I. József, oroszosan Ioszif (), világi nevén Ignatyij Gyjakov (), az Orosz Ortodox Egyház moszkvai és egész oroszországi pátriárkája volt 1642 és 1652 között. Pátriárkaságát intenzív könyvkiadói tevékenység és az egyházi gondolkodás élénkülése jellemezte. Ekkor alakult ki a befolyásos moszkvai „jámborság buzgóinak” (боголюбцы) köre, valamint megalapították a Rtyiscsev-iskolát Moszkvában. Törekedett az iskolai oktatás fejlesztésére, ezért kijevi tudósokat hívott Moszkvába, és görög értelmiségieket is megpróbált meghívni egy magasabb szintű teológiai iskola létrehozására. Uralkodása alatt kiemelkedő jelentőségű volt a liturgikus és egyházi könyvek kiadása: ilyen mennyiségben korábban egyetlen elődje idején sem jelent meg egyházi irodalom. A Zsoltároskönyvet nyolcszor adták ki, összesen pedig 92 féle liturgikus könyv jelent meg. Számos szentet avattak szentté ebben az időszakban, többek között ekkor történt Szent Alekszandr Szvirszkij (1643), György Vszevolodovics fejedelem (1645), Kirill Novojezerszkij (1648), Anna Kasinsszkaja (1649), valamint Szavva Sztorozsevszkij (1652) ereklyéinek feltárása és tisztelete, továbbá Hermogen pátriárka, illetve I. Jób pátriárka ereklyéinek átvitele. Pátriárkasága idején feszült volt a viszonya Alekszej Mihajlovics cárral I. Alekszej orosz cár. 1649-ben kiadták a Szobornoje ulozsenyije törvénykönyvet, amely jelentősen korlátozta az egyház vagyoni és bírósági jogait. Idős korában került a pátriárkai trónra, így nem tudott olyan befolyásos tanácsadója lenni a fiatal cárnak, mint később Nikon pátriárka. Kapcsolatuk különösen az utolsó években romlott meg, részben a „jámborság buzgóival” kialakult konfliktus miatt. József sikertelenül küzdött az egyházi egyszólamú ének és olvasás bevezetése ellen, amelyet a „buzgók” támogattak.
Élete Korai évei és pátriárkává választása Életéről a pátriárkaság előtti időszakból kevés adat ismert. Egy régi Gyjakov nemesi családból származott. Világi neve Ignatyij volt. Feltételezések szerint Vlagyimirból származott, ahol testvére székesegyházi főpapként szolgált. Egyes források szerint a Nagy Udvari Kancellária egyik hivatalnoka volt 1633-ban. Szerzetessé válásakor vette fel az Ioszif (József) nevet. 1630 és 1639 között egyes adatok szerint a Perejaszlavl-Zaleszkij melletti Nikita kolostor apátja volt, majd 1639-ben a moszkvai Szimonov kolostor archimandritája lett.
A moszkvai pátriárka szolgálata Mihály cár uralkodása idején 1640. november 28-án meghalt I. Ioaszaf moszkvai pátriárka. Utódját csak mintegy másfél évvel később választották meg. A késedelem oka részben az volt, hogy a pátriárkaválasztás szokatlan módon, sorshúzással történt. 1642 elején a cár rendeletet küldött szét az egyházmegyékbe, amelyben arra kérte a kolostorokat és papokat, hogy Moszkvába küldjenek alkalmas jelölteket. A jelöltek között végül hat név került sorsolásra, köztük József, a Szimonov kolostor archimandritája. A sorsolás három lépésben történt, végül az ő neve került ki győztesként. 1642. március 27-én ünnepélyesen beiktatták Moszkva pátriárkájává. Beiktatása után három részből álló tanítást intézett híveihez: a papsághoz, a világi hívekhez, majd ismét a papsághoz, hangsúlyozva az erkölcsi megújulás és az egyházi fegyelem fontosságát. Ez a beszéd jelezte, hogy új pátriárkaként kiemelt figyelmet kíván fordítani az egyház lelki megújítására és a klérus fegyelmére.
1643 augusztusában Oroszországot súlyos aszály sújtotta, amely terméskiesést és állatállomány-veszteséget okozott. József moszkvai pátriárka körlevelet küldött az orosz egyházmegyéknek, amelyben körmenetek és könyörgések tartását rendelte el a természeti csapás megszüntetéséért. Ugyanebben az évben külön pátriárkai tanítást is kiadtak. Nem sokkal megválasztása után József pátriárkának részt kellett vennie egy valláspolemiában a lutheránusokkal, amely az I. Mihály orosz cár udvarában felmerült házassági tervhez kapcsolódott. A terv szerint a cár leánya, Irina Mihajlovna és a dán királyfi, Váldemár Keresztély házasságot kötöttek volna. Ez a házasság politikai szempontból is érzékeny volt, mert a herceg a birodalmi hierarchiában magas helyet foglalhatott volna el, ami gyengíthette volna a trónörökös, Alekszej Mihajlovics helyzetét. Emellett attól is tartottak, hogy a protestáns befolyás erősödik Moszkvában. A házasság ellenzői már a dán herceg érkezése előtt kampányt indítottak az udvarban és az egyházban. 1643-ban több moszkvai plébánia papjai kérvényt nyújtottak be a cárhoz, amelyben a külföldiek kiutasítását kérték a város központjából. Bár nincs bizonyíték arra, hogy ezt közvetlenül a pátriárka kezdeményezte volna, valószínű, hogy tudott róla. A cár végül korlátozásokat vezetett be: megtiltotta, hogy külföldiek a város központjában ingatlant vásároljanak, és több protestáns templomot is lebontottak. Később új helyet jelöltek ki számukra a városfalon kívül. 1644 januárjában a dán herceg megérkezett Moszkvába. A tárgyalások során a pátriárka ragaszkodott ahhoz, hogy a herceg térjen át az ortodox hitre és újrakeresztelkedjen, amit ő visszautasított. Ezután levelezés és teológiai vita kezdődött közte és a pátriárka között, de ez nem vezetett eredményre. A vallási viták során nyilvános disputát is rendeztek, de az ortodox oldal nem tudta meggyőzően elérni a herceg megtérését. 1645 júliusában I. Mihály cár meghalt, majd a dán küldöttség elhagyta Moszkvát, és a dinasztikus házassági terv végleg meghiúsult.
Kapcsolatok Alekszej Mihajlovics cárral és az egyház jogainak korlátozása
Mihály cár 1645-ben elhunyt. Halála után az orosz trónra fia, az alig 16 éves Alekszej került. 1645. szeptember 28-án József pátriárka vezette az új uralkodó koronázási szertartását, és beszédet is mondott az eseményen. A ceremónia után a cár gazdagon megajándékozta a pátriárkát, és később is rendszeresen adományokban részesítette. A pátriárka a fontos egyházi ünnepeken vezette az istentiszteleteket, amelyeken a fiatal cár is részt vett. Az ünnepek után Alekszej Mihajlovics gyakran fogadta őt a palotában, ahol a pátriárka imákat mondott a királyi család egészségéért. 1648-ban ő eskette össze a cárt Marija Miloszlavszkájával, majd körleveleket küldött az egyházmegyéknek hálaadó imádságok elrendelésére. Hasonló leveleket adott ki a királyi családban született gyermekek alkalmából is.
1648 nyarán a sófelkelés idején a pátriárka böjtöt és imádságot rendelt el a zavargások megszüntetéséért. 1650-ben, amikor árvizek és tüzek pusztítottak, a cár és a pátriárka közösen szólították fel a lakosságot bűnbánatra és böjtre. Ugyanebben az évben a pszkovi felkelés idején egy püspököt küldtek tárgyalásra a lázadókhoz, és a leverés után az elesett katonákat egyházi megemlékezésbe vették.
Az egyház befolyásának csökkenése
A fiatal cár környezetében sokan az állam modernizálását és az egyház befolyásának csökkentését kívánták. Felmerült az egyházi földek állami ellenőrzése és részleges szekularizációja is, mivel az egyház a földek jelentős részét birtokolta. 1645-ben a kormány megvonta az egyházi intézményektől a vámmentes kereskedelem jogát. Az egyház jogainak korlátozását az 1649-es Szobornoje ulozsenyije is megerősítette, amelyet a pátriárka ugyan aláírt, de az egyházi vezetés nem vett részt a kidolgozásában. A törvény megtiltotta az egyházi földek további növelését, és az egyház elvesztette városi ingatlanainak jelentős részét.
Erkölcsi és társadalmi reformok
Ugyanakkor József pátriárka a cár támogatásával több erkölcsi reformot is támogatott. Közösen léptek fel az alkoholfogyasztás ellen, szabályozták a kolostori életet, és korlátozásokat vezettek be a vasárnapi munkavégzésre. 1647-ben egyházi zsinat döntött a vasárnapi munkavégzés tilalmáról, és több rendelet született a káromkodás, a koldulás templomokban és egyes népi szórakozások (pl. vásári játékok, szerencsejátékok) korlátozására. Ezek egy része már a pátriárka halála után, 1652-ben teljesedett ki. Fontos azonban, hogy a pátriárka befolyását nem szabad túlbecsülni: a cár maga is aktívan beavatkozott az egyházi ügyekbe, például püspökök kinevezésébe.
I. József pátriárka és a „jámborság buzgói” köre – az „egyszólamúság” kérdése
I. József pátriárka I. József moszkvai pátriárka idején a cár környezetében egyre nagyobb befolyásra tett szert egy vallási irányzat és csoport, az úgynevezett „jámborság buzgói” (bogoljubcok). A csoport vezető szereplői közé tartozott Sztyepan Vonifatjev főpap, valamint Iván Neronov. A körhöz tartozott több vidéki pap is, köztük Avvakum Petrov, Lázár Romanovszkij, Dániel Kosztromszkij és Loggin Muromszkij. Később csatlakozott hozzájuk Nyikon (világi nevén Minov), aki később jelentős egyházi vezető lett. A mozgalmat világi oldalról Fjodor Rtyiscsev is támogatta. A „buzgók” célja az egyházi élet radikális megreformálása és szigorúbb rend bevezetése volt. Ugyanakkor kortársaik szerint lelkesek és ambiciózusak voltak, de teológiai képzettségük korlátozott volt. József pátriárka kritikusan viszonyult hozzájuk, és úgy vélte, hogy külső vallásosságot képviselnek, de annak mélyebb szellemi tartalmát nem. Idővel a „buzgók” egyre inkább kiszorították a pátriárkát az egyház irányításából, és a cár bizalmát élvezve részben átvették a befolyást az egyházi ügyek felett. A pátriárka ezzel szemben fokozatosan háttérbe szorult, és inkább formális szerepkörben maradt.
Az „egyszólamúság” (egységes liturgia) vitája
A legfontosabb konfliktus az úgynevezett „egyszólamúság” kérdésében alakult ki, amely a liturgikus szövegek egyidejű, több hangon történő felolvasásának vagy éneklésének megszüntetését jelentette. Az 1649-es zsinaton József pátriárka kompromisszumot javasolt: a szigorú egységes rendet a kolostorokban bevezették volna, de a plébániatemplomokban megmaradt volna a korábbi gyakorlat, mivel a hívek nem bírták volna el a túl hosszú istentiszteleteket. A „buzgók” azonban ezt elutasították, és azt követelték, hogy az egész orosz egyház a kolostori szabályok szerint működjön. Sztyepan Vonifatjev még a pátriárkát is élesen bírálta, mire József a cárhoz fordult panasszal, de nem kapott támogatást. I. Alekszej orosz cár végül nem erősítette meg a zsinati döntéseket, így a „buzgók” győzelemként értékelték a helyzetet. Nyikon ekkor már mint novgorodi metropolita több helyen bevezette az egységes liturgiát. Később a cár még a konstantinápolyi pátriárkához is fordult tanácsért, aki az egységesítés mellett foglalt állást. 1651-ben új zsinatot tartottak, amely hivatalosan is jóváhagyta az egyszólamúságot. Ez azonban sok helyen ellenállást váltott ki, mert nem oldotta meg a plébániai istentiszteletek gyakorlati nehézségeit. A történészi értékelések szerint I. József pátriárka álláspontja inkább a gyakorlati egyházi élethez igazodott, míg a „buzgók” sokkal szigorúbb, idealizált reformokat követeltek.
A teológiai iskola kérdése Már korábban, Filaret pátriárka óta felmerült egy görög mintára szervezett felsőbb egyházi iskola létrehozása Moszkvában. Több kísérlet történt görög szerzetesek meghívására, illetve nyomda és iskola alapítására, de ezek sokáig nem jártak sikerrel. 1645-ben Palaiopátrai Teofán metropolita érkezett Moszkvába a konstantinápolyi pátriárka képviseletében, és egy görög nyomda és iskola létrehozását javasolta. József pátriárka támogatta az ötletet, és 1646-ban Benédikt archimandrita is megérkezett Konstantinápolyból, aki az új iskola vezetésére kapott megbízást. Azonban viselkedése és kapzsisága miatt rossz benyomást keltett, ezért 1647-ben ajándékokkal ellátva visszaküldték.