Devetak település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 14, közúton 20 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 8 km-re északnyugatra, a Spreča-folyó völgyében, 200-250 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák22192098Horvát03Jugoszláv270Egyéb2268Összesen22682169
Története Középkor A környéken bronzkori és középkori régészeti lelőhelyek is ismertek, tehát a vidék évezredek óta lakott volt. Maga Devetak azonban valószínűleg a 13–15. század között alakult ki mint állandó falu. A 16. század eleji oszmán összeírásokban már kész településként szerepel, ami arra utal, hogy már több nemzedékkel korábban létrejött.
A mai Devetak területe a középkorban a Smoluća župa (középkori közigazgatási egység) területéhez tartozott. A župa a mai Lukavac, Puračić és a Spreča-völgy környékét foglalta magába, és a középkori Boszniai Bánság, majd a Boszniai Királyság egyik északkeleti határvidéki egysége volt. A vidéket szláv földműves közösségek lakták, amelyek folyóvölgyekben telepedtek meg. A termékeny talaj és a vízfolyások kedveztek a gabonatermesztésnek és az állattartásnak.
Devetak neve a délszláv „devet” (kilenc) számnévből származik, amelyet feltehetően az alapján kapott, hogy kezdetben a településen kilenc ház állt. A középkori Balkánon gyakori volt, hogy a kis falvakat a háztartások vagy birtokok száma alapján nevezték el. A devetak szó régi földbirtoklási értelemben jelenthette egy birtok kilenced részét vagy egy meghatározott földegységet is. Bár ez a jelentés inkább vezetékneveknél ismert, nem zárható ki, hogy helynévvé is vált.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. A 16. század első felének oszmán deftereiben Devetak már lakott faluként szerepel. Ezek az összeírások elsősorban adózási célokat szolgáltak. A 16. század elején a lakosság feltehetően még túlnyomórészt keresztény (valószínűleg katolikus) volt. A 16–17. század folyamán Bosznia sok részéhez hasonlóan itt is fokozatosan terjedt az iszlám. Ennek okai között szerepelt, az oszmán közigazgatásba való könnyebb bekapcsolódás, valamint kedvezőbb adózási feltételek a muszlimok számára. A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak.
A településen fokozatosan alakult ki a muszlim közösség. A kisebb falvakban gyakran csak egyszerű imaház (medzsid) működött, míg a nagyobb mecsetek a közeli településeken épültek. Később Devetaknak is lett saját mecsete, amely a helyi közösség vallási központjává vált. A 18. században a térséget időnként érintették a Habsburg–oszmán háborúk, de Devetak nem volt közvetlen hadszíntér. Nőtt a lakosság száma, fejlődött a földművelés, javultak a közlekedési kapcsolatok Tuzla irányába.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó településnek 92 háztartása és 458 muszlim lakosa lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 81. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Puračić községhez tartozó településen 133 háztartást és 698 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 124. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A szomszédos Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Devetak is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak – köztük Devetak – lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak.
Devetak ugyan a bosnyák ellenőrzés alatt maradt, de a közeli Ozren-hegység magaslatait és több szerb falut a boszniai szerb hadsereg (VRS) tartotta ellenőrzés alatt. 1992 nyarától a falu gyakorlatilag frontközeli településsé vált. Rendszeres tüzérségi támadások érték. A lakosság jelentős része hónapokon át pincékben vagy rögtönzött óvóhelyeken élt. A mezőgazdasági munkák nagy része lehetetlenné vált a mesterlövészek és az aknamezők miatt. A frontvonal több mint három évig lényegében nem mozdult el jelentősen. Devetak fontos utánpótlási és védelmi pont volt a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege (ARBiH) számára, akik innen védték Lukavac városát, Puračić térségét, valamint a Tuzla felé vezető közlekedési útvonalakat. A környező magaslatok birtoklásáért több kisebb összecsapás zajlott, bár a térségben nem került sor olyan nagyszabású offenzívára, mint Bosznia más részein. A településen lakóházak rongálódtak meg, többen életüket vesztették a lövedékbecsapások következtében, sok civil megsebesült, számos család menekült el ideiglenesen Tuzlába vagy más biztonságosabb településekre.
Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált. A lakosság nagy része visszatért, és megkezdődött a házak újjáépítése, az infrastruktúra helyreállítása, a mezőgazdaság újraindítása.
Gazdaság Devetak ma is alapvetően vidéki, mezőgazdasági jellegű település, gazdasága ugyanakkor szorosan kapcsolódik a közeli Lukavac iparához és Tuzla gazdasági térségéhez. A falu önmagában nem rendelkezik nagy ipari üzemekkel, de több kisebb vállalkozás működik itt. A legfontosabb gazdasági ágazat továbbra is a mezőgazdaság. Devetakban több kisebb családi vállalkozás működik. Ezek közül ismert a METALIS MI d.o.o., amely fémmegmunkálással foglalkozik. A vállalat 2009-ben alakult, mintegy 15 alkalmazottat foglalkoztat, és 2025-ben több mint 1,2 millió konvertibilis márka árbevételt ért el, ami a település méretéhez képest jelentős. A munkaképes lakosság jelentős része nem helyben dolgozik. Sokan ingáznak Lukavac ipari üzemeibe (cement-, szóda- és vegyipar), Tuzla szolgáltató és ipari vállalkozásaihoz, építőipari cégekhez, valamint a közszférába.
Infrastruktúra A szomszédos nagyobb településekkel jó közúti kapcsolat és a Lukavac környéki úthálózat fejlesztése ezt támogatja. Devetak térségében jelentős természetes forrásvíz található. Korábban koncessziót adtak egy „Dewa” nevű vízbázis hasznosítására palackozás céljából Osmići-Brdo térségében. Az utóbbi években javult az úthálózat, rendezettebb lett a hulladékszállítás, folyamatos az elektromos hálózat korszerűsítése, fejlődnek a közösségi intézmények.
Oktatás