Székely Péter (Budapest, 1941. július 16. – Marbella, 2025. július 14.) magyar üzletember és villamosmérnök, aki pályafutását a Transelektro Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte, és annak privatizációját követően főtulajdonosává vált.
Származása Székely Péter (született Schwarcz Péter Géza) Budapesten zsidó családba született 1941. július 16-án. A második világháború végére a VII. kerületi budapesti gettóba kellett költözniük, ahol 10-en laktak a 3 szobás Dob utcai lakásban. 1945-ben kaptak engedélyt apjával és öccsével együtt a névváltoztatásra.
Életút Tanulmányait a Radnóti Miklós Gimnáziumban kezdte, majd a Leningrádi Elektrotechnikai Egyetemen folytatta, ahol villamosmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően a Budapesti Műszaki Egyetemen is tanult, és felsőfokú külkereskedelmi szakvizsgát tett.
1962-ben csatlakozott a Transelektro Külkereskedelmi Vállalathoz, ahol segédüzletkötőként kezdte pályafutását. 1964–1966 között sorkatonai szolgálatot teljesített. 1970-ben villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Erősáramú Szakán. 1978-ban az USA-ban, az Argonne National Laboratory-ban erőművi management szaktanfolyamot végzett. 1982–83-ban gazdaságpolitikai diplomát szerzett a MLEE-en Budapesten.
Pályafutás Székely Péter a Transelektro Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott segédüzletkötőként, majd a vállalat különböző osztályain haladt előre. 1970–75 között a vállalat moszkvai irodáját vezette, ekkor jelentősen megnövelte a cég szovjet forgalmát.
1975-től az újonnan alakult atomosztály alapító osztályvezetője lett, majd főosztályvezető és kereskedelmi igazgató. 1985–90 között Delhiben, Indiában volt kirendeltségvezető, ahol a magyar-indiai forgalom több mint duplájára nőtt. 1990–92 között a Transelektro Management Kft. ügyvezető igazgatója, majd a Transelektro csoport elnök-vezérigazgatója és főtulajdonosa lett.
A vállalat Székely vezetésével több ipari céget és ingatlanfejlesztést is megvalósított, például a Duna Pláza, a Csepel Pláza és a Sopron Pláza megépítését. 1998-ban a Bakony Erőművet is megvásárolta, és részt vett Magyarország első szélerőművének megvalósításában.
Társadalmi szerepvállalás Székely Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke volt, és a Többségi Magyar Magántulajdonú Vállalatok Klubjának alapító elnöke. Tagja volt nemzetközi gazdasági fórumoknak, és gazdasági tanácsadói tevékenységet végzett a kormányzat számára.
Kitüntetések 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott a nemzetközi kereskedelemben és fővállalkozásban elért sikeres tevékenységéért. Ugyanebben az évben megkapta az MKIK Mercur-díját is, a rendszerváltás óta eltelt időszakban a magyar gazdaságban kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozók díját.
Halála Székely Péter 2025. július 14-én, 83 évesen hunyt el a spanyolországi Marbellában. Haláláról több magyar hírportál is beszámolt.
Jegyzetek
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei