerepe volt az orosz hadsereg átszervezésében is, külföldi tisztek bevonásával. Halála 1633 októberében véget vetett az 1632–1633-as orosz–lengyel háborúnak. 1625-ben rendeletet adott ki, amely jelentős bírói és közigazgatási jogokat biztosított a pátriárkai hivatalnak. Ezzel a patriarchátus gyakorlatilag „állam az államban” jellegű intézménnyé vált. 1620-ban létrejött a tobolszki egyházmegye. 1625-ben a I. Abbász perzsa sah ajándékaként megkapta Jézus feltételezett varratlan köntösének egy darabját, amelyet a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban helyeztek el.

Filaret 1633-ban hunyt el 80 éves korában. Filaret kulcsszerepet játszott a Romanov-dinasztia megszilárdításában. Külföldi (angol és skót) tisztek alkalmazásával modernizálta az orosz hadsereget, és hozzájárult az orosz állam megerősítéséhez.

Utódai

Ksznyija Sesztovával kötött házasságából hat gyermek született, közülük kettő érte meg a felnőttkort:

Tatyjana († 1612), Ivan Mihajlovics Katyirev-Rosztovszkij felesége Borisz (1592, csecsemőként meghalt) Nyikita (1593, csecsemőként meghalt) I. Mihály orosz cár (1596–1645), Oroszország első Romanov cárja Lev (1597, csecsemőként meghalt) Ivan (1599, csecsemőként meghalt)

Jegyzetek

Fordítás

Források Keep, J. L. H. "The Régime of Filaret 1619–1633". The Slavonic and East European Review 38, no. 91 (1960): 334–60. http://www.jstor.org/stable/4205172. Michael Karpovich. "Church and State in Russian History". The Russian Review 3, no. 2 (1944): 10–20. https://doi.org/10.2307/125405. Sebag Montefiore, Simon. The Romanovs: 1613 to 1918. (Penguin Random House, 2016)

Kapcsolódó szócikkek Orosz pátriárkák listája

Kategória:1633-ban elhunyt személyek Kategória:17. századi püspökök Kategória:Ortodox pátriárkák Kategória:Romanov-ház Kategória:Oroszország államfői