Špionica Srednja falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 29, közúton 42 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 5, és közúton 6 km-re a északra, a Majevica-hegységben és a Tinja-folyó völgyében, 180-280 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/doboj_13/dob_13.html Topografska karta Doboj 425-4-2 A táj hullámzó zöld dombokkal és termékeny talajokkal rendelkezik, amelyek támogatják a hagyományos mezőgazdaságot.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet eléri a 25-27 °C fokot. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -2 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700-800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb25Bosnyák1531Horvát10831030Jugoszláv70Egyéb3113Összesen11381079
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint a település környékén már az újkőkorszakban éltek emberek. A Stražba régészeti lelőhelyen, Doborovci, Vranovići és Sladna falvak határán számos felszíni lelet, kerámiatöredékek, háztartási eszközök, kőzetmaradványok és csiszolt kőeszközök találhatók, amelyek egy eddig ismeretlen őskori településre utalnak, amely a jellegzetes leletek alapján a neolitikumra (újkőkorszakra) datálható. Kőkorszaki település maradványait találták a Gornji Hrgov-i Orman grad lelőhelyen, ahol kőkorszaki és újkőkorszaki kerámiák kerültek elő. A terület korai betelepülését egy késő bronzkori kincslelet is bizonyítja, amelyet Srebrenik területén találtak, és amely megerősíti, hogy a tágabb régió része volt az őskori Balkán kulturális és kereskedelmi folyamatainak.
Középkor A régészeti leletek tanúsága szerint ez a vidék a középkorban is folyamatosan lakott volt. A szomszédos Sladnához tartozó Pirage nevű településen, a Zvijezda lelőhelyen emberi csontvázakat fedeztek fel építési munkálatok során; bár a lelőhelyen nincsenek látható temetkezési építészeti nyomok, az elhunytak testének elhelyezkedése (kelet-nyugati tájolás, fejjel nyugat felé) a középkorra utal.
A késő középkorban az 1380-as években kezdődő oszmán betörések okozta politikai instabilitás közepette, a Boszniai Királyság uralma alatt a Majevica környékén, szétszórt mezőgazdasági települések voltak, amelyek a szántóföldi gazdálkodásra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra összpontosítottak. Ezek a közösségek erdőirtással bővítették a szántóföldeket, 1481-re mintegy 50%-kal növelve a művelést, amit a helyi fából, a vasból és az ólomból származó bevételek is támogattak. A Majevica periférikus földrajzi elhelyezkedése miatt azonban szüksége volt az olyan erődítményekre, mint a Srebreniki vár, amelyek stratégiai védelmet biztosítottak a számukra.
Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A defter egy kataszteri adójegyzék, amelyet az Oszmán Birodalom nagyon rendszeresen vezetett, szinte a boszniai uralom kezdetétől fogva. A főkönyvek adatokat tartalmaztak a falvakról, a háztartásokról és a háztartások számáról (felnőtt férfiak és özvegyek), valamint a birodalom területén élő etnikai csoportokról. Az egyik ilyen defter, mely 1533-ból származik, Špionica falu egyik első említését tartalmazza az oszmán kormányzás idején, fontos adatokat szolgáltatva erről a településről. Ezek az adatok megtalálhatók Adem Handžićnak „A Zvorniki Szandzsák két első összeírása (1519-ből és 1533-ból)” című munkájában, valamint Rusmir Djedovićnak „Srebrenik - történelmi és etnográfiai vázlatok” című művében.
Eszerint Špionica, a szomszédos Sladnával együtt, rendkívül nagy település volt a 16. században, az egész Zvorniki Szandzsák egyik legnagyobbja. 1533-ban 76 háza volt, ebből 35 muszlim, 40 nem muszlim. Az említett évben a falu jövedelme 5070 akcse volt, és a zvorniki szandzsákbég, Ahmed birtokához tartozott. 1548-ban Špionica Mehmed Skenderpašić szandzsákbég birtoka lett, hatalmas, 27 500 akcse bevétellel. Abban az időben ez nagy bevételnek számított egy vidéki település számára, mely a benne lévő házak nagy számának (147) köszönhető. A 147 házból 96 muszlim és 50 nem muszlim volt. A faluban főként búzát termesztettek, amely 8160 akcse bevételt biztosított, míg a szőlő 7560 akcse, a köles pedig 1980 akcse jövedelmet hozott. Ugyanebben az évben 12 malmot regisztráltak a településen. 1604-ben Špionica, Sladna mellett, messze a legnagyobb település volt Srebreniki náhijében, és az egész Zvorniki szandzsákban. 1604-ben Spionicának 177 háza volt, amelyek közül 123 muszlim, 43 pedig nem muszlim volt, jelentős számú örökséggel (37), amelyek többnyire muszlim kézben voltak. A település éves bevétele 17 000 akcsét tett ki, amelyből a legtöbbet búza (3000 akcse) tette ki, emellett szőlő, rozs és köles is termett. Eközben a malmok száma 12-ről 15-re nőtt.Adem, Handžić: Dva prva popisa zvorničkog sandžaka (iz 1519. i 1533. godine), Sarajevo, 1986. 101. old.Djedović R., Mutapčić E., Kulenović S.: Srebrenik – historijsko-etnografske skice', Srebrenik, 2007. 18. old.
A környező falvak kezdeti településmintáit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A Srebreniket a tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
Špionica Srednját 1955-ig Špionica Hrvatska néven ismerték.Promjene u sastavu i nazivima naselja za razdoblje 1948. - 1990. A Špionica 1865 óta önálló káplánság volt, miután 1879-ig elvált a dubravai anyaegyházközségtől. 1884 óta önálló római katolikus plébánia, melynek saját lelkészei vannak. Időről időre voltak plébániai vikáriusai - káplánjai. A špioničkai katolikus plébánia a Brčani esperesség része a Tolišai főesperességben, a Vrhbosnai érsekségben. Magában foglalja Špionicát, Biberovo Poljét, Sladnát, Srnicát, Srebreniket és Gornje Hrgovét. A plébániát a Boszna Srebrena-i rendtartomány ferencesei igazgatják.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Gradačaci járáshoz tartozó Špionica Katolička településen 135 háztartást, 797 római katolikus, 35 muszlim és 15 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 88. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt maradt. A térség nem tartozott a leghevesebb frontszakaszok közé, mint például Közép-Bosznia vagy Hercegovina, de rendszeres katonai fenyegetettség, mozgósítás, menekülthullámok és etnikai feszültségek jellemezték. A helyi horvát lakosság helyzete különösen érzékennyé vált 1993-ban, amikor a korábbi bosnyák–horvát szövetség több régióban összeomlott, és kitört a bosnyák–horvát konfliktus. Ugyanakkor Tuzla kantonban általában kevésbé volt intenzív a horvát–bosnyák fegyveres összecsapás, mint Közép-Boszniában. A környék horvát falvaiból sok férfi szolgált a HVO-ban (Horvát Védelmi Tanács), mások pedig helyi önvédelmi egységekben vagy a boszniai állami erőknél harcoltak. A vegyes etnikai viszonyok miatt a térségben előfordultak kisebb feszültségek.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt.
Kultúra