Daniel Bîrligea (Brăila, 2000. április 19. –) román válogatott labdarúgó, az FCSB csatára.

12 éves kora óta Olaszországban nevelkedett, 2020-ban kezdte felnőtt karrierjét a Serie C-ben szereplő Teramo csapatánál. Két évvel később visszatért szülőhazájába, a címvédő CFR Clujhoz. 2024-ben a hazai rivális FCSB-hez igazolt.

2023 októberében mutatkozott be a román válogatottban egy Andorra elleni 4–0-s Eb-selejtezőn. A következő évben beválasztották a 2024-es Eb-n részt vevő keretbe.

Pályafutása Klubcsapatokban Korai karrier Brăilában született, gyermekkorának egy részét Konstancán töltötte, ahol a helyi Metalul klubnál kezdett el játszani. A Gheorghe Hagi Labdarúgó Akadémián is képezte magát, majd visszatért a szülővárosába.

12 éves korában az édesanyjával és nővérével külföldre, Olaszországba költözött, és az ASD Cantera Ribolla és a Palermo akadémiáiban szerepelt.

2019-ben Teramohoz igazolt, és 2020. január 22-én mutatkozott be a felnőtt csapatban, amikor 1–0-ra legyőzték a Catanzaro csapatát a Serie C-ben. A klubban eltöltött két év alatt 43 mérkőzésen hét gólt szerzett minden versenysorozatot figyelembe véve.

CFR Cluj 2022. január 26-án visszatért Romániába, és a négyszeres címvédő CFR Clujhoz szerződött. Február 5-én mutatkozott be, a 87. percben Claudiu Petrila helyére állt be az Universitatea Craiova elleni 1–1-es találkozón.

Május 1-jén szerezte első gólját a CFR Cluj színeiben, a Farul Constanța ellen 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen. Két héttel később kezdőként lépett pályára az Universitatea Craiova elleni 2–1-es győzelem során, amellyel klubja a szezon vége előtt egy mérkőzéssel már megszerezte a bajnoki címet.

2022. október 20-án a román kupa csoportkörében gólt lőtt az Universitatea Cluj elleni 1–1-es idegenbeli döntetlen során. November 10-én megszerezte pályafutása első mesterhármasát a Dumbrăvița elleni 5–0-s találkozón, szintén a nemzeti kupában. 2023. február 16-án bemutatkozott az európai kupákban is, amikor kezdőként lépett pályára idegemben a Lazio ellen UEFA Konferencia Liga kieséses rájátszásában. Április 9-én ő szerezte meg a vezetést a Liga I-ben a rivális FCSB elleni 1–1-es hazai találkozón.

Első mesterhármasát a bajnokságban 2024. április 6-án szerezte meg, egy idegenbeli mérkőzésen a Rapid București ellen. A 2023–24-es idényben mind a 40 Liga I-mérkőzésen pályára lépett – amelyek közül 33-on kezdőként –, és 14 góllal a csapata második legeredményesebb góllövője volt a sorozatban. Ugyanebben az évben, augusztus 1-jén megszerezte első két európai gólját a Nyoman Hrodna elleni 5–0-s idegenbeli győzelem során a Konferencia Liga második selejtezőkörében.

FCSB 2024. szeptember 2-án megállapodás született az átigazolásáról a CFR Cluj hazai riválisához, az FCSB-hez. Másnap hivatalosan is bemutatták, és megkapta a 9-es mezszámot.

Szeptember 21-én mutatkozott be a piros-kékek csapatában a Petrolul Ploiești elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki találkozón. Október 3-án ő szerezte az egyetlen gólt a görög bajnok PAÓK elleni idegenbeli győzelem során.

2024. október 20-án megszerezte második bajnoki gólját a Steaua színeiben a Dinamo București elleni 2–0-s idegenbeli rangadón. November 7-én gólt szerzett a Midtjylland elleni 2–0-s Európa-liga-győzelem során. November 10-én megszerezte első dupláját a bajnokságban az FCSB színeiben az Universitatea Cluj elleni 2–1-es idegenbeli győzelem során.

A 2024–25-ös szezon vége felé bekövetkezett sérülések ellenére a liga harmadik legeredményesebb góllövőjeként végzett 16 góllal – ebből kettőt a CFR Clujban lőtt –, miközben a Steaua București egymás után két Liga I-címet szerzett.

A 2025–26-os szezonban augusztus 7-én játszott először, amikor két gólt szerzett a koszovói Drita elleni 3–2-es hazai győzelem során az Európa Liga harmadik selejtezőkörében.

A válogatottban 2022. március 25-én Bukarestben mutatkozott be a román U21-es válogatottban a Finnország ellen 2–1-re megnyert barátságos mérkőzésen. 2023 júniusában bekerült a 2023-as U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő keretbe.

2023 szeptemberében meghívták a felnőtt válogatottba az Izrael és a Koszovó elleni 2024-es Eb-selejtező mérkőzésekre. Ugyanezen év október 15-én mutatkozott be, amikor ugyanebben a sorozatban kezdőként lépett pályára Andorra elleni 4–0-s hazai győzelem alkalmával. 2024. június 7-én bekerült Románia Eb-keretébe, de a tornán nem lépett pályára.

2024. november 18-án megszerezte első gólját a felnőtt válogatottban, amikor 4–1-re megnyertek egy Nemzetek Ligája mérkőzést Ciprus ellen.

Statisztika A válogatottban Frissítve: 2026. március 31-én.

+ VálogatottÉvMérk.GólokRománia202310202421202541202620Összesen92

Sikerei, díjai CFR Cluj Román bajnokság: 2021–22 Román szuperkupa ezüstérmes: 2022 FCSB Román bajnokság: 2024–25 Román szuperkupa: 2025

Egyéni Az I. Liga szezonjának csapata: 2024–25

Jegyzetek

Fordítás

Források Daniel Bîrligea Lpf.ro

Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Román labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A CFR Cluj labdarúgói Kategória:A Steaua București labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek