III. Partheniosz, születési nevén Arisz Koinidisz görög ortodox főpap, 1987. február 27. és 1996. július 23. között Alexandria és egész Afrika pápája és pátriárkája volt. Folyékonyan beszélt arabul, görögül, franciául, angolul és olaszul. A 20. századi ökumenikus és vallásközi párbeszéd egyik jelentős alakja, valamint a pánortodox egység elkötelezett támogatója volt.
Életrajza Ifjúkora, tanulmányai és papi szolgálata Arisz Koinidisz néven született 1919. november 30-án az egyiptomi Port Szaídban, egy Kükládokról származó görög családban. Középiskolai tanulmányait az egyiptomi görög iskolákban végezte, majd felvételt nyert a Halki Ortodox Teológiai Főiskolára. 1939-ben diakónussá, 1940-ben pedig fődiakónussá szentelték. Ezt követően irodalmi tanulmányokat folytatott az Oxfordi Egyetemen, majd a Sorbonne-on, Párizsban. Egyiptomba való visszatérése után az alexandriai pátriárka, II. Krisztoforosz felfigyelt képességeire. Pappá szentelte, arkhimandritává avatta, majd az Alexandriai Patriarchátus főtitkárságára nevezte ki. Ezzel párhuzamosan prédikátorként és tanárként is tevékenykedett, valamint az alexandriai egyházat különböző pánortodox és ökumenikus konferenciákon, továbbá a Közel-keleti Egyházak Tanácsában képviselte.
1954-ben Karthágó metropolitájává választották. Székhelye Tripoliban volt, egyházi fennhatósága pedig a Maghreb térségére terjedt ki. 1968-ban az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának tagja lett. Kiterjedt tudományos és műveltségi ismeretei révén kinevezték az alexandriai Keleti Tanulmányok Intézetének vezetőjévé és a patriarchális könyvtár igazgatójává. Tagja volt a patriarchátus folyóiratainak szerkesztőbizottságának, és jelentős szerzői munkásságot is kifejtett.
Az alexandriai patriarchátus és tevékenysége 1987 februárjában az Alexandriai Patriarchátus Szent Szinódusa megválasztotta Alexandria és egész Afrika 113. pápájává és pátriárkájává. Rövid idő alatt megújulást indított el az egyház életében. Az egyiptomi görög közösség létszáma ekkorra jelentősen csökkent, miközben egyes görögök Afrika más részeire települtek, ahol a 20. század folyamán görög közösségek alakultak ki, különösen Dél-Afrikában. III. Partheniosz ezekre a közösségekre támaszkodva fejlesztette az alexandriai patriarchátus missziós tevékenységét, miközben egyre több afrikai fordult az ortodox kereszténység felé. A pátriárka támogatta és ösztönözte ezeket a közösségeket, és hosszú afrikai körutakat tett felkeresésükre. Járt többek között Kenyában, Ugandában, Tanzániában, Zairében, Kamerunban és Ghanában. Utazásai hozzájárultak az afrikai ortodox misszió hosszú távú fejlődéséhez.
Abbéli meggyőződéséből kiindulva, hogy az alexandriai görög ortodox patriarchátusnak valamennyi afrikai számára nyitottnak kell lennie, 1995-ben támogatta az első fekete-afrikai metropolita, Theodore Nankyama ugandai megválasztását. III. Partheniosz nagy hangsúlyt helyezett a keresztények egységére és az ökumenikus mozgalomra. Az Egyházak Világtanácsának társelnökévé választották, és rendszeresen részt vett a Közel-keleti Egyházak Tanácsának ülésein. Kiemelten fontosnak tartotta a Közel-keleti Egyházak Tanácsának munkáját, mivel az lehetőséget biztosított a kisebbségi keresztény közösségek számára az együttműködésre és egymás támogatására egy gyakran ellenséges környezetben. Ugyanakkor az egyházak közötti együttműködés mellett a muszlimokkal és a zsidósággal folytatott párbeszédet is fontosnak tartotta. Álláspontja szerint a történelem során felhalmozódott bizalmatlanság és félreértések leküzdésének egyik legfontosabb eszköze az őszinte és elmélyült vallásközi párbeszéd.
III. Partheniosz 1996. július 23-án szívroham következtében hunyt el, miközben néhány napos pihenését töltötte a Kükládokhoz tartozó Amorgósz szigetén található kolostorban. Temetését 1996. július 30-án 11 órakor tartották a kairói Szent Miklós-templomban. A szertartáson számos vallási és politikai vezető vett részt, köztük az ortodox egyházak képviselői, III. Senuda kopt pápa, a kopt ortodox egyház vezetője, valamint Egyiptom főmuftija, Mohammed Tantávi. A politikai vezetést többek között Hoszni Mubarak egyiptomi elnök személyes képviselője, továbbá Egyiptom, Görögország és Ciprus kormányainak képviselői képviselték.
III. Parthenioszt a régi kairói Szent György-kolostor pátriárkai sírboltjában helyezték örök nyugalomra.
Fordítás
Források PAIX, Message du monastère orthodoxe français Saint-Nicolas de la Dalmerie, no 65-66, 1991, Entretien avec le patriarche Parthenios. PAIX, Message du monastère orthodoxe français Saint-Nicolas de la Dalmerie, no 87-88, 1996, In Memoriem Parthenios III, pape et patriarche d'Alexandrie, Marc Renaud-Bezot.
Kapcsolódó szócikkek Alexandriai görög pátriárkák listája
Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Alexandriai görög pátriárkák Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1996-ban elhunyt személyek