Baroness Kathleen Annie Pannonica "Nica" de Koenigswarter (született Rothschild; London, 1913. december 10. – New York, 1988. november 30.) brit születésű dzsessz-mecénás, fotós és író. A bebop vezető mecénásaként a Rothschild család tagja volt.

Élete

Kathleen Annie Pannonica Rothschild 1913 decemberében született Londonban, Charles Rothschild és felesége, Rózsika Edle von Wertheimstein magyar bárónő (Bihar megyei Alfred von Wertheimstein báró lánya) legfiatalabb lányaként. A világ akkori leggazdagabb családjának egyik ágában született. Apai nagyapja Nathan Rothschild, 1. báró Rothschild volt. A Tring Park-kúriában, valamint a Waddesdon-kúriában nőtt fel, más családi házak mellett. A "Pannonica" név (rövidítve "Nica" becenévre) Kelet-Európa pannoniai síkságáról származik. Barátja, Thelonious Monk arról számolt be, hogy egy pillangófajról kapta a nevét, amelyet apja fedezett fel, bár dédunokahúga rájött, hogy a név forrása egy ritka lepkefaj, az Eublemma pannonica. Walter Rothschild, a második Rothschild báró unokahúga volt, testvére, Victor Rothschild pedig a harmadik Rothschild báró lett. Idősebb nővére, Dame Miriam Rothschild zoológus és írónő volt.

Fiatal korától vonzódott a rajzoláshoz és a festészethez, tizenegy évesen ezüstérmet nyert a Királyi Rajz Társaságon. A harmincas évek elején művészettörténetet tanult Velencében, Bécsben és Münchenben. Emellett érdeklődni kezdett a fényképezés iránt is.

A Le Touquet repülőtéren, ahol megtanult repülőgépet vezetni, találkozott a francia diplomatával, Jules de Koenigswarter báróval, aki később a Szabad Francia Erők hőse lett. 1935-ben házasodtak össze. 1937-ben megvásárolták és beköltöztek a Château d'Abondantba, egy 17. századi kastélyba Északnyugat-Franciaországban, amelyet Henry Herman Harjes amerikai bankár családjától szereztek (akik 1920-ban szerezték meg a kastélyt Vallombrosa hercegnőtől). A háború után férje belépett a francia diplomáciai szolgálatba, és Norvégiában, majd Mexikóvárosban telepedtek le (ahol a francia nagykövetség tanácsadója volt).

Az ötgyermekes házaspár 1951-ben különvált, és Jules New Yorkba költözött, ahol egy lakosztályt bérelt a Stanhope Hotelben. Jules végül beadta a válókeresetet, amelyet 1956-ban jóváhagytak, három kiskorú gyermekük felügyeleti jogával együtt. 1958-ban vásárolt egy házat a New Jersey állambeli Weehawkenben, Manhattan látképére néző kilátással, amelyet eredetileg Josef von Sternberg filmrendező számára építettek.

Koenigswarter 1988-ban, 74 éves korában szívelégtelenségben halt meg a New York-i Columbia-Presbyterian Orvosi Központban. Öt gyermeke, két unokája és négy dédunokája született.

Részvétel a Szabad Francia Hadseregben A második világháború alatt Jules de Koenigswarter csatlakozott a Szabad Francia Hadsereghez, hogy harcoljon a náci Németország ellen. Nica kezdetben Franciaországban, az Abondant kastélyban maradt, és megnyitotta kapuit az arra járó menekültek és evakuáltak előtt. Jules azonban sürgette Nicát, hogy meneküljön el. Sikerült Franciaországból Amerikába küldenie gyermekeit, a Long Island-i Guggenheim családnál elhelyezni őket, majd férjével együtt csatlakozott a Szabad Francia Hadsereghez Egyenlítői Afrikában, ahol dekóderként dolgozott a gaullista hírszerzésnél, rádiós műsorvezetőként szolgált a Radio Brazzaville-nél, mielőtt mentőautó-sofőr lett az 1. Szabad Francia Hadosztálynál Egyiptomban és Észak-Afrikában az észak-afrikai hadjárat során. A háború végén a szövetséges hadseregek hadnagyként tüntették ki. Nicát később Thelonious Monk Underground albumának borítóján ábrázolták francia ellenállóként.

Jazz New Yorkban de Koenigswarter vezető dzsesszzenészek barátja és pártfogója lett, jam sessionöket szervezett hotelszobájában, gyakran Bentley-jével vitte őket, ha koncertekre kellett menniük, sőt, néha segített nekik fizetni a lakbért, bevásárolni és kórházi látogatásokat tenni. Bár ő maga nem zenész, néha „bebop bárónőként” vagy „dzsessz bárónőként” emlegetik, többek között Thelonious Monk és Charlie Parker melletti kiállása miatt. Parker 1955-ben, a Stanhope-szobáiban bekövetkezett halála után a szálloda vezetősége felkérte de Koenigswartert, hogy távozzon; a Central Park West 230. szám alatt található Bolivar Hotelbe költözött, amely épületről Thelonious Monk 1956-os "Ba-lue Bolivar Ba-lues-are" című kompozíciója is megemlékezik.

Mary Lou Williams jazzzongorista/zeneszerző mutatta be Thelonious Monknak Párizsban, amikor részt vett az 1954-es "Salon du Jazz" fesztiválon. Az Egyesült Államokban támogatta Monk munkásságát, és megírta az 1962-es Columbia-beli Criss-Cross című albumának borítójegyzeteit. Büntetőjogi felelősséget is vállalt, amikor 1958-ban a delaware-i rendőrség Monkkal marihuána birtoklásával vádolta meg őket, amiért néhány éjszakát börtönben töltöttek. De Koenigswartert három év börtönbüntetésre ítélték. Egy kétéves, családja által finanszírozott jogi küzdelem után a fellebbviteli bíróság technikai okokból elutasította az ügyet.

Rendszeres látogatója volt New York számos dzsesszklubjának, többek között a Five Spot Cafénak, a Village Vanguardnak és a Birdlandnek. 1957-ben új zongorát vásárolt a Five Spotnak, mert úgy gondolta, hogy a meglévő nem elég jó Monk ottani fellépéseihez. Ő készítette Bud Powell A Portrait of Thelonious című albumának borítóját is. Az 1950-es években menedzseri engedélyt kapott az Amerikai Zenészek Szövetségétől. Ügyfelei között volt Horace Silver, Hank Mobley, Sir Charles Thompson és a The Jazz Messengers. Horace Silver ezt mondta róla: „Emlékszem, hogy egy hetet játszottam a Jazz Messengersszel egy jazzklubban az ohiói Youngstownban. A klub tulajdonosa nem volt hajlandó pénzt adni Art Blakey-nek, mert a zenekar többször is késve kezdett, és nem vonzottunk nagy tömeget. Ott voltunk az ohiói Youngstownban, egyheti hotelszámlával a kezünkben, és egyikünknek sem volt pénze. Magam előtt láttam, ahogy börtönbe kerülnek, mert nem tudtam kifizetni a hotelszámlámat. De Art felhívta a bárónőt, és átutaltatott nekünk egy kis pénzt, hogy kifizethessük a hotelszámlánkat, és visszatérhessünk New Yorkba. Nagy jazzzene-rajongó és csodálatos ember volt.” Sonny Rollins hozzátette: „Felismerte, hogy a jazznek mindenféle segítségre szüksége van, különösen a zenészeknek. Anyagilag is segített sokaknak, akik nehézségekkel küzdöttek. De ezen felül velünk is volt. A bárónő jelenlétével eljuthattunk sok helyre, és embernek érezhettük magunkat. Ez mindenképpen jól éreztette velünk a szívünket. Nem tudom, hogyan lehetne ezt mérni. De kézzelfogható dolog volt. Szerintem hősies nő volt.”

Hampton Hawes a Raise Up Off Me című emlékiratában így emlékezett vissza: A lakása egy olyan hellyé vált, ahová bármikor, bármilyen okból be lehetett ugrani és lefeküdni. Pénzt adott mindenkinek, aki csődbe ment, hozott egy zacskónyi élelmiszert a családjuknak, segített nekik kabarékártyákat szerezni, amire New Yorkban kellett dolgozni. Ez a ribanc annyira gazdag volt, hogy állandó asztalokat foglalt minden klubban, és egy számot, amit New York bármely pontjáról fel lehetett hívni, hogy privát taxit kérjünk. Ha beteg vagy rossz voltam, felhívtam a számot, és a taxi jött, és egyenesen a szállására vitt. A szabad estéimen néha felvett a Bentley-jével, és elmentünk a klubokba. Gondolom, Nicát a művészetek mecénásának nevezné az ember, de inkább a New Yorkban élő vagy odautazó zenészek testvére volt. Nem volt benne semmi vidámság, és ha komolyan gondoltad, elfogadtak, és a barátja voltál.

Miután Monk az 1970-es évek közepén befejezte nyilvános fellépéseit, visszavonult de Koenigswarter házába a New Jersey állambeli Weehawkenben, ahol 1982-ben meghalt.

Vagyonából több dzsesszzenész barátja, köztük Bud Powell, Sonny Clark és Coleman Hawkins temetését és sírhelyének megszervezését finanszírozta.

Dedikációk Számos neki ajánlott kompozíció létezik: Thelonious Monk „Pannonica”, Gigi Gryce „Nica's Tempo”, Sonny Clark „Nica”, Horace Silver „Nica's Dream”, Kenny Dorham „Tonica”, Kenny Drew „Blues for Nica”, Doug Watkins „Panonica”, Freddie Redd „Nica Steps Out”, Barry Harris „Inca”, Tommy Flanagan „Thelonica”, Frank Turner „Nica” és még sok más, mind róla kapta a nevét. A San Franciscó-i art rock zenekar, az Oxbow kiadott egy „Pannonica” című felvételt (amely nem kapcsolódik Thelonious Monk szerzeményéhez) az 1991-es King of the Jews című albumuk újrakiadásával együtt. Egy híres jazzklubnak Nantes-ban, Franciaországban a „Le Pannonica” a neve.

Irodalom De Koenigswarter (Nica) kiemelten szerepel az "El perseguidor" című, Julio Cortázar által írt, százoldalas elbeszélésben, a Las armas secretas („A titkos fegyverek”, 1959) című könyvben. Az "El perseguidor" („Az üldöző”) Charlie Parker előtt tiszteleg.

2006 októberében a francia Buchet Chastel kiadó kiadta de Koenigswarter Les musiciens de jazz et leurs trois vœux („A dzsesszzenészek és három kívánságuk”) című könyvét. Az 1961 és 1966 között összeállított könyv 300 zenésszel készült interjúkat tartalmaz, akik elmondták neki, hogy mi lenne a „három kívánságuk”, és a könyvhöz Nica Polaroid-fotói is tartoznak. A könyvet Nadine de Koenigswarter szerkesztette kiadásra, akit Nica mindig unokájaként mutatott be az embereknek, de valójában a dédunokahúga volt. Egy angol nyelvű változat 2008-ban jelent meg Three Wishes: An Intimate Look at Jazz Greats címmel.

2023 októberében Buchet Chastel kiadta de Koenigswarter L'Oeil de Nica („Nica szeme”) című könyvét. Egy fotóalbum, amelyen dzsesszzenészeket, Manhattan látképeit, dzsesszklubokban megörökített pillanatokat és mély amerikai képeket örökített meg. Vizuális tanúságtétel az 1950-1960-as évek Amerikájáról, és különösen New Yorkról, a Polaroid egyedi színeivel fokozva a látványt. A fényképek különböző dobozokból származnak, amelyeket nemrégiben hazaszállítottak Franciaországba. Buchet Chastel újra kiadta a Three Wishes: An Intimate Look at Jazz Greats (Három kívánság: Bizalmas pillantás a dzsessznagyságokra) című könyv francia kiadását is.

Fotóit 2007-ben állították ki a Rencontres d'Arles fesztiválon.

Médiaábrázolások Film Nicát Diane Salinger alakította a Clint Eastwood által készített, Charlie "Bird" Parkerről szóló Bird (1988) című életrajzi filmben. Az Eastwood által készített Thelonious Monk: Straight, No Chaser (1988) című dokumentumfilmben könyvtári felvételeken látható és egy interjúban is hallható.

Televízió 2009 áprilisában a BBC Four televíziós csatorna sugározta a The Jazz Baroness című televíziós portréfilmet, amelyet Rothschild dédunokahúga, Hannah Rothschild írt és rendezett, majd 2012. február 19-én megismételték. Az Egyesült Államokban az HBO sugározta 2009. november 25-én. Rothschild of Nica The Jazz Baroness című rádiódokumentumfilmjét a BBC Radio 4 sugározta 2008. február 12-én. Rothschild írta az alább részletezett életrajzot is.

Életrajzok Youssef Daoudi, Monk!: Thelonious, Pannonica, and the Friendship Behind a Musical Revolution (2018) https://www.iowasource.com/2018/10/03/thelonius-monk/ Hannah Rothschild, The Baroness: The Search for Nica the Rebellious Rothschild (2012) David Kastin, Nica's Dream: The Life and Legend of the Jazz Baroness (2011)

Megjelent művei

Jegyzetek

További olvasmányok The Women of Rothschild: The Untold Story of the World's Most Famous Dynasty, Natalie Livingstone (2021) Kastin, David (2006). "Nica's Story: the Life and Legend of the Jazz Baroness", Popular Music & Society, Volume 29, Number 3, July 2006, pp. 279–298. Montgomery-Massingberd, Hugh (1996), The Daily Telegraph Book of Obituaries: a Celebration of Eccentric Lives. London: Pan. "La baronne du jazz" - La vraie vie de légende de Pannonica de Koenigswarter by Stéphane Tamaillon and Priscilla Horviller (2020, French)

Fordítás

További információk

Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Brit írók Kategória:Magyar származású angolok Kategória:Filantrópok