Bučje település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Čelić községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 17, közúton 27 km-re északra, községközpontjától légvonalban 12, közúton 20 km-re délnyugatra, a Majevica-hegység lejtőin és a Drijenačka-folyó völgyében, 280-380 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_10/tz_10.html Topografska karta Tuzla 426-3-2 A falu a Majevica északkeleti lejtőinek dombjain és völgyeiben, a Drenačica folyó mentén, széles területen szétszórva fekszik. A Páduai Szent Antal plébániához Drijenča települései Kolice, Martinovići, Dugonje, Brdo, Lučići, Dalgine, Toljaci, Brčine, Perivoj, valamint Bučje is hozzá tartozik. A tuzlai, breškai és šikarui ferences plébániákkal együtt egyházilag a tuzlai ferences kolostor területéhez tartoznak.
Bučje nagyrészt a folyóvölgyben található, a Šibošnica-Dokanj út mellett, amely egészen Šibošnicáig folytatódik lakó- és kereskedelmi épületekkel.Zlatko.at Drijenča (hozzáférés: 2017. szeptember 12.) A szétszórt, azaz az úgynevezett szeres települések közé tartozik. A házak ritkásan, csoportokban állnak, és a településen belül kisebb egységek találhatók.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi hőmérséklet eléri 28 °C-ot. A telek mérsékelten hidegek, a minimum hőmérséklet -4 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 1100 mm körül van.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb162Bosnyák45Horvát184185Jugoszláv50Egyéb50Összesen214192
Története Középkor Bučje a plébánia legnagyobb és legrégebbi települése. Nevét a buča nevű édes tökfajtáról kapta, amelyet hagyományosan karácsony előtt sütnek.
Bizonyos, hogy térség középkorban is lakott volt, melyet a nyugat-keleti tájolású, különböző formájú stećak sírkövek is jeleznek, melyek a környező falvakban sok helyen megtalálhatók. Szétszórva megtalálhatók Drijenče egyes falvai körüli dombokon, főként Bučje és Lučića közelében. Perivoje felett Grobljice nevű helyen egy középkori nekropolisz található, ahol a stećakokat összegyűjtötték. Némelyikre olyan szimbólumokat véstek, mint a kereszt, a félhold és a kard.
Ezek a sírkövek a katolikus egyházi hatóságok által eretnekségnek minősített bogumilok sírkövei voltak és nagy számban találhatók Boszniában. A pápák több alkalommal fordultak a magyar királyokhoz vagy egyházi vezetőkhöz, hogy támogassák a boszniai eretnekek elleni missziót vagy fellépést. Kálmán herceg például, Szlavónia hercegeként több alkalommal érintett volt a bogumilok elleni boszniai hadjáratokban. Ennek ellenére a boszniai egyház egészen a 15. századig fennmaradt. Végül a belső politikai változások és az oszmán hódítás végleg megszüntette a középkori boszniai egyházi struktúrák korábbi formáit és csak a sírköveik emlékeztetnek egykori jelenlétükre.
Az oszmán uralom 1530-ban, miután az oszmánok meghódították ezeket a területeket, a Majevica-hegység teljes területe a Zvorniki szandzsákhoz tartozott, a szomszédos Visori pedig az egyik oszmán náhije (járás) központja lett. Drijenčát, melynek Bučje évszázadokig a részét képezte, 1548-ban az akkori oszmán defterben említik először a Visori náhije részeként. Visori ma egy jelentéktelen kis hegyi falu, de a korai oszmán időkben annyira fontos volt, hogy egy oszmán náhije székhelye volt.
A török uralom korai időszakában járványok és pestis pusztított ezeken a területeken. Az a tény, hogy közel három évszázad után sem maradtak írásos nyomai a lakosságnak ezen a területen, teret enged annak a feltételezésnek, hogy a lakosság nagyrészt teljesen kihalt, ami nem volt ritka eset Majevicán. Valószínű, hogy a régi település a pestis megjelenése miatt néptelenedett el, amely teljesen elpusztította a falut, melyet valószínűleg a Žepče környékéről érkező újonnan érkezők építették újjá.Facebook Župa Drijenča. Objava 9. travnja 2014. Fra Leon Kikić. (hozzáférés: 2018. november 18.)
A mai települést a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság már ebben az időszakban elsősorban katolikus horvátokból állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve. Bučje évszázadokig Drijenča része volt. Dragičević püspök vizitációja szerint 1742-ben Drijenča falu a Soli plébániához tartozott. Abban az időben Drijenčán hét katolikus ház (egy ház egy vagy több családot jelent) és 104 katolikus élt. 1768-ban Marijan Bogdanović apostoli vikárius azt jelentette, hogy Drijenča a Soli plébániához tartozik, 25 katolikus ház és 239 katolikus él itt. Augustin Miletić atya 1813-as népszámlálása 38 házat és 326 katolikust jegyzett fel Drijenčán. Bosznia-Srebrena tartomány 1856-os sematizmusa szerint Drijenča Breška egyházközséghez tartozik, 49 katolikus családdal és 331 taggal, az 1877-es sematizmus szerint 60 családdal és 480 katolikussal.Franjevački samostan Tuzla Župa sv. Ante Padovanskoga - Drijenča (pristupljeno 8. rujna 2017.)Žurnalizam Drijenča - spomenik (hozzáférés: 2017. szeptember 8.)
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó Drijenča településnek, melynek Bučje is a része volt, 47 háztartása és 466 római katolikus lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 86. o. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Čelić községhez tartozó Drijenča településen 103 háztartást, 773 római katolikus, 8 muszlim és 3 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 76. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A falu a csetnikek és partizánok rajtaütéseinek áldozata lett. A megölt és eltűnt horvátok Bučja, Lučić, Brda, Dugonj, Toljak, Perivoje, Brčin, Martinović és Kulica falvaiból származtak. Mindannyian 1940 és 1945 között haltak meg és tűntek el.A Drijenčai háborús emlékműről. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények. Kezdetben Čelić szolgált közigazgatási központként, amely Brezje és a környező falvakat is magában foglalta, egészen 1963-ig, amikor a települést Lopare községhez csatolták.
Az 1950-es és 1960-as évek földreformja és kollektivizálási törekvései átalakították a helyi mezőgazdaságot, bár a Čelić térségében a konkrét megvalósítások a kisüzemi gazdálkodásra helyezték a hangsúlyt; az 1970-es évekre egy mezőgazdasági szövetkezet működött Čelićben, amely a bogyós gyümölcsök termelésére és feldolgozására összpontosított.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
Mivel a Bučjét is magában foglaló Drijenֳča volt az egyetlen horvátok és katolikusok lakta falu, olyan községekhez rendelték, amelyek teljesen eltérő nemzeti vallási struktúrával rendelkeztek, ezért mindig a társadalmi és politikai események peremén húzódott, ami erősen befolyásolta a gazdaságot. Az infrastruktúra folyamatosan rossz maradt, a Drijenčán való tartózkodás, valamint az állattenyésztés és a mezőgazdaság nem ígért kilátásokat. Nem volt lehetséges semmilyen előrelépést elérni, ezért a munkaképes korú lakosság nagy része úgy döntött, hogy jobb életet keres hazája határain kívül, főként Nyugat-Európában.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.