I. Marinusz pápa (a középkori pápalisták egy részében tévesen II. Márton vagy ; ; Gallese, 9. század első fele – Róma, 884. május 15.) 882 decemberétől haláláig volt Róma püspöke, a katolikus egyház feje és a Pápai Állam uralkodója. A Szentszék mai hivatalos pápalistája szerint a 108. pápa volt; közvetlen elődje VIII. János, utóda III. Adorján volt.
Rövid, mintegy másfél éves pontifikátusa a Karoling Birodalom késői felbomlásának, az itáliai politikai bizonytalanságnak, a dél-itáliai szaracén jelenlétnek és a Phótiosz körüli keleti egyházpolitikai viták utóhatásainak időszakára esett. Pápaként elsősorban a római egyház belső megosztottságának enyhítésére, a Formózusz körüli korábbi fegyelmi ügy rendezésére, a pápai birtokok védelmére és a nyugati uralkodókkal való kapcsolat fenntartására törekedett.
Neve és számozása A pápa helyes neve a mai pápalistákban I. Marinusz. A „II. Márton” névalak a latin és nevek középkori összekeveréséből alakult ki. Egyes középkori katalógusok I. Marinuszt „II. Mártonként”, későbbi névrokonát, II. Marinuszt pedig „III. Mártonként” tüntették fel. Ennek következményeként a 13. században megválasztott Simon de Brion a IV. Márton nevet vette fel, noha a mai számozás szerint nem volt II. és III. Márton nevű pápa.
A szócikk ezért a történetileg pontosabb és a mai hivatalos egyházi pápalistáknak megfelelő I. Marinusz pápa nevet használja. A „II. Márton” név ebben az összefüggésben nem alternatív pápai név, hanem forrástörténeti tévedés.
Származása és egyházi pályája Marinusz Gallesében, a mai Lazio területén született. Apját Palumbónak hívták, és pap volt. A 9. századi egyházi viszonyok között ez az adat önmagában nem rendkívüli: a latin egyház fegyelmi gyakorlata a későbbi középkorban vált egységesebbé és szigorúbbá a klerikusi nőtlenség kérdésében.
A hagyomány szerint Marinusz tizenkét éves korában került a római egyház szolgálatába. IV. Leó pápa szubdiakónussá, I. Miklós pápa pedig diakónussá szentelte. Pályája már pápává választása előtt is jelentős volt: több diplomáciai küldetésben vett részt, és a római kúria vezető tisztségviselői közé emelkedett.
866 novemberében I. Miklós pápa Marinusz diakónust Donatus ostiai püspökkel és Leó presbiterrel együtt Konstantinápolyba küldte, hogy a bolgár egyház kérdéséről tárgyaljanak. A küldetés a bizánci udvarral és Phótiosz pátriárka környezetével fennálló feszültségek miatt nem ért célba; a pápai követeket a bizánci határnál feltartóztatták.
A konstantinápolyi zsinat legátusa 869-ben II. Adorján pápa Marinusz diakónust újra keleti küldetésre rendelte. Donatus ostiai és István nepiai püspökkel együtt pápai legátusként vett részt a 869–870-es konstantinápolyi zsinaton, amelyet a katolikus egyház hagyománya a nyolcadik egyetemes zsinatként tart számon.
A zsinat I. Baszileiosz bizánci császár uralkodása alatt ült össze, és a Phótiosz körüli vitát kívánta rendezni. A pápai legátusok álláspontja szerint Phótiosz korábbi pátriárkai emelése szabálytalan volt, Ignác pátriárka letétele pedig nem volt elfogadható. A zsinat Phótioszt elítélte, Ignácot visszahelyezte, és megerősítette Róma szerepét az egyházi fellebbezések és a patriarchátusok közötti viták ügyében.
Marinusznak a zsinaton betöltött szerepe hozzájárult ahhoz, hogy a későbbi bizánci udvari és patriarchai körökben kényelmetlen személynek tekintsék. A Treccani szerint keleti részről később éppen erre is hivatkoztak, amikor pápává választásának szabályosságát vitatták.
Cerveteri püspöke és római kúriai tisztségei A konstantinápolyi zsinatról való visszatérése után Marinuszt Caere, a mai Cerveteri püspökévé nevezték ki. A bolgár ügyekben szerzett tapasztalata miatt I. Borisz bolgár kán is alkalmas jelöltnek tekintette volna őt a bolgár egyház vezetésére, de II. Adorján pápa nem támogatta áthelyezését. A döntés mögött az a kánonjogi elv állt, hogy egy püspök nem helyezhető át könnyen egyik egyházmegyéből a másikba.
VIII. János pápa alatt Marinusz a római egyház fontos tisztségeit is betöltötte: archidiakónus és arcarius, vagyis kincstárnok lett. 882-ben János Nápolyba küldte, hogy Athanasius nápolyi püspökkel tárgyaljon a szaracénokkal fenntartott kapcsolatok megszakításáról. A küldetés a dél-itáliai politikai és katonai helyzet fontosságát mutatja: a pápai állam biztonságát nemcsak Róma belső viszonyai, hanem a dél-itáliai szövetségek és portyák is befolyásolták.
Megválasztása VIII. Jánost 882 decemberében meggyilkolták. Marinusz megválasztására a források szerint nagyon rövid időn belül, valószínűleg még 882. december 16-án sor került. A Szentszék hivatalos pápalistája a pontifikátus kezdetét pontos nap nélkül, 882 decemberére teszi.
Megválasztása kánonjogi szempontból szokatlan volt, mivel Marinusz ekkor már felszentelt püspök volt, mégpedig Caere püspöke. A korábbi kánoni hagyomány általában tiltotta vagy erősen korlátozta a püspökök egyik székről a másikra történő áthelyezését. A Treccani szerint ez volt az első alkalom, amikor egy másik egyházmegye püspöke közvetlenül Róma püspöke lett. A pápává választás legitimációját Nyugaton nem vonták kétségbe tartósan, de a bizánci udvar és a konstantinápolyi patriarchátus részéről kifogások merültek fel.
A források abban sem teljesen egységesek, hogy a választáshoz történt-e császári jóváhagyás. A régebbi pápai választási gyakorlatban a frank császári hatalomnak még volt ellenőrző szerepe, de a 9. század végére a Karoling hatalom gyengülése miatt ez a gyakorlat egyre kevésbé volt következetes.
Pontifikátusa
Formózusz ügye és a római belső feszültségek Marinusz egyik legfontosabb korai döntése Formózusz, Porto püspöke ügyéhez kapcsolódott. Formózuszt VIII. János idején elítélték és száműzték, illetve olyan esküre kötelezték, hogy nem tér vissza Rómába, és nem próbálja visszaszerezni püspöki székét. Marinusz feloldotta a korábbi korlátozásokat, visszahívta Formózuszt, és helyreállította portói püspöki hivatalában.
A döntés értelmezhető a római egyházon belüli pártoskodás enyhítésére tett kísérletként. Marinusz nem általános reformprogrammal lépett fel, hanem a közvetlenül előtte kialakult fegyelmi és politikai konfliktusokat igyekezett rendezni. Ez a lépés rövid távon békítő jellegű volt, de a Formózusz körüli viták a következő évtizedben újra kiéleződtek, különösen Formózusz pápasága és az azt követő események idején.
Itália, a szaracén veszély és Guido spoletói herceg Marinusz pontifikátusa alatt továbbra is súlyos gondot jelentett a dél-itáliai szaracén jelenlét. 883-ban a szaracénok feldúlták Monte Cassinót, és megölték Bertarius apátot. A dél-itáliai bizonytalanság közvetlenül érintette a pápai állam biztonságát is.
A pápai birtokokat ugyanakkor a közép-itáliai hatalmi viszonyok is fenyegették. III. Guido spoletói herceg befolyása növekedett, és a pápa attól tartott, hogy a spoletói hatalom a római és pápai területekre is kiterjeszti nyomását. Marinusz 883 tavaszán Nonantolában találkozott Kövér Károly császárral, hogy katonai és politikai segítséget kérjen a pápai területek védelmére.
A császár Guidót hűtlenséggel vádolta és birodalmi átokkal sújtotta, de a döntést csak korlátozottan tudta érvényesíteni. A hadjárati kísérletet járvány és itáliai szövetségi viszonyok akadályozták, így Marinusz nem jutott tartós katonai védelemhez. Az ügy jól mutatja a 9. század végi pápaság kiszolgáltatott helyzetét: a pápa továbbra is számított a császári oltalomra, de a Karoling hatalom már nem tudott hatékony és állandó itáliai védelmet biztosítani.
Kapcsolatai Nyugat-Európával Marinusz nyugati kapcsolatai közül kiemelkedik Fulk reimsi érsek ügye. A pápa palliumot küldött Fulk számára, ezzel megerősítve metropolitai méltóságát és a reimsi érsekség helyét a frank egyházi rendben.
A pápa Nagy Alfréd wessexi király kérésére adómentességet biztosított a római angol közösség, a Schola Anglorum vagy Schola Saxonum számára. Ez a döntés a római zarándokházak és nemzeti iskolák jelentőségére utal. A nyugati keresztény népek római jelenléte nemcsak vallási, hanem diplomáciai és anyagi kapcsolatokat is jelentett a pápaság számára.
Kapcsolata Bizánccal és Phótiosz kérdése Marinusz személyesen is érintett volt a Phótiosz körüli vitában, hiszen pápai legátusként részt vett a 869–870-es konstantinápolyi zsinaton, ahol Phótioszt elítélték. Pápává választása után azonban a helyzet már megváltozott: Phótiosz 877 után ismét visszatért a konstantinápolyi pátriárkai székbe, és VIII. János pápa idején Róma is bizonyos fokú megegyezésre törekedett Konstantinápollyal.
A régebbi irodalomban előfordul az az állítás, hogy Marinusz 880 körül újabb konstantinápolyi küldetésben járt, ott Phótiosz miatt fogságba került, majd VIII. János ismét elítélte Phótioszt. A Treccani szócikke azonban Lapôtre, Dvornik és Grumel kutatásaira hivatkozva ezt a „második photioszi szakadásra” épülő hagyományt megalapozatlannak tartja, és az erre vonatkozó iratok forráskritikai értékét gyengének minősíti. Ezért Marinusz pápaságát nem indokolt egyszerűen újabb kelet–nyugati szakításként bemutatni.
Bizáncban ugyanakkor kétségtelenül kifogásolták Marinusz megválasztását, mivel püspökként került át Róma székére. A Treccani szerint egy későbbi, V. István által I. Baszileioszhoz intézett levélből arra lehet következtetni, hogy a bizánci császár és a konstantinápolyi pátriárka nem ismerték el Marinusz választásának szabályosságát.
Halála és temetése Marinusz 884. május 15-én halt meg Rómában, mintegy egy év és öt hónap pápaság után. A források szerint a Szent Péter-bazilika portikuszában temették el. Utóda III. Adorján lett, akinek pontifikátusa szintén rövid ideig tartott.
Történeti megítélése I. Marinusz pápasága rövid és átmeneti jellegű volt. Nem fűződik hozzá nagy dogmatikai újítás vagy átfogó intézményi reform, de döntései jól tükrözik a 9. század végi pápaság helyzetét. A római szék egyszerre próbált belső fegyelmi ügyeket rendezni, a pápai birtokokat védeni, a Karoling császári hatalomtól támogatást szerezni, és a keleti egyházpolitikai vitákban saját tekintélyét megőrizni.
A Formózusz ügyében hozott döntését a történészek többnyire békítő szándékú lépésként értelmezik, de hosszabb távon a Formózusz körüli pártoskodás nem szűnt meg. Bizánccal kapcsolatban különösen fontos a forráskritikai óvatosság: a régebbi pápai életrajzok egy része határozott anti-phótioszi fellépést tulajdonított neki, míg a modern Treccani-szócikk a harmadik keleti misszió és a második photioszi szakadás hagyományát nem tartja bizonyítottnak.
Marinusz nevének későbbi félreolvasása önálló pápalista-történeti jelentőségűvé vált, mivel hozzájárult a „hiányzó” II. és III. Márton pápák késő középkori hagyományához. A modern pápalisták ezért nem II. Mártonként, hanem I. Marinusz néven tartják számon.
Fennmaradt iratai Marinusztól kevés dokumentum maradt fenn. A Treccani három levelet említ: az egyikben a limoges-i egyházmegyéhez tartozó Solignac monostorának megerősítését engedélyezte a keresztényeket pusztító támadások miatt; a másikban a genovai egyházmegyéhez tartozó Savignone apátság kiváltságait erősítette meg; a harmadikban a nîmes-i egyházmegyéhez tartozó Saint-Gilles monostor szerzeteseit értesítette egy apostoli vizitátor, Amelius presbiter érkezéséről.
Jegyzetek
Források
További irodalom
Kapcsolódó szócikkek Pápa Római pápák listája VIII. János pápa III. Adorján pápa Formózusz pápa I. Phótiosz konstantinápolyi pátriárka Negyedik konstantinápolyi zsinat III. Károly római császár Vid itáliai király
Kategória:Pápák Kategória:9. századi püspökök Kategória:884-ben elhunyt személyek Kategória:A 9. században született személyek