Az aranybogár Edgar Allan Poe amerikai író novellája, amely 1843-ban jelent meg. A mű főszereplője William Legrand, akire nagy hatást gyakorol egy különös, aranyszínű bogár felfedezése. Szolgája, Jupiter attól tart, hogy Legrand elvesztette józan ítélőképességét, ezért felkeresi Legrand barátját, a névtelen elbeszélőt, aki beleegyezik abba, hogy meglátogassa régi ismerősét. Legrand kalandjába a másik két szereplő is belesodródik, miután megfejt egy titkos üzenetet, amely egy elásott kincshez vezet.
A történet a dél-karolinai Sullivan-szigeten játszódik. A novellát gyakran Poe logikai következtetésre épülő elbeszéléseihez hasonlítják, amelyeket a detektívtörténet korai előzményei közé szokás sorolni. Poe 1840-ben felismerte az olvasók titkosírás iránti érdeklődését, és arra ösztönözte őket, hogy tegyék próbára kódfejtő képességüket. „Az aranybogár” megírásakor felhasználta a titkosírás népszerűségét, a mű cselekménye pedig nagyrészt egy titkos üzenet megfejtése köré szerveződik.
A modern kritika Jupiter alakjának ábrázolását többek között a szereplő nyelvhasználata miatt rasszistának értékelte. Poe a novellát beküldte a Philadelphia Dollar Newspaper által meghirdetett írói pályázatra. A történet elnyerte a fődíjat, és 1843 júniusától három részletben jelent meg. A díjjal 100 dollár is járt, ami 2025-ös értéken körülbelül 3455 dollárnak felel meg. Ez valószínűleg a legnagyobb összeg volt, amelyet Poe valamely művéért életében kapott. „Az aranybogár” Poe életében az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben olvasott prózai műve volt. A novella hozzájárult a kriptogramok és a titkosírás népszerűsítéséhez is.
Cselekmény Miután elvesztette családi vagyonát, William Legrand New Orleansból egy félreeső faházba költözik a dél-karolinai Sullivan-szigeten afroamerikai szolgájával Jupiterrel együtt. A történet elbeszélője, Legrand barátja, egy este meglátogatja őt, és Legrand mesél neki egy szokatlan, szkarabeuszszerű bogárról, amelyet aznap talált. Legrand kölcsönadta azt egy tisztnek, aki a közeli Fort Moultrie -ban állomásozik, de előtte rajzolt róla egy vázlatot, és megjegyzi, hogy a mintája egy koponyára hasonlít. Amikor az elbeszélő megkérdőjelezi a rajz pontosságát, Legrand visszahúzódóvá válik, és gondosan bezárja az íróasztala fiókjába megőrzésre. A narrátor zavartan távozik.
Egy hónappal később Jupiter felkeresi az elbeszélőt, és arra kéri, hogy azonnal menjen vele Legrand kunyhójához. Megérkezésük után Legrand kijelenti, hogy a bogár kulcsszerepet játszik az elveszett vagyon megtalálásában. Mivel magyarázatot nem ad, éjszakai expedícióra vezeti őket a szárazföld belsejében álló, feltűnő fához. Jupiter felmászik a fára, ahol az egyik ág végére szegezve egy koponyát talál. Legrand utasítására Jupiter a bogarat a koponya egyik szemüregén keresztül ejti le, majd Legrand vonalat húz a fa és a bogár leesési pontja között. Ezután mintegy 15 métert mér ki, megjelöl egy pontot, és ásni kezdenek. Miután több órányi munka után sem találnak semmit, Legrand kikérdezi Jupitert, és rájön, hogy az tévedésből a koponya jobb szemüregén keresztül ejtette le a bogarat a bal helyett. Emiatt a bogár néhány centiméterrel arrébb esett le a szükségesnél. Legrand kijavítja a mérési pontot, újabb, körülbelül 15 méteres távolságot jelöl ki, majd a csoport az új helyen folytatja az ásást. Ott két csontvázat és egy ládát találnak, amely értékes aranyérmékkel és ékszerekkel van tele.
Legrand elmagyarázza, hogy a bogár megtalálásának napján Jupiter egy közeli pergamendarabot vett fel, hogy abba csomagolja a rovart. Legrand megtartotta a pergament, és később erre készítette el a bogár vázlatát. Az elbeszélő azonban nem magát a rajzot látta, hanem a lap másik oldalán lévő, koponyára emlékeztető ábrát, amelyet láthatatlan tintával készítettek. Ez kezdetben nem volt látható, de a kandallóban égő tűz hője előhívta. A pergamen későbbi vizsgálata során Legrand megállapítja, hogy az egy helyettesítéses titkosírással írt üzenetet tartalmaz. A rejtjelet megfejtve olyan utasításokhoz jut, amelyek Kidd kapitány elásott kincsének megtalálásához vezetnek. Legrand ismerteti a megfejtés módszerét is. Felveti továbbá, hogy a kincs mellett talált csontvázak Kidd legénysége két tagjának maradványai lehetnek, akik részt vehettek a láda elásásában, majd akiket megölhettek, hogy ne árulhassák el a kincs helyét.
Elemzés „Az aranybogár” című novella egy egyszerű helyettesítéses rejtjelet tartalmaz. Bár nem Poe találta fel a titkosírást vagy a kriptográfiát, jelentős szerepet játszott annak korabeli népszerűsítésében. Érdeklődését feltételezhetően Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja is befolyásolta. A 19. században a kriptográfia a legtöbb ember számára rejtélyes területnek számított, és azokat, akik képesek voltak megfejteni a rejtjeleket, gyakran szinte természetfeletti képességekkel rendelkező személyeknek tartották.
Poe 1840-ben négy hónapon keresztül foglalkozott a témával a philadelphiai Alexander's Weekly Messenger című lapban. Arra kérte az olvasókat, hogy küldjék be saját helyettesítéses rejtjeleiket, miközben azt állította, hogy ezeket csekély erőfeszítéssel képes megfejteni. A kihívás Poe beszámolója szerint „nagyon élénk érdeklődést” váltott ki a folyóirat olvasói körében, és az ország különböző részeiből számos levél érkezett a szerkesztőségbe.
1841 júliusában Poe megjelentette „Néhány szó a titkosírásról” című írását. A téma iránti érdeklődést felismerve később megírta „Az aranybogár” című novellát, amely azon kevés korabeli irodalmi művek közé tartozik, amelyekben a rejtjelek a cselekmény szerves részévé válnak. Legrand magyarázata a rejtjel megfejtéséről több ponton hasonlóságot mutat Poe „Néhány szó a titkosírásról” című írásában szereplő fejtegetésekkel.
A történetben szereplő „aranybogár” nem azonosítható egyetlen valós rovarfajjal. Poe feltehetően két, a történet helyszínén is előforduló rovar jellemzőit ötvözte. A Callichroma splendidum, bár rendszertanilag nem szkarabeusz, hanem a cincérfélék családjába tartozó bogárfaj, aranyszínű fejjel és enyhén aranyos árnyalatú testtel rendelkezik. A kitalált bogár hátán látható fekete foltok az Alaus oculatus nevű pattanóbogárra emlékeztetnek, amely szintén előfordul Sullivan-sziget térségében.
Poe afroamerikai szolgájának, Jupiternek az ábrázolását a modern kritika gyakran sztereotipikusnak és rasszistának tekinti. Jupitert babonás, kevéssé művelt szereplőként mutatja be a novella. A cselekmény egyik pontján például nem tudja megkülönböztetni a bal oldalt a jobbtól. Scott Peeples Poe-kutató Jupitert, valamint az „A Predicament” című mű Pompeiusa nevű szereplőjét „trubadúr-karikatúraként” értelmezi. Leonard Cassuto, aki Jupitert „Poe egyik leghírhedtebb fekete szereplőjének” nevezi, kiemeli, hogy a karakter ugyan felszabadított ember, mégsem hajlandó elhagyni „Massa Will” oldalát. Cassuto szerint Jupiter a „Sambo” sztereotípusához kapcsolható: nevető, tréfálkozó komikus figura, akinek feltétlen odaadását csak ostobasága múlja felül.Cassutto, Leonard. The Inhuman Race: The Racial Grotesque in American Literature and Culture. New York: Columbia University Press, 1997: 160. Poe-t Jupiter megalkotásában feltehetően Robert Montgomery Bird Sheppard Lee című, 1836-ban megjelent regényének egyik hasonló szereplője is befolyásolhatta. A műről Poe korábban kritikát is írt. A fekete szereplők jelenléte a korszak szépirodalmában nem számított szokatlannak, az azonban figyelemre méltó, hogy Poe beszélő szerepet adott Jupiternek. A kritikusok és kutatók vitatják, hogy Jupiter beszédmódja hiteles nyelvjárást tükröz-e, vagy elsősorban komikus hatást szolgál. Egyes értelmezések szerint beszéde nem hasonlít pontosan a Charleston környékén élő fekete lakosság nyelvhasználatához, hanem inkább a „Gullah” nyelvi hagyomány hatását mutathatja.Weissberg, Liliane. "Black, White, and Gold", Romancing the Shadow: Poe and Race, J. Gerald Kennedy and Liliane Weissberg, eds. New York: Oxford University Press, 2001: 140–141.
Bár a novellát gyakran Poe detektívtörténetei között említik, „Az aranybogár” szigorú értelemben nem tekinthető detektívtörténetnek, mivel Legrand a megoldás feltárásáig visszatartja a bizonyítékokat.Haycraft, Howard. Murder for Pleasure: The Life and Times of the Detective Story. New York: D. Appleton-Century Company, 1941: 9. Ennek ellenére Legrand alakját gyakran hasonlítják Poe fiktív detektívjéhez, C. Auguste Dupinhez, elsősorban a következtetéses gondolkodás, vagyis a „ratiocináció” alkalmazása miatt. Poe ezzel a kifejezéssel Dupin módszerét írta le: azt a folyamatot, amelynek során a szereplő olyan részleteket vesz észre, amelyeket mások nem látnak meg, vagy jelentéktelennek tartanak.
Kiadványtörténet és fogadtatás Poe Philadelphiában írta a novellát, ahol 1838 és 1844 között több különböző helyen is élt.Oberholtzer, Ellis Paxson. The Literary History of Philadelphia. Philadelphia: George W. Jacobs & Co., 1906: 286.
Poe eredetileg 52 dollárért adta el „Az aranybogár” című novellát George Rex Grahamnek, a Graham's Magazine számára. Ez 2025-ös értéken körülbelül 1797 dollárnak felel meg. Később azonban visszakérte a művet, amikor értesült a philadelphiai Dollar Newspaper által meghirdetett írói pályázatról.Oberholtzer, Ellis Paxson. The Literary History of Philadelphia. Philadelphia: George W. Jacobs & Co., 1906: 239. Poe a pénzt nem fizette vissza Grahamnek, hanem felajánlotta, hogy kritikák megírásával kárpótolja őt. Poe megnyerte a pályázat fődíját. A 100 dolláros jutalom mellett a novella két részletben, 1843. június 21-én és 28-án jelent meg a lapban. Az újságtól kapott 100 dolláros kifizetés valószínűleg a legnagyobb összeg volt, amelyet Poe egyetlen művéért kapott.Hoffman, Daniel. Poe Poe Poe Poe Poe Poe Poe. Louisiana State University Press, 1998: 189. A várható kedvező fogadtatás miatt a Dollar Newspaper már a megjelenés előtt szerzői jogi védelmet szerzett „Az aranybogár” című műre.
A történetet három részletben újraközölték a philadelphiai Saturday Courierben, június 24-én, július 1-jén és július 8-án, Az utolsó két rész a címlapon jelent meg F. O. C. Darley illusztrációival. Az Egyesült Államok újságjaiban megjelent további újranyomásoknak köszönhetően „Az aranybogár” Poe életében a legszélesebb körben olvasott novellájává vált. 1844 májusára Poe arról számolt be, hogy a műből 300 000 példány volt forgásban, bár ezekért az újranyomásokért valószínűleg nem kapott díjazást. A novella sikere előadói népszerűségét is növelte. „Az aranybogár” megjelenése után egyik philadelphiai előadása olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy több száz ember nem jutott be az eseményre. Poe egy 1848-as levelében úgy fogalmazott, hogy a mű „nagy visszhangot keltett”. Később „Az aranybogár” közönségsikerét „A hollóéhoz” hasonlította, bár elismerte, hogy „a madár legyőzte a bogarat”.
A philadelphiai Public Ledger „nagyszerű történetnek” nevezte a novellát. George Lippard a Citizen Soldier című lapban azt írta, hogy: „Izgalmas érdekfeszítő és szemléletes, bár vázlatos leíróerő jellemzi. Ez az egyik legjobb történet, amelyet Poe valaha írt.” A Graham's Magazine 1845-ben olyan kritikát közölt, amely a művet „meglehetősen figyelemre méltónak” nevezte, különösen az „intellektuális éleslátás és az érvelés” példájaként. Thomas Dunn English 1845 októberében az Aristidean című folyóiratban azt írta, hogy „Az aranybogár” valószínűleg nagyobb példányszámban terjedt el, mint bármely más amerikai elbeszélés. Véleménye szerint a mű „talán a legzseniálisabb történet”, amelyet Poe írt, ugyanakkor hozzátette, hogy nem hasonlítható „Az áruló szívhez”, különösen pedig a „Ligeiához”. Poe barátja, Thomas Holley Chivers szerint „Az aranybogár” „Poe irodalmi életének aranykorát” nyitotta meg.Chivers, Thomas Holley. Life of Poe, Richard Beale Davis, ed. E. P. Dutton & Co., Inc., 1952: 36.