Az 1967-es Intervíziós Dalfesztivál (cseh nyelven: Velká cena Intervize 1967) volt a harmadik Intervíziós Dalfesztivál, melynek sorozatban másodjára a csehszlovákiai Pozsony adott otthont. A helyszín ismételten a Park kultúry a oddychu volt.

A verseny a rendező országban már évek óta futó Pozsonyi Líra (szlovák nyelven Bratislavská lýra) zenei fesztivál keretein belül került megrendezésre.

A verseny Az est házigazdája sorozatban másodjára Jarmila Košťová volt, aki szlovák nyelven vezette a műsort. A nyitányt – melyben a pozsonyi Apollo Színház Zenekara az előző évi bolgár győztes dalt játszotta – követően köszöntötte a nézőket, bemutatta a zsűritagokat, az egyes országok produkciói előtt pár mondatban pedig ismertette az előadókat és a dalokat.

A dalokra vonatkozó szabályok hasonlóak voltak az Eurovíziós Dalfesztiválon alkalmazottakhoz, és megegyeztek az előző évben alkalmazottakkal: csak olyan 1966-ban és 1967-ben készült, az adott országban élő és alkotó szerzők által írt dalok vehettek részt a versenyen, melyeket az adott ország határain kívül nem dolgoztak fel. Az egyes dalok hosszára vonatkozó szabály nem volt érvényben.

A szavazás alatti szünetben Hana Hegerová, Karel Krautgartner és a verseny legelső győztese, Karel Gott szórakoztatta a közönséget.

Újítás volt, hogy minden versenyzőt egy virágcsokorral jutalmaztak az egyes dalok elhangzását követően.

A helyszín A versenynek sorozatban másodjára a pozsonyi Park kultúry a oddychu rendezvényterme adott otthont, amely közel 2500 néző befogadására volt alkalmas.

350px|link=bélyegkép|jobbra|300px|A verseny helyszíne, a Park kultúry a oddychu rendezvényterme

A résztvevők Első alkalommal vett részt a versenyen Románia, mely a keleti blokk európai államai közül, Albániát leszámítva, utolsóként csatlakozott. Ebben az évben minden ország már csak egy dallal szerepelt, így az 1967-es volt minden idők legkisebb létszámú versenye, mindössze kilenc dal vett részt.

Sorozatban másodjára fordult elő, hogy a finn versenydal ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti döntőjén is szerepelt. Emellett két olyan énekes, a finn Laila Kinnunen és a jugoszláv Vice Vukov, is a mezőny részét képezték, akik korábban szerepeltek az Eurovíziós Dalfesztiválon is: Kinnunen az ország első versenyzője volt 1961-ben, míg Vukov 1963-ban és 1965-ben is szerepelt.

Első alkalommal fordult elő, hogy nem Magyarország lépett fel elsőként a versenyen.

+ Az 1966-os Intervíziós Dalfesztivál résztvevői Ország Műsorsugárzó Előadó Dal Nyelv Dalszerző(k) BT Margarita Dimitrova Palnolunie bolgár ČST Eva Pilarová Rekviem cseh Yle Laila Kinnunen Unohdusta ei ole finn JRT Vice Vukov Bokeljska noć szerbhorvát TVP Wojciech Młynarski Niepokój przed podróżą lengyel MTV Vámosi János Szinyorina Budapest magyar DFF Sonja Kehler An meine Stadt német TVR Doina Badea Ploaia și noi román CT USSR Szergej Jakovenko Atomnyij vek orosz

A szavazás Mind a kilenc részt vevő ország egy-egy zsűritagot delegált az eseményre, akik a közönség első sorában helyet foglalva követték figyelemmel a produkciókat, majd az utolsó dal elhangzását követően titkos szavazással választották ki a verseny győztesét: minden zsűritag az általa legjobb három dalt, a saját országa versenydalát leszámítva, értékelte 5, 3 és 1 ponttal, majd a három legtöbb pontot szerzett dalt díjazták az est végén. Amennyiben az első helyen holtverseny alakult volna ki, egy második szavazási körre került volna sor, melyben már csak a holtversenyben érintett országokat pontozták volna. A zsűri tizedik tagja a házigazda ország által delegált zsűrielnök volt, aki azonban nem rendelkezett szavazati joggal, feladata mindössze a szavazás szabályosságának felügyelete, majd az eredmények kihirdetése volt.

A zsűri tagjai a következők voltak: (zsűrielnök)

Tamássy Zdenko

Eredmények # Ország Előadó Dal Karmester Helyezés 01 Sonja Kehler An meine Stadt Karel Krautgartner — 02 Doina Badea Ploaia și noi Josef Vobruba 4. 03 Vice Vukov Bokeljska noć Josef Vobruba 2. 04 Vámosi János Szinyorina Budapest Karel Krautgartner — 05 Laila Kinnunen Unohdusta ei ole Josef Vobruba 3. 06 Margarita Dimitrova Palnolunie Josef Vobruba — 07 Eva Pilarová Rekviem Karel Vlach 1. 08 Szergej Jakovenko Atomnyij vek Karel Krautgartner — 09 Wojciech Młynarski Niepokój przed podróżą Josef Vobruba —

Nemzetközi közvetítések A résztvevőkön kívül a nyugati blokkban egy nappal később felvételről Nyugat-Németország közvetítette a versenyt. Érdekesség, hogy a nyugatnémet kommentátor, Hans-Joachim Rauschenbach a közvetítés során a Közép-Németország (Mitteldeutschland) kifejezéssel utalt a Német Demokratikus Köztársaságra.

Ország Kommentátor Közvetítő Részt vevő országok BT ČST Yle TV1 JRT TVP MTV DFF TVR Pervaja programma CT További országok Hans-Joachim Rauschenbach Das Erste (egy nappal később, felvételről)

Térkép centre|bélyegkép|600px|

Lásd még 1967-es Eurovíziós Dalfesztivál

Források Az 1967-es verseny a YouTube-on

Jegyzetek

Kategória:1967 a zenében