260px|bélyegkép|Franciaország hercege és pairje koronája és palástja (a királyi rendek gallérjaival ábrázolva) A francia főnemesség (pairie de France) az ancien régime Franciaországának sajátos méltósága és intézménye volt. A királyság legmagasabb rangú világi és egyházi előkelőit a nemesi rangon kívül a pair cím fogta össze. A pair nem azonos a francia nemesség egészével, a pair külön jogállású méltóság volt, amely rendszerint pairséghez kapcsolt hercegséghez vagy grófsághoz kötődött. Viselőjének kitüntetett helyet biztosított a királykoronázás, a párizsi Parlament és az udvari rangsor rendjében.
Az intézmény a alakult ki, ősi magját a tizenkét pair rendszere adta, majd a késő középkorban és a kora újkorban új pairiék jöttek létre. A pairie az ancien régime végére jórészt ceremoniális és rangbeli jelentőségű maradt, de továbbra is a királyság legszűkebb és legelőkelőbb méltóságai közé tartozott.
A pair fogalma Nem minden herceg, gróf vagy főpap volt pair, a pair külön királyi elismerést és sajátos jogállást jelentett. A pair ezért a francia nemességen belül szűkebb és magasabb rangú kört jelölt, amely a királyhoz közvetlenül kapcsolódott. A pairség rendszerint valamely pair-ré emelt hűbérbirtokhoz kapcsolódott, amely lehetett hercegség vagy kezdetekben grófság. A pair világi formája örökölhető birtokhoz kapcsolódott, míg az egyházi pair egy érsekséghez vagy püspökséghez kötődött, és viselője hivatalánál fogva viselte a pair méltóságát. A pair jogi sajátossága az volt, hogy a pair a hozzá kapcsolt hűbérbirtok (fief) tekintetében közvetlenül a király vazallusának számított.
A pairséghez nem volt elég a királyi adományozás: az új pair létrejöttéhez a királyi oklevél parlamenti bejegyzése és a pair ünnepélyes befogadása is szükséges volt. A pairek a Párizsi parlamentben részvételi és tanácskozási joggal rendelkeztek, ügyeiket pedig sajátos bíráskodási szabályok védték. A pair így egyszerre volt rang, jogállás, hűbéri kapcsolat és udvari-alkotmányos méltóság.
A pair eredete és kialakulása A pairie de France eredete vitatott, a történetírás nem tekinti bizonyítottnak, hogy az intézmény már a eleje vagy a közepe előtt teljesen kialakult formában létezett. A pair létét biztosan csak a elejétől lehet forrással bizonyítani. 1216-ban a pairek már mint elkülöníthető testület jelennek meg.
1202-ben Földnélküli János perében már szükség volt a „francia pairek” jelenlétére. János többek közt Normandia herceg-pairje és Akvitánia herceg-parije (is) volt, így csak rangban vele egyenlők ítélkezhettek fölötte. Ekkor azonban a pairek még nincsenek név szerint felsorolva.
1216-ban Érard de Brienne-Ramerupt felesége, Champagne-i Filippa jogán igényt formált Champagne grófságára. Az ügyben a „francia pairek” eljárása vált szükségessé, és a kapcsolódó oklevél hat pairt név szerint is azonosít: Reims érsekét, Langres, Châlons, Beauvais és Noyon püspökét, valamint Burgundia hercegét. A pairek itt jogilag releváns testületként jelennek meg.
A következő évtizedekben a tizenkét pair rendszere is világosabban kirajzolódik. A későbbi hagyomány az intézmény kezdetét vagy koráig vezette vissza, de ez inkább utólagos értelmezés, mint közvetlenül bizonyítható tény.
A pair kialakulása szorosan összefüggött a Capeting-kori királyság megszilárdulásával és a korona legfőbb vazallusainak kiemelésével. A fordulóján a király legjelentősebb egyházi és világi hűbéresei különleges rangot kaptak, amely a koronázási szertartásban, a királyi tanács körében és a bíráskodásban is megmutatkozott. E körből alakult ki a hat egyházi és hat világi pair klasszikus csoportja, amelyet a már a királyság alkotmányos rendjének részeként fogtak fel.
A pair eredetileg nem általános főnemesi rangot, hanem a királyság legszűkebb méltósági körét jelentette. A végétől, különösen 1297 után, amikor új világi pairek jöttek létre, az intézmény részben átalakult. Az ősi tizenkét pair rendszere megmaradt mint történeti és szimbolikus alap, de a pair egyre inkább királyi adományozás útján bővíthető méltósággá vált. A késő középkorra így egyszerre beszélhetünk a tizenkét ősi pair hagyományáról és a kibővülő pairie-rendszerről.
A tizenkét ősi pair
A pairie de France ősi magját a tizenkét pair alkotta, akik a a francia királyság legmagasabb rangú egyházi és világi méltóságainak számítottak. A klasszikus felosztás szerint hat egyházi és hat világi pair létezett, az előbbiek a királyság főpapjai közül, az utóbbiak a korona legjelentősebb hűbéresei közül kerültek ki.
A hat egyházi pair az érsek-herceg reimsi érsek, továbbá Laon és Langres püspök-hercege, valamint Beauvais, Châlons és Noyon püspök-grófja volt. A hat világi pair közé Normandia és Akvitánia — később Guyenne — és Burgundia hercege, valamint Flandria, Champagne és Toulouse grófja tartozott. A pairek e tizenkét tagú csoportja a királyság történeti és jogi rendjének kiemelt, hagyományos körét alkotta.
A pairek szerepe a királykoronázásban A tizenkét ősi pair rendszere a középkor végétől erős szimbolikus jelentést is kapott. A pairek a francia királyok koronázási szertartása során a királyság rendi és szimbolikus rendjének képviselőiként jelentek meg. A felszentelés mind a tizenkét ősi pairhez meghatározott feladat kapcsolódott: a reimsi érsek-herceg kente fel és koronázta meg a királyt, a többi egyházi pair pedig a szent ampullát, a jogart, a palástot, a gyűrűt és az övet vitte vagy nyújtotta át.
A világi pairök ugyancsak meghatározott koronázási tisztségeket viseltek: Burgundia hercege a koronát hordozta és az övet csatolta fel, Normandia és Aquitánia hercege a két zászlót vitte, Toulouse grófja a sarkantyúkat, Flandria grófja a kardot, Champagne grófja pedig a hadi zászlót tartotta. Amikor valamely ősi világi pair már visszaszállt a koronára vagy tényleges viselője nem lehetett jelen, feladatát rendszerint vér szerinti királyi hercegek vagy más kijelölt előkelők vették át, de a tizenkét pair hagyományos szerepköre a szertartás rendjében tovább élt.
A pairie és párizsi Parlament A pairek sajátos kapcsolatban álltak a párizsi parlamenttel, amely az ancien régime alatt a pairekhez kapcsolódó jogok és méltóságok legfontosabb bírói fóruma volt. A paireknek joguk volt belépni a parlement üléseire, a nagykamrában helyet foglalni, és ott tanácskozási, illetve bizonyos esetekben szavazati joggal élni. A pair ezért nemcsak udvari és hűbéri méltóságot, hanem a királyság legfőbb bírói testületéhez kapcsolódó kivételes helyzetet is jelentett.
A pair állapotát, méltóságát vagy pairséghez kapcsolódó jogait érintő ügyekben a rendes bírói fórumok nem járhattak el. Az ilyen pereket a párizsi Parlament tárgyalta, és a pair feletti ítélkezéshez elvileg a pairek jelenléte is szükséges volt. Ebből fakadt az az elv, hogy pairt csak a hozzá hasonló rangúak előtt lehetett perbe idézni és megítélni, vagyis a pair a bírósági eljárásban is külön jogállást biztosított.
A pairségek bővülése: az ősi pairektől az új pairekig A pairie eredeti rendjét a tizenkét ősi pair alkotta, de a folyamán a világi pairek közül több is megszűnt mint tényleges, a koronától független méltóság. Normandia hercegsége 1204-ben, Toulouse grófsága 1271-ben, Champagne grófsága pedig 1284-ben szállt vissza a koronára. Ezzel a tizenkét ősi pair rendszere történeti és szimbolikus értelemben fennmaradt, de a világi pairie-k eredeti szerkezete már nem maradt érintetlen.
A három megszűnt világi pairje helyett 1297-ben három új pairség jött létre. Bretagne hercegsége, Artois-i grófsága és Anjou grófsága lett pairséggé. Ettől kezdve a pair bővülése már nem kizárólag az ősi tizenkettő hagyományához kötődött, hanem egyre inkább a királyi adományozás és a királyi oklevelek útján történt. Az új pairek létrehozása azt is mutatta, hogy a pair nem lezárt, változatlan középkori örökség volt, hanem a királyi hatalom által alakítható méltósági rendszer.
Az egyházi pairek száma a középkorban hat volt, majd a párizsi érsek számára létrehozott Saint-Cloud hercegség-párságával bővült 1674-ben. A párizsi érsek pairsége azért bírt különös jelentőséggel, mert a királyság fővárosának érseke ezzel a régi hat egyházi pair mellé emelkedett, noha a „hetedik egyházi pair” helyzete a korabeli jogi irodalomban sem volt mindenben vitán felül.
A a pairek száma tovább növekedett. A pair egyre inkább a királyi kegy egyik legmagasabb formájává vált. Az ősi pairek különleges tekintélye ugyan megmaradt, de mellettük újabb, királyi alapítású pairek jelentek meg, amelyek már kevésbé a királyság korai hűbéri szerkezetét, inkább a korona rangadományozó hatalmát tükrözték. A pair így az ancien régime végére egyszerre őrizte középkori eredetét és mutatta a francia monarchia későbbi fejlődését.
A pairie a kora újkorban A pairie a kora újkorban fokozatosan elvesztette korábbi, a királyság legfőbb hűbéreseihez kötődő eredeti jellegét, és egyre inkább a királyi kegy, illetve a legmagasabb rangú méltóságok egyik formájává vált. A a király már nemcsak a régi nagy hűbéri házak tagjait emelhette pairré, hanem olyan főurakat is, akik rangjukat és befolyásukat közvetlenül a koronának köszönhették. A pair így a királyság legszűkebb elitjének megkülönböztető méltósága maradt, de egyre inkább királyi adományozás útján alakult.
A kora újkor folyamán a pairie a hercegi ranggal kapcsolódott össze a legszorosabban. 1569 után új világi pairt már nem grófságként, hanem kizárólag hercegségként hoztak létre, és a herceg és pair (pairie a duc et pair) méltóságának formájában vált a francia monarchia legmagasabb világi kitüntetésévé. Az ancien régime végére a pairie már nem a régi tizenkét pair politikai közösségét jelentette, hanem a korona által kiemelt főúri házak legmagasabb rangú és nagyrészt tiszteletbeli méltóságát.
A pairség megszűnése és utána A pairie de France az ancien régime intézményeként a francia forradalom kezdetén szűnt meg. 1789. augusztus 4-én eltörölték a feudális és rendi kiváltságok rendszerét, ezzel a pair középkori és kora újkori jogi alapja is megszűnt. A pair mint a korona egyik nagy méltósága és a hűbéri rendhez kapcsolódó intézmény ezzel véget ért.
Az intézményt 1814-ben, restaurációja idején részben újjáalakították, de már nem az ancien régime pairjének eredeti formájában. Ekkor létrejött a Chambre des pairs, amely inkább alkotmányos felsőház volt, mintsem a középkori eredetű pair folytatása; 1831-ben megszüntették a pair örökletességét, 1848-ban pedig a Második Köztársaság a pair-kamarával együtt végleg felszámolta az intézményt.
Egy pair az irodalomból: Fernand Mondego, Morcerf grófja A francia pair utóélete az irodalomban is megjelent. Alexandre Dumas Monte Cristo grófja című regényében Fernand Mondego, Morcerf grófja mint pair de France a pairkamara előtt bukik meg, amikor Haydée vallomása nyilvánosságra hozza, hogy Janinában elárulta Ali pasát. A jelenet már nem az ancien régime középkori eredetű pairjét, hanem a restauráció kori, politikai-alkotmányos szerepet is betöltő pairie világát tükrözi, és jól mutatja, hogy a pair méltóság a is a legmagasabb nyilvános felelősség és rang jelképe maradt.
Jegyzetek
Források
Az első 12 pair Reims érsek-hercegei 130px|bélyegkép|Címer: kék mező aranyliliomokkal beszórva, rajta vörös kereszt A Reims érsek-hercegei felsorolása a Catholic Hierarchy Archdiocese of Reims oldal alapján történt. A francia Pairie de France (Ancien Régime) > Les archevêques-ducs de Reims oldal néhány esetben ettől eltér, ezeket az érsekeket dőlt betűvel jelöltük. 1200-1202 Guillaume Cardinal de Champagne 1135–1202 1204-1206 Guy Cardinal Paré, O. Cist. +1206 1207-1218 Albéric de Humbert archbishop of Reims 1219-1226 Guillaume de Joinville +1226 1227-1240 Henri de Dreux 1193–1240 Yves de Saint-Martin 1249-1250 Juhel de Mathefelon +1250 1251-1263 Thomas de Beaumetz +1263 1266-1270 Jean de Courtenay 1226–1270 1274-1298 Pierre Barbet +1298 1299-1324 Robert de Courtenay 1251–1324 1324-1334 Guillaume de Trie +1334 1334-1351 Jean de Vienne archbishop, died 1351 1351-1352 Hugues d’Arcy +1352