Dobošnica település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 18, közúton 24 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 9, közúton 12 km-re északra, a Majevica és az Ozren-hegységek között, valamint a Spreča-folyó völgyében fekvő Kruševo-síkságon, 175-330 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/doboj_15/tuzla_11/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4 A Kruševička-folyó észak-déli irányban átfolyik a településen. A Ratiš (amelynek legmagasabb pontja, a Dovište 596 méter magas) észak felől öleli körül a települést. A Ratišról déli irányba gerincek nyúlnak le, amelyek végül a Spreča-völgybe olvadnak. A helyiek a nyugati gerinceket Vis, Vardište és Trešnjevica néven emlegetik, míg a keleti gerincek elnevezése Brdo, Nos és Strane. E két gerinc között folyik a Kruševica folyó (vagy patak). Még keletebbre egy olyan vízfolyás található, amelyet a térképek Dubošnica folyóként jelölnek – bár ma már leggyakrabban egyszerűen csak „Rijeka” (vagy a Seferi városrész után „Seferska rijeka”) néven emlegetik. Még keletebbre egy harmadik gerinc húzódik, amely a Vagani-dombság mentén halad. Három fő településrésze a folyóvölgyben fekvő Donja Dobošnica, valamint a lejtőkön fekvő Srednja és Gornja Dobosnica.
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb323Bosnyák34382568Horvát93Jugoszláv1080Egyéb80122Összesen36672696
Története Dobošnica települése több régi út mentén fekszik. Ezek közül a legfontosabb és legrégebbi a Ratiš-hegy gerincén – kelet-nyugati irányban – haladó út volt, amely összekötötte Tuzlát, Gračanicát és Dobojt. Egy valamivel későbbi, ám szintén az oszmán korból származó útvonal a Spreča-völgy északi peremén húzódó szekérút, amely Dobojjal, Gračanicával és Tuzlával kötötte össze. Az út mellett négy-öt kilométerenként már az oszmán korban vendégfogadó (han) állt. Ezeken az útvonalakon találhatók Dobošnica és környékének legfontosabb történelmi nevezetességei (egy stećak nekropolisz, régi muszlim temetők, egy régi mecset, valamint régészeti lelőhelyek).
Középkor A délszláv nyelvekben a „doboš” jelentése dobos, eredetileg a települési vagy katonai hírnök kis dobját, illetve annak kezelőjét jelentette. Maga a szó a magyar dobos szóból került a horvát, szerb és bosnyák nyelvbe az oszmán kor előtt vagy alatt. Ez alapján a falu nevének jelentése dobosok települése lenne. A falu területe a középkor elején a Boszniai Bánság északi peremvidékéhez tartozott. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak. A település közelében haladtak azok az utak, amelyek a Boszna folyó völgyét kötötték össze a Száva mentével, valamint Tuzla (a középkori sólepárló központ) felé vezettek.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. Azt a tényt, hogy a település története a középkorra nyúlik vissza, amikor smolućai plébániához tartozott, megerősíti egy stećak nekropolisz Cibrići falucskában, a régi út mellett, amely a Spreča-völgyből Ratišon keresztül a Szávamentére vezetett. Ezen a területen a 16. század első feléből származó nagyszámú házat jegyeztek fel. A település koráról tanúskodnak a vidék földrajzi nevei (Čiftluk, Misije, Palučak, Bihornice) is.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Azon belül a Smolucai náhije része volt. A falu első ismert írásos említése 1533-ból származik. A Zvorniki szandzsák oszmán adóösszeírásban Dubareštica néven szerepel, ahol 19 muszlim és 32 keresztény háztartást írtak össze. A 17. század első felében (1640 körül) felépült az első mecset, ami a település vallási központjává vált. A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A 16–17. század során fokozatosan megjelent, és részben helyi áttérések, részben betelepülések következtében növekedett a muszlim lakosság aránya. A 19. század végén már csak muszlimok éltek a településen. A település ekkor három mahalára (Čifluk, Halilbašić és Garac) tagolódott, később ezt vette figyelembe az 1910-es népszámlálás is.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1978 augusztus 11-én a település közelében heves összecsapások zajlottak a megszálló osztrák-magyar csapatok és a boszniai ellenállók között, amelyek mindkét fél számára veszteségekkel jártak. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó Dobošnica I. településnek 61 háztartása és 316 muszlim lakosa, Dobošnica II. településnek 7 háztartrása és 33 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Dobošnica községhez tartozó Dobošnica-Čifluk településen 103 háztartást, 470 muszlim, 29 római katolikus és 7 ortodox keresztény lakost, Dobošnica-Garac településen 56 háztartást és 244 muszlim, Dobošnica-Halilbašić településen 89 háztartást és 441 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o.
Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A Doboj–Tuzla vasútvonal kiépítése és a vasútállomás létrejötte fellendítette a gazdaságot. A település fokozatosan mezőgazdasági faluból vasúti és ipari munkásközséggé alakult.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Kruševica is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A falu iskolája a háború alatt partizánkórházként működött. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. 1950-ben vasúti kocsijavító műhely létesült. (Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a tuzlai bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A háború idején, 1992 augusztusának végén szerb félkatonai erők támadták meg Dobošnicát. A támadás során fosztogatásra, pusztításra és a helyi lakosok meggyilkolására is sor került. A hivatalos helyi adatok szerint az akció során legalább 37 civil vesztette életét, és összesen 700 ház égett le. Bár a támadók által a rajtaütés közben készített videófelvételeket a háború után bizonyítékként lefoglalták, az ügyben a mai napig nem indult büntetőeljárás. State Commission for Gathering Facts on War Crimes in the Republic of Bosnia and Herzegovina Bulletin no. 5 Sarajevo, August, 1993, (TR version) Art. 5.5
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált. A boszniai háború idején a település nagyrészt elpusztult, lakóinak jelentős része pedig elmenekült. Számos család és lakos a mai napig külföldön él és dolgozik. Bár azóta újjáépítették, csak lassan heveri ki a pusztítás gazdasági következményeit és a polgárháború okozta veszteségeket.
Gazdaság Dobošnica régen hagyományosan mezőgazdaságon alapuló település volt, lakói önellátó gazdálkodásból éltek, és viszonylagos szegénységben tengődtek. A háborút követően 1950-ben vasúti kocsijavító műhelyeket létesítettek a településen, amelyek mintegy 300 embernek adtak munkát. Időközben a közeli Lukavac Bosznia egyik fontos ipari központjává vált, ahol szóda-, cement- és kokszgyár működött. Dobošnica lakóinak nagy része ingázó munkás lett: nappal a gyárakban vagy a közeli bányákban dolgozott, miközben otthon továbbra is fenntartotta családi gazdaságát.
Infrastruktúra