Végh Mátyás (Verespatak, 1852. augusztus 23. – Fogaras, 1900. május 11.) tanító, tanár, iskolaigazgató, költő.

Életpályája Székely szülők gyermeke, aki kétéves korában árván maradt. Iskolai tanulmányait Tordán kezdte, majd a kolozsvári unitárius gimnáziumban fejezte be. Mint másodéves unitárius papnövendék az 1874–75-ös tanévben Tordán volt köztanító. 1875-ben Budapesten a PaedagogiumA „Paedagogium”, amely 1873-tól 1898-ig működött, olyan integrált intézmény volt, amely magába foglalta a népiskolai és a polgári iskolai tanítóképzést. – Tanítónőket a

! Cultura Magazin, 2015. október 20. Online hozzáférés növendéke lett, és itt tanulmányait polgári iskolákra nyert képesítéssel fejezte be. 1876 és 1884 között Marosludason a felső fiúiskolában tanított. Itt megnősült, felesége Ágoston Mária.Magyar Polgár, 1880. szeptember 12. 3. oldal, Online hozzáférés 1884 és 1893 között a brassói polgári kereskedelmi akadémián működött. 1893-tól a fogarasi állami felső kereskedelmi iskola igazgató-tanára, ahol a magyar irodalmat tanította, és a polgári fiú-, leány- és elemi iskola igazgatója, valamint az unitáriusok egyházi képviselője volt a városi tanácsban.

Fiatalon halt meg szívszélhűdésben 1900. május 11-én. Tisztelői kiadták a verseit, a könyv bevételét pedig síremléke elkészítésére fordították. A könyv tartalma: „a fényképen és előszón kívül: 28 lantos költemény, 18 Krisztus-monda, 19 elbeszélő költemény, 18 alkalmi óda és a függelékben (később talált kézirat) még négy, s így összesen 87 költemény”.Kereskedelmi Szakoktatás, 1900. 1-2. szám

Munkássága

Tanári tevékenysége mellett irodalommal és újságírással is foglalkozott.

Cikkei, költeményei az Unitárius Közlöny, a Brassó, a Család és Iskola és a Kolozsvár című lapokban jelentek meg. Állandóan foglalkozott a Krisztus-mondák gyűjtésével és feldolgozásával.

Munkái Zajzoni Rab István életrajza 1832–1867. Brassó, 1887. Költeményei. Élete delén elhunyt igazgatónak sírját jelző emlék felállítása czéljából sajtó alá rendezték: Váró Emil, Grosz Frigyes és Pesdy Emil, Fogaras, 1900.

Családja Marosludasi tanársága idején feleségül vette Ágoston Máriát. Három gyermeke közül egyik, Végh Ödön (1884–1937), miután 1921-ben elhunyt a felesége (akitől öt gyermeke született, és aki Bolyai János Dénes nevű fia harmadik feleségének testvére volt), 1922-ben újranősült, és elvette Saly Gizellát (1890–1982), aki Bolyai János dédunokája volt. Nyul Gábor: Bolyai-leszármazottak: a nagykanizsai Saly-ág, Kanizsai Antológia 23., Nagykanizsa, 2022. Végh Ödönnek és Saly Gizellának egy gyermeke született, Végh Attila (1924–2006), akinek gyermekei Végh Attila (1949) és Végh Erzsébet (1952). Ifj. Végh Attila lánya Végh Márta (1990); Végh Erzsébet lánya Bari Andrea (1972), unokája Nagylaki Fanni (1999), dédunokája Klazer Medox (2024). Mindannyian Bolyai János utódai, Magyarországon és Ausztriában élnek.Kása Zoltán: Bolyai János utódai, Érintő – Elektronikus Matematikai Lapok, 2026/2 Online hozzáférés

Emlékezete 1999-ben a Duna TV Régiók című műsorában bemutatták az életét és munkásságát.Hírcsatorna. Pécsi unoka. Dunántúli Napló, 1999. február 22. 5. oldal

Jegyzetek

Források Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Végh Mátyás Halálozások. Végh Mátyás. Unitárius Közlöny, Kolozsvár, 1900. június, 190. o. Online hozzáférés

B. G.: Végh Mátyás, Unitárius Közlöny, Kolozsvár, 1900. október, 282–286. o. Online hozzáférés

Kategória:1852-ben született személyek Kategória:1900-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Verespatakiak