A népi gyógyító olyan személy, aki a gyógyítás művészetét hagyományos gyakorlatok, herbária (gyógynövények) és a szuggesztió erejének felhasználásával gyakorolja. Modern értelemben nincs engedélye az orvoslásra.bélyegkép| Egy kurandera limpieza (megtisztítás) szertartást végez. Cuenca, Ecuador. A megnevezés eredete A „népi” kifejezést hagyományosan olyan orvosi és gyógyító gyakorlatokkal társították, amelyeket a domináns vallási intézmény nem ismert el hivatalosan. Azok az emberek, akik nem tudtak segítséget egy paptól vagy más vallási személytől, a helyi népi gyógyítóhoz fordultak segítségért. Gyakran úgy tekintettek rájuk, hogy ők jobban részt vesznek a gyógyulási folyamatban, és jobban segítik pácienseiket, mint más szakértők. A népi gyógyítók számos közösségben még napjainkban is létfontosságú szerepet játszanak azáltal, hogy elérhető ellátást nyújtanak a szegényebbeknek is, módszereik egyesítik a kulturális, vallási és társadalmi hiedelmeket.

Egyes régiókra jellemző elnevezések és gyakorlatok A föld különböző pontjain ugyanúgy elterjedt a nép gyógyítás gyakorlata, viszont minden népcsoportnak megvannak a rájuk jellemző kulturális gyakorlataik, és minden ilyen tevékenységet végző személynek megvan a saját, egyedi elnevezése.bélyegkép| A nepáli lampukva taru nép gyógyítója a helyi növények jótékony hatásait ismerteti saját nyelvén (szaptarija taru).

Az Appalache-hegység ("Appalachia régió") A fehér ember gyarmatosítása előtt az amerikai őslakos gyógyítók – leggyakoribb elnevezésük az orvosságos ember, lehettek férfiak és nők is – az egész Appalache-hegység területén és az Egyesült Államok nagy részén végezték gyógyító tevékenységeiket.

A gyarmatosítók magukkal hozták saját népi gyógyítási módszereiket, és azokat a területen megtalálható őshonos növények felhasználásához igazították. Az úgynevezett „gondozók” (leginkább nők végezték, ezért granny women-nek hívták őket) gyógyítók és bábák voltak az Appalache-hegység déli részén és az Ozark-hegységben; az 1880-as évektől az 1930-as évekig gyakorolták tevékenységüket. A legtöbb esetben a közösség idősebb női tagjai voltak, az Appalache-hegység szegény vidéki területein ők voltak az egyetlen egészségügyi szakértők. A gyógynövényes gyógyítás és a szülés terén elismert szakértőkként tisztelték őket, egyes beszámolók szerint szolgáltatásaikért nem vártak el és nem is kaptak fizetséget. John C. Campbell the Southern Highlander and His Homeland című művében így említi őket:

"Van valami nagyszerű sok idős nőben, szigorú teológiájukkal – részben miszticizmus, részben fatalizmus – és az életről való mély megértésükkel. ...A „gondozó nagymamák” – és a hegyekben már egy fiatal nő is végezheti e hivatást –, ha túlélte fiatalkori fáradalmait és megpróbáltatásait, szabadságot nyerhet, és olyan tekintélyre tesz szert a közössége körében, amellyel a családja férfi tagjai alig tudnak versenyezni. ...Bár hisz a babonákban, józan ésszel rendelkezik, és éles szemmel ítéli meg az emberek jellemét. Betegség esetén ő az első, akit megkérdeznek, hiszen általában foglalkozik valamiféle gyógynövényekkel is, és a vidék fiataljainak fele mindenben – a szerelmi ügyektől kezdve az új szövetek felhelyezéséig a szövőszéken – az ő tanácsát kéri."John C. Campbell, The Southern Highlander and his Homeland, Russell Sage alapítvány, 1921. 140 oldal (https://archive.org/details/southernhighland00camp).

A 12 eredeti kötetből álló „rókatűz” könyvsorozat (angolul foxfire books) olyan írásos feljegyzések gyűjteménye, amelyeket az appalache-i régió kultúrájának megőrzése céljából állítottak össze. Ezekben a könyvekben az olvasók számos receptet, útmutatót és leírást találhatnak arról, milyen volt az élet az Appalache-hegység vidéki területein, mielőtt a technológia széles körben elterjedt volna. Ezekre a könyvekre a történelem során az appalache-i vidéki lakossága mindennapi életük különösen fontos forrásaként tekintett, úgy vélik ezen könyvek megőrzésével a korabeli emberek – és vitathatatlanul a régió modern lakóinak – értékeit és hiedelemrendszereit is megőrizhetik.

A könyvsorozat 11. kötete kifejezetten a történelmi Appalache-régióban elterjedt gyógynövényes gyógyítás módszereit és eljárásait tárgyalja, amelyek mindegyike családokon és népi gyógyítókon keresztül jött létre és öröklődött tovább. A 11. kötet emellett olyan tevékenységeket is részletesen bemutat, mint a sikeres kertészkedés, a méhészet, valamint az élelmiszerek hatékony és megfelelő tartósítási módszerei.The foxfire-books, volume-11. Lehman's kiadó (feltöltés: 2023-03-31).

Az appalache-i népi gyógyászat történelmileg magában foglalta a bőrrák kezelésének nem hagyományos módszereit is. Az 1900-as évek elején például egy Thomas Raleigh Carter nevű virginiai férfi vált híressé szülészi tevékenysége mellett a bőrrák gyógyításában tanúsított jártasságáról is. Bár lelkész volt, kezelései inkább bizonyos gyógynövények alkalmazására vagy fogyasztására összpontosítottak, mintsem egy felsőbb hatalomban való hitre. Carter titokban tartotta receptjét, még a közvetlen családja előtt is, és sok embert kezelt olyan elváltozások és bőrbetegségek miatt, amelyekről azt hitték, hogy rák.Antony Cavender: "Local unorthodox healers of cancer in the Appalachian South". 1996. Journal of Community Health. 21 (5): 359–374.

Nemek szerinti szakosodás Történelmileg a nők vállalták a népi gyógyítók szerepét a közösségekben. Noha egyes férfiak is elsajátították a gyógyítással kapcsolatos gyakorlatokat, a nők sokkal elterjedtebben végezték ezt a feladatot, mivel őket társították a gyermekgondozással és az otthoni gyógymódokkal. A nők feladata volt, hogy gondoskodjanak beteg szeretteikről, mivel a társadalomban hagyományosan más szakmák és feladatok elvégzésétől el voltak zárva. Különösen az afroamerikai közösségekben – ahol a társadalomból való tartós kirekesztés miatt – nem volt ritka, hogy a közösségben kijelöltek egy női gyógyítót, aki például segétkezett a szülésben (bába) és orvosi kezelésekkel is foglalkozott, mivel a fehér orvosi gyakorlatból és intézményekből kizárták őket.

A történelem során általában a nők voltak azok, akik a terhesség és a szülés során fizikailag is segédkeztek. A népi gyógyítás legkorábbi formáinak túlnyomó többsége ezekre az életszakaszokra összpontosított. Emiatt a népi gyógyítók szerepét egyre inkább a nőkkel hozták összefüggésbe, ami ellenszenvet váltott ki a hivatalos egyházak részéről. A vallási teret a férfiak uralták, ők a hatalmuk érvényesítésének egyik eszközeként a termékenység feletti fő irányítást akarták magukhoz ragadni. A népi gyógyítók azonban nem szűntették be a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos munkájukat, és a történelem során nagy tudásra tettek szert a szüléssel járó szükségletek és lehetséges szövődmények kezelésében. Mivel a népi gyógyítók nem voltak hajlandók feladni az orvoslás ezen területét, a vallási intézmények negatív erőként tekintettek rájuk. Ezért a népi gyógyítókat gyakran összekapcsolták a boszorkányokkal, és kapcsolatba hozták őket a terhességmegszakítás legkorábbi formáival.

Kapcsolódó cikkek

Boszorkánydoktor Fehér boszorkány Orvosságos ember

Jegyzetek

Források (angolul)

Keith Thomas: religion and the decline of magic (1971), 534 oldal. Anthony P. Cavender. Folk Medicine in Southern Appalachia (2003). Ryan Stark: prhetoric, science, and magic in Seventeenth-Century England (2009), 123-27 oldal.

Fordítás

Kategória:Antropológia