Ashley Elizabeth Hinson Arenholz (született: Hinson; Des Moines, Iowa, 1983. június 27. –) amerikai politikus és újságíró, 2021 óta Iowa második kongresszusi kerületének szövetségi képviselője.

Élete Des Moines-ban született és nőtt fel, tanulmányait a Dél-kaliforniai Egyetemen végezte televíziós újságírás szakon. Újságírói pályafutását a kaliforniai KABC-TV-nél kezdte meg, majd visszaköltözött Iowába és először a WOI-TV, majd a KCRG-TV munkatársa lett.

2016-ban lépett be a politika világába, mikor elindult az állami képviselőház 67. választókerületében, legyőzve demokrata ellenfelét a kompetitív választáson. 2018-ban újraválasztották.

2019-ben bejelentette, hogy elindul a 2020-as képviselőválasztáson Iowa első választókerületében a hivatalban lévő demokrata, Abby Finkenauer ellen. Az előválasztást könnyen megnyerte a republikánus oldalon, majd a szavazatok 51%-át megszerezve legyőzte demokrata ellenfelét is. 2021-ben kerületét újrarajzolták, így a második választókerület képviselőjeként indult a 2022-es választáson, ahol újraválasztották.

2025 szeptemberében bejelentette, hogy elindul az iowai szenátorválasztáson, miután Joni Ernst republikánus szenátor bejelentette, hogy visszavonul a politikától. Ellenfele a választáson a demokrata Josh Turek lesz.

Jegyzetek

Források

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Amerikai újságírók Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai Kategória:Des Moines-iek