Babunovići falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 25, közúton 38 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban és közúton 2 km-re északnyugatra, a Majevica-hegységben, a Tinja-folyó völgyének szélén, 175–250 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/doboj_13/dob_13.html Topografska karta Doboj 425-4-2 A táj hullámzó zöld dombokkal és termékeny talajokkal rendelkezik, amelyek támogatják a hagyományos mezőgazdaságot.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet eléri a 25–27 °C fokot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -2 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700–800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb60Bosnyák15021741Horvát04Jugoszláv110Egyéb2430Összesen15431775
Története A 19. század végéig A régészeti leletek tanúsága szerint ez a vidék a középkorban is folyamatosan lakott volt. Babunovići szintén egy régi, középkori falu lehetett, amely a török hódítások első éveiben megőrizte őshonos keresztény lakosságát. Ez a lakosság fokozatosan áttért az iszlámra, de az is lehetséges, hogy a 16. század közepén néhány vlachot telepítettek Babunovićiba. 1533-ban a falu 45 házából 26 ház volt muszlimoké. 1548-ra ez a szám 43 házra módosult, melyek közül már 35 volt muszlimoké. A Babunovićiban a 18. század második felében említett katolikus lakosságot valószínűleg cifci (a földet, házat és gazdasági eszközöket bérlő) parasztként telepítették be a 17. században – ami valószínűbb –, vagy egy második lehetőség az, hogy hosszabb ideig megőrizték folytonosságukat, ami kevésbé valószínű. Mindenesetre a katolikus lakosság számát és ingadozását az egyházi feljegyzéseken keresztül nyomon követhetjük, és a lakosság a 18. század közepétől természetes növekedési tendenciát mutatott. Az 1783-ban kitört nagy pestisjárvány azonban először sok, ereje teljében levő embert ölt meg, míg a lakosság többi része elmenekült, valószínűleg északra, Blaževac falu felé. Ezért a katolikus lakosság nagy része 1783-ban elhagyta Babunovićit, míg az utolsó katolikus 1791-ben halt meg a faluban, és a helyi Stoglav temetőben temették el.
A környező falvak kezdeti településmintáit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A Srebreniket a tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Gračanicai járáshoz tartozó településnek 53 háztartása és 280 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 87. o. 1910-ben a Gračanicai járáshoz tartozó településen 66 háztartást és 343 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 78. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején Sladna a tengelyhatalmak megszálló erőivel és az usztasa rezsimmel szembeni partizán ellenállás gócpontjává vált. Az 1941 nyarán Majevicára átterjedő felkelést vidéki gerillaakciók, többek között szabotázs és lesből támadások jellemezték, amelyeket elsősorban az usztasa terror ellen lázadó szerb parasztok vezettek. A kommunista befolyás 1941 végére megnőtt, és olyan szervezett egységeket hozott létre, mint az 1. Majevica-dandár, amely hozzájárult a 17. kelet-boszniai hadosztály felállításához. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák települések lakóira. A települést a háború csak közvetetten érintette, a bosnyák menekülteknek nyújtott segítség formájában.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt.
Nevezetességei A gyülekezet első mecsetjét a 18. század második felében építették. Fából készült mecset volt, és fából készült minarettel is rendelkezett. Az új mecsetet 1982. augusztus 21-én építették fel és avatták fel. A muszlim gyülekezethez Martevina, Brda, Ćahići, Fidaci, Omičevići, Zatorine és Žilići települések tartoznak.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései