Somogyi Botond magyar építészmérnök, várostervezési és államigazgatási szakember, egyetemi oktató, Budapest XII. kerületének (Hegyvidék) korábbi főépítésze.
Élete A műszaki pálya iránti érdeklődését már gyermekkorában kialakította, részben édesapja révén, aki a műszaki egyetem vízépítészeti laboratóriumában dolgozott. Középiskolás évei alatt belsőépítészeti munkákban is közreműködött, amelyek tovább erősítették az építészet iránti érdeklődését.A város a társadalom arcát tükrözi (hegyvidekujsag.hu, 2014.03.12.)
1965 és 1970 között a budapesti Műszaki Egyetemen folytatott építészeti tanulmányokat. Egyetemi évei alatt, majd később is aktívan részt vett az oktatómunkában: demonstrátorként, majd tanársegédként dolgozott a Rajz és Formaismereti Tanszéken, ahol hosszabb időn keresztül, részben főállásban, később mellékállásban tevékenykedett. 1984-ben az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztályára került, ahol az építész- és építőmérnöki képzések szakmai összehangolásával foglalkozott. Feladatai közé tartozott a hazai felsőoktatási intézmények képzési rendszerének koordinálása.
Az 1989-es rendszerváltást követően részt vett állami ingatlanok – köztük korábbi katonai objektumok és pártingatlanok – oktatási célú átalakításának programjaiban, valamint az egyházi tulajdonba visszakerülő iskolák ügyintézésének szakmai koordinálásában is. 1992-től bekapcsolódott a budapesti világkiállítás előkészítésébe, amely végül nem valósult meg teljes egészében; az ehhez kapcsolódó fejlesztések részeként azonban létrejött a lágymányosi egyetemi kampusz. 1993-tól a minisztériumi beruházási főosztály vezetésében vett részt, ahol állami kulturális és oktatási beruházások irányításában működött közre.
2010-ben nyugdíjba vonult a közszolgálatból. Egy évvel később, 2011-ben Budapest Hegyvidék önkormányzata kerületi főépítésznek nevezte ki. Feladatkörében a városkép alakítása, az értékvédelem, valamint a városfejlesztési koncepciók szakmai felügyelete tartozott hozzá. Munkájában nagy hangsúlyt fektetett a meglévő építészeti örökség megőrzésére és felújítására, valamint arra, hogy a tervezési folyamatok során az építtetők és tervezők együttműködésével szülessenek magasabb minőségű megoldások. Tevékenységét tervtanácsi rendszer és szakértői csapat segítette. Főépítészi időszaka alatt több jelentős kerületi fejlesztés szakmai előkészítésében vett részt, többek között a Normafa környezetének rehabilitációjában, a fogaskerekű vasút fejlesztési terveiben, a közterek átalakításában, valamint műemléki jelentőségű épületek hasznosítási koncepcióinak kidolgozásában. 2014-ig dolgozott főépítészként.
Napjainkban is aktív, rendszeresen tart előadásokat építészettörténeti témakörökben, pl. szecessziós építészek kapcsán. Továbbá építészéletrajzokat is szerkeszt a Szecessziós Magazin számára.
Tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének.Vámossy Ferenc: A 20. század magyar építészete 1957–2002 2. kötet, 282. o.
Jegyzetek
Források A város a társadalom arcát tükrözi (hegyvidekujsag.hu, 2014.03.12.)
Kategória:Magyar építészek Kategória:Egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek