A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma által 2006-ban alapított kitüntetés. Az elismerést a Polgári Magyarországért Díj mintájára hozták létre és azoknak a 35 év alatti személyeknak vagy túlnyomórészt fiatalokból álló közösségeknek adományozzák, akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív vagy közösségépítő tevékenységükkel, személyes példamutatásukkal a jelenen átívelő, túlmutató szellemi és emberi értékeket hoznak létre. Kövér László, az alapítvány kurátora szerint a polgári Magyarország fundamentumának az igényességnek, a mértéktartásnak, a közösségnek, valamint a nemzet és a haza szolgálatának kell lennie, a díj pedig ezen fogalmak fiatalok általi, mindig megújuló és korszerű reprezentálását támogatja. Az elismerés a polgári-nemzeti-keresztény értéközösséget reprezentálja.
Az odaítélés folyamata és feltételei A díjat évente a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma ítéli oda. A kitüntetésre olyan 35 év alatti személyek, vagy többségében 35 év alatti fiatalokból álló közösségek válhatnak jogosulttá, akik sikereikkel, tenni akarásukkal és a közös értékek melletti kiállásukkal példaként szolgálnak az ifjabb nemzedékek és a teljes polgári oldal számára. Az odaítélés során a kuratórium olyan tehetséges díjazottakat ismer el, akik már fiatalon komoly értékeket teremtenek.
A díj leírása
A kitüntetés egy díszdobozban elhelyezett egyedi emlékplakettből, oklevélből és pénzjutalomból áll. Az ünnepélyes átadási ceremónia a polgári közösség kiemelt eseménye, amelyen az elismerést neves közéleti személyiségek és az alapítvány vezetői adják át.
Korábbi díjazottak 2006 – Az UFI (Utolsó Figyelmeztetés) szerkesztősége, A Tamás Gábor vezette szegedi neurobiológus-kutatócsoport 2007 – Európa Szívében Alapítvány, Bujdosó János 2008 – Malina Hedvig, Kruchina testvérpár 2009 – Várda Ferenc hitoktató 2010 – Misztrál Együttes 2011 – Táj és Ember Népfőiskola 2012 – Összefogás Botfáért Egyesület (Zalaegerszeg) 2013 – Rákóczi SzövetségA Rákóczi Szövetség vezetése és közössége számára a díj rendkívül megtisztelő, különös tekintettel arra, hogy szervezetünknek azon értékeit ismeri el, amelyek a közösségépítést, az egységes magyar nemzetben gondolkozást, a keresztény magyar kultúrát és erkölcsöt helyezik középpontba. A díjra kötelezettségként tekintünk, bízva abban, hogy nem csak a szövetség múltja, de a jövője is méltó lesz hozzá. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke2014 – Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 2015 – Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület (Sárospatak) 2016 – Honismereti Szövetség, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Iubilate leánykara 2017 – Ady Endre Diáktábor (Prága) 2018 – Kosztolányi Dezső Céltársulás (Pécs) 2019 – Szentegyházi Gyermekfilharmónia 2020 – Nyilas Misi Alapítvány, Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség, Kraszulyák Zalán, Lévay Petra 2021 – Romániai Magyar Cserkészszövetség 2022 – 777 Közösség Egyesület, Márffy Bence 2023 – László Attila, HEGY Keresztény Gólyatábor 2024 – Európa Kollégium 2025 – Szent Damján Tábor és Kör 2026 – Kárpátaljai Magyar Kuturális Szövetség Ifjúsági Szervezete
Források Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj – A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány honlapja Fiatalok a Polgári Magyarországért, Breuerpress International, 2015. június 13. Malina Hedvig kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, BAMA, 2008. március 29. Hitoktató kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat + Képek, Magyar Nemzet, 2009. 03. 26. Napi sajtószemle, Magyar Kurír, 2009. március 27. Átadták a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, Demokrata, 2010.03.29. Zalaegerszegi egyesület kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, ZAOL, 2012. április 20. Elismerés az Összefogás Botfáért Egyesületnek (Videó), zalaegerszeg.hu, 2012 április 25. „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj a Rákóczi Szövetségnek, FELVIDÉK.MA, 2013.05.03. Balog Zoltán köszöntötte a „Fiatalok a Polgári Magyarországért" Díj idei győztesét, Magyarország Kormánya – Youtube, 2013. máj. 3. Kárpátaljai cserkészeké az idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj, FELVIDÉK.MA, 2014.05.12. Kárpátaljai cserkészek kapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Magyarország Kormánya – Youtube, 2014. máj. 9. Átadták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Magyarország Kormánya, 2015. június 13. Fiatalok a Polgári Magyarországért – díjat kapott Iubilate leánykar, szantograf.hu, 2016.04.22. A prágai Ady Endre Diákkör kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, korkep.sk, 2017.05.29. Kosztolányi - Dezső- Céltársulás, 2018.06.04. Tizenötödszörre adták át a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Magyar Nemzet, 2020. 10. 01. Öregdiákunk Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat kapott, ELTE SEK, 2022.06.07. Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjban részesült a 777 blog, 777blog.hu, 2022.05.27. Kiderült, kik kapták az idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, index.hu, 2023.05.12. A Hegy Keresztény Gólyatábor és László Attila előadóművész, dalszerző kapta Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Magyarország Kormánya, 2023. 05. 15. Az újvidéki Európa Kollégium közössége kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Vajdaság ma, 2024. május 24. 20. alkalommal adták át a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, MTI, 2025.06.06. Átadták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, Magyar Nemzet, 2025.06.06. Huszonegyedik alkalommal adták át a rangos elismerést – idén kárpátaljai fiatalokat díjaztak, Mandiner, 2026.06.10. A kárpátaljai magyarság nem gyengíti, hanem erősíti Ukrajnát, Magyar Nemzet, 2026.06.10.
Kategória:Magyar díjak