Cunoda Nacumi (Jacsijo, 1992. augusztus 6. –) olimpiai és világbajnok japán cselgáncsozó. A 2024-es párizsi olimpián győzni tudott légsúlyban.

Pályafutása Pályafutásának elején az 52 kg-os súlycsoportban versenyzett. Első világbajnoksága a 2017-es budapesti volt, amelyen döntőbe jutott. Ott attól a honfitársától, Sisime Aitól szenvedett vereséget, akivel szemben a japán bajnokságon is alul maradt.

2019 októberében bejelentették, hogy súlycsoportot vált. 52 kg-ban erős japán vetélytársakkal kellett volna megküzdenie a tokió olimpiára való kijutáshoz, főleg a fiatal, de súlycsoportjában egyre dominánsabb Abe Uta jelentett számára akadályt. Innentől kezdve az 52 kg-os hamatsúly helyett a 48 kg-os légsúlyban indult versenyeken. 2021-ben indult legközelebb világbajnokságon immár légsúlyban és a döntőben a japán Koga Vakanát legyőzve megszerezte első világbajnoki címét. Az olimpiára azonban mégsem őt nevezte a japán szövetség a súlycsoportban eltöltött kevés ideje miatt. A döntés után fontolgatta visszavonulását is, de a következő olimpia megfelelő motivációt jelentett számára a folytatáshoz.

2022-ben és 2023-ban is megnyerte a világbajnokságot. Előbbin a döntőben a német Katharina Menzet, utóbbin a francia Shirine Bouklit múlta felül. A 2024-ben rendezett párizsi olimpián a döntőben a mongol Bavuudorjiin Baasankhüü ellen győzni tudott. Ezen az olimpián vegyes csapatversenyben is szerepelt. A japán csapatba a döntőben nevezték be, ahol a nála majden 10 kg-mal nehezebb francia Sarah-Léonie Cysique ellen is győzni tudott, csapata azonban 4–3 arányban alulmaradt a franciákkal szemben, így ebben a számban ezüstérmes lett.

2026-ban bejelentette visszavonulását.

Jegyzetek

Források

Adatlapja a judoinside.com-on

Kategória:Élő személyek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Japán nők Kategória:Japán cselgáncsozók Kategória:Japán olimpiai bajnokok Kategória:Japán olimpiai ezüstérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (cselgáncs) Kategória:Olimpiai bajnokok (2024)