Jacobus Gideon Nel „Koos” Strauss, más néven Kosie Strauss (Calvinia, 1900. december 17. – 1990. március 7.) dél-afrikai ügyvéd és politikus. 1950 és 1956 között az Egyesült Párt (VP), egyben a dél-afrikai parlament hivatalos ellenzékének vezetője volt. A párt élére Jan Smuts halála után került, mintegy hat évig vezette a VP-t, 1956 novemberében De Villiers Graaff váltotta fel.
Élete Strauss a Fokvárosi, illetve a Dél-afrikai Egyetemen tanult jogot, majd ügyvédi képesítésének megszerzését követően 1923 és 1924 között Jan Smuts magántitkáraként dolgozott.
Politikai pályájának kezdete 1930-ban, a Dél-afrikai Párt jelölésével, Langlaagte választókerületből bekerült a Transvaali Tartományi Tanácsba. 1932 decemberében egy időközi választás megnyerését követően beülhetett a Népgyűlésbe.
Később a harmadik Smuts-kormány minisztere lett. Egyes források szerint 1939-ben, mások szerint 1944-ben nevezték ki erdészeti és agrárminiszterré. A tisztséget az Egyesült Párt 1948-as népgyűlési választáson bekövetkezett vereségéig töltötte be.
Az Egyesült Párt élén Strauss 1950-ben, Smuts halála után, mivel az őt ajánlotta utódjának, az Egyesült Párt, egyidejűleg pedig a hivatalos ellenzék vezetője is lett. Újdonsült posztján első nagy megmérettetése az 1953-as választás volt, melyen azonban a VP megint vereséget szenvedett a Nemzeti Párttól.
Vezetése alatt központi kérdéssé vált a fokföldi kevert etnikumúak (kleuringe) választójogával kapcsolatos vita, melyben a Malan-kormány a jogfosztásukat, külön választói névjegyzékbe történő átíratásukat szorgalmazta, ellenben a VP végig kiállt amellett, hogy továbbra is maradjanak a közös választói névjegyzékben. 1955-ben a Nemzeti Párt elfogadta a szenátus átalakításáról szóló törvényt. Ennek révén Malanék számára lehetővé vált, hogy minősített többséggel, a parlament két házának együttes ülésén fogadják el a különállást rögzítő alkotmánymódosítást.
Strauss vezetése alatt az Egyesült Pártból több politikai csoport is kivált (pld. az Egyesült Szövetségi Párt és a Liberális Párt), tovább növelve a Strauss vezetésével elégedetlenek számát.
Eltávolítása a párt éléről Az 1956-os országos pártkongresszuson, egészségügyi okokra hivatkozva, úgy határozott, nem jelenik meg. A VP vezető tagjai ekkor felkersték johannesburgi lakhelyén, kérve őt a részvételre, mire ő azonban nem adott végleges váalszt.
Végül úgy döntött, külföldre utazik lábadozni. November 17-én elhagyta az országot, De Villiers Graaff pedig másnap bejelentette, hogy kész átvenni a stafétát Strausstól, amennyiben a kongresszus nem erősíti meg tisztségében.
A VP országos kongresszusa 1956 november havában Bloemfonteinben ült össze. A küldöttek előtt felolvasták azt a Strauss által írt levelet, amelyben vezetői tisztségének megtartása mellett érvelt. Ezt követően a kongresszus több órán keresztül, zárt ülsezésen tárgyalta tovább a kérdést.
A tartományi tagozatok vezetői erősen bírálták őt távolmaradásáért, végül november 21-én Graaffot ellenszavazat nélkül választották meg Strauss posztjára.
Visszavonulása Leváltása után még rövid ideig politikailag aktív maradt. 1957 decemberében vonult vissza, később pedig a pártból is kilépett.
1990. március 7-én, 89 éves korában hunyt el.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Du Plessis, Marine (szerk.): Pharos Afrikaans-Engels English-Afrikaans Woordeboek Dictionary. Pharos Woordeboeke, Fokváros, 2005.
Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Az Egyesült Párt tagjai