1. A hőskorszak: a testépítés helyzete a Kádár-korszakban
A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség (MTFSZ) és elődszervezetei történetének megértéséhez vissza kell nyúlnunk az 1980-as évek vége előtti időszakhoz. A Szövetség 1988. január 30-i megalakulását megelőzően a testépítés rendkívül mostoha, mellőzött körülmények között létezett Magyarországon.
A „nyugati métely” és az állami gyanakvás A Kádár-korszakban a szocialista állami sportvezetés rendkívüli gyanakvással és ellenérzéssel viseltetett a testépítés – vagy ahogyan abban az időben nevezték: body building – iránt. A hatalom képviselői a sportágat amerikai eredetű, burzsoá, nárcisztikus és öncélú hóbortnak bélyegezték. Úgy vélték, ez a mozgásforma semmilyen módon nem illeszkedik a szocialista tömegsport-ideálba, és nem szolgálja az államilag kiemelten támogatott olimpiai sportágak érdekeit sem.
Ebből adódóan a testépítők és az erőemelők évtizedeken keresztül önálló szervezeti keretek nélkül, jobb híján a Magyar Súlyemelő Szövetség albérlőiként, csupán annak megtűrt szakágaként működhettek.
A féllegális pincetermek világa és a „maszek” gépek Mivel a hivatalos edzőtermek létezése elképzelhetetlen volt, és modern gépek sem álltak rendelkezésre, a sportolók kénytelenek voltak saját maguk megteremteni az edzés feltételeit. Így született meg a „féllegális” pincetermek világa.
a maszek gépek korszaka: A ma ismert csigás és hidraulikus berendezések helyett a sportolók sufniműhelyekben, esztergályos ismerősök segítségével, sínvasakból, traktoralkatrészekből és átalakított csapágyakból hegesztették össze a fekvenyomó padokat és a guggoló állványokat. A súlytárcsákat a munkás-sportolók sok esetben nehézipari gyárakból (például Csepelről) „szerezték meg”. a szegedi fellegvár: Bár Budapesten egyre több pinceterem, „edzőbázis” alakult, vidéken ez a folyamat sokkal lassabban indult meg. Az első nyilvános, kifejezetten testépítésre szakosodott vidéki edzőtermet Szegeden hozta létre a Lakóterületi S.E. 1978-ban. a „Sportrobi-mítosz”: A Kádár-korszakban a külföldi, importból származó fehérjeporok és aminosavak teljesen elérhetetlenek voltak. A korabeli testépítők elsődleges „üzemanyaga” egy gyógyszertárakban, később közértekben is kapható, eredetileg csecsemők és betegek táplálására kifejlesztett, rendkívül magas (83%), enzimesen bontott tejfehérje-tartalmú tápszer volt. Ezt a terméket Dr. Kiss Ernő élelmiszervegyész alkotta meg, és Sportrobi néven vált ismertté. A sportolók ezt keverték össze tejjel, nyers tojással vagy túróval. Mivel akkoriban az instantizálás Magyarországon szinte elérhetetlen volt, a Sportrobi egyáltalán nem oldódott. Folyadékba szórás után ragacsos gombócokká tapadt össze. Ráadásul ízesítve sem volt, így ezen tulajdonságai a fogyasztását legendásan körülményessé tették. A hazai body-történelemben a mai napig meghatározó vízválasztónak számít, hogy valaki a „Sportrobi előtti” vagy a „Sportrobi utáni” korszakban kezdett-e edzeni.
2. A korai hazai versenyek lebonyolítása és sajátosságai
Az 1970-es és 1980-as évek magyar testépítő versenyei hangulatukban, szabályrendszerükben és technikai feltételeikben összehasonlíthatatlanok a mai rendezvényekkel. Mivel a sportágat a szocialista sportvezetés nem ismerte el teljes értékűként, a lebonyolítási szabályokat részben a létező olimpiai sportágak mintájára, részben elszigetelt nyugati magazinokból megszerzett információkból állították össze.
A kezdeti pontozási rendszer: erő és esztétikum hibridje Az 1970-ben megrendezett 1. Magyar Bajnokságon a bírák nem hagyatkozhattak csupán a látványra és a szubjektív szemrevételezésre. Ahhoz, hogy a rendezvénynek „szocialista sportértékű” jelleget adjanak, a versenyeket három egyenértékű részből építették fel:
I. Forduló – Fekvenyomás (az erőmérő): A versenyzőknek fekvenyomásban kellett összemérniük az erejüket. A szabály szigorú pontossággal működött: a versenyző saját testsúlya feletti minden 5 kg-os többletsúly teljesítéséért 1-1 pont járt. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy a fizikumban esetleg gyengébb, de nagy nyers erővel rendelkező sportolók óriási előnyre tegyenek szert. II. Forduló – Megjelenés (szimmetria és arányok): A versenyzők alapállásban álltak fel a színpadra, és negyed fordulókkal fordultak körbe a bírák előtt. Ebben a szakaszban az izomzat általános fejlettségét, az arányosságot és a szimmetriát értékelték, legfeljebb 20 adható ponttal. III. Forduló – Pózgyakorlat (az esztétikum): Ez volt a klasszikus szabadpózolási rész, ahol az egyéni izomtömeget és a bemutató művészi kivitelezését pontozták.
A három forduló pontszámait három pontozóbíró értékelése alapján egyszerűen összeadták, és ez adta ki a végeredményt. A kategóriákat ebben az időszakban nem súlycsoportok, hanem magasság alapján határozták meg (például 173 cm alatti és 173 cm feletti kategória).
Pózolási stílusok és ideálok Az 1970-es és a korai 1980-as évek pózolási stílusát a klasszikus, vagy „görög szobor” jelleg jellemezte. Teljesen hiányzott belőle a mai profi testépítésre jellemzó hangsúlyos, éles szeparáció, izomelkülönítés.
példaképek: A versenyzők olyan antik jellegű fizikumokat próbáltak másolni, mint Steve Reeves, Reg Park vagy a fiatal Arnold Schwarzenegger. A pózok finomak, nyújtottak és elegánsak voltak, a testet műalkotásként mutatták be. kötelező elemek: Kevesebb alapmozdulat létezett. A legnépszerűbb a vákuumpóz volt (amikor a hasat teljesen beszívták a bordakosár alá), a klasszikus oldalsó mellpóz, valamint a bicepszek bemutatása elölről. zenei háttér: A szabadpózokhoz a zenét a rendezők magnószalagokról vagy kazettákról játszották be. Mivel a rock és a metál a korszak elején még nem illendő, lázadó műfajnak számított, gyakran komolyzenei darabokra, lassabb, epikus dallamokra vagy lágyabb instrumentális zenékre pózoltak a sportolók.
A kulisszák mögötti realitás A korabeli beszámolók (mint például az első bajnok, Bitter István visszaemlékezései) hűen megmutatják a körülmények szegényességét:
barnítás: Speciális testbarnítók híján a versenyzők diólevél-főzettel, alkalmi önbarnító krémekkel vagy egyszerűen sűrűn felvitt napraforgóolajjal és babaolajjal kenték be magukat a színpadra lépés előtt, hogy az izomkontúrok láthatóvá váljanak a művelődési házak gyenge lámpafényében. bemelegítés: Backstage-szobák hiányában a versenyzők a színfalak mögött, folyosókon vagy hideg öltözőkben fekvőtámaszoztak, vascsöveket hajlítottak, vagy a radiátorokba kapaszkodva húzták-vonták magukat, hogy az izmaikat bedurrantsák.
Ez a félig súlyemelő, félig művészi formátum tette lehetővé, hogy a pártállami bürokrácia ne tiltsa be teljesen a sportágat, hanem eltűrje, mint „sajátos nehézatlétikai” ágazatot.
3. Rendszerváltás a színpadon: az IFBB-szabályzat bevezetése
Az 1980-as évek második felében a nemzetközi szövetség, az IFBB (International Federation of Body Builders) szabályzata – Ben Weider és Joe Weider befolyásának, valamint Fekete Ferencnek és Juhász Károlynak a sportág megújítását és új alapokra helyezését célzó munkájának köszönhetően – Magyarországra is eljutott. Ez radikális átalakulást hozott a versenyzésben, és a pontozási rendszer is radikális és professzionális fordulaton ment keresztül..
Juhász Károly, Fekete Ferenc felkérésére, az IFBB versenybonyolítási és bírálati szabályait vette alapul, és adaptálta azokat a hazai viszonyokra. Ez az újítás olyan sikeres volt, hogy ettől kezdve a Fekete Ferenc által rendezett versenyek mellett más szervezők is Fekete Ferenc és Juhász Károly stábját kérték fel a technikai lebonyolításra és a versenybíráskodásra.
Az IFBB-szabályzat bevezetésével bekövetkező főbb változások:
a fekvenyomás eltörlése: Megszűnt az erőnléti forduló, a testépítés tisztán vizuális, esztétikai és anatómiai alapú sportággá vált. súlycsoportok a magasság helyett: A korábbi, igazságtalan magasság alapú kategóriákat felváltották a súlycsoportok: Női kategóriák: 52 kg, 57 kg, +57 kg. Férfi kategóriák: 65 kg, 72 kg, 85 kg, 90 kg és +90 kg. háromfordulós, pontozólapos rendszer: A bírák kezébe hivatalos IFBB-pontozólapok kerültek. A versenyeket három, egymástól jól elkülöníthető fordulóra osztották, amelyek mindegyikében az egész fizikumot nézték, de eltérő hangsúlyokkal: 1. forduló - alapállások (szimmetria és arányok): Negyedfordulók laza, de befeszített alapállásban. A genetikai adottságokat, a V-alakot és a test arányosságát, szimmetriáját és harmóniáját pontozták. 2. forduló - kötelező pózok (muszkularitás): A nemzetközileg elfogadott kötelező pózok (páros bicepsz, mell-csípő, oldal bicepsz, hátsó páros bicepsz, hát-csípő, tricepsz, has és láb) bemutatása közvetlen összevetésben. Itt az izomtömeg mellett az izomérettség, a szálkásság és az izmok szeparációja döntött. 3. forduló – szabadpóz: 60 vagy 90 másodperces egyéni koreográfia saját hozott zenére, ahol a prezentációt és a színpadi jelenlétet értékelték. relatív helyezésre pontozás: A korábbi „adunk valakinek 18 pontot a 20-ból” módszert felváltotta a nemzetközileg alkalmazott helyezésre pontozás. A bírák nem abszolút pontokat adtak, hanem rangsorolták a versenyzőket. A helyezési számok összege adta a végeredményt, ahol a legalacsonyabb pontszámot elérő sportoló nyert. A legmagasabb és legalacsonyabb értékeket a részrehajlás elkerülése érdekében kiejtették. a szálkásság felértékelődése: A 80-as évek végére az IFBB szabályai miatt a magyar versenyzőknek is fel kellett adniuk a korábbi, kicsit fedettebb, "görög szobor" jellegű formát. A nemzetközi trendek az extrém alacsony testzsírszázalékot és a vízhajtást követelték meg. Megjelentek a bőr alatti erezettséget és a csíkosra szálkásított izmokat díjazó elvek, átalakítva a felkészülési és diétázási szokásokat.
Ez a nemzetközileg kompatibilis rendszer tette lehetővé a későbbi nagy sikereket, például Szikszay Gabriella 1991. évi világbajnoki címét, vagy később a férfiaknál Kiss Jenő 1996. évi világbajnoki címét. Az IFBB szabályok magyarországi bevezetése tette lehetővé, hogy a magyar versenyzők is tökéletesen kompatibilis formával állhassanak a világelit elé, hiszen ugyanazon szabályok szerint bírálták őket itthon is, mint Amerikában.
4. A jogi áttörés és a Magyar Testépítő és Erőemelő Országos Egyesület megalakulása
A politikai és jogi háttér 1988-ra nagy átalakulások, változások mentek végbe a világpolitikában. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés országainak gazdaságai végzetesen meggyengültek, Kelet-Európán társadalmi elégedetlenség hulláma futott át, a szocialista rendszerek minden eresztékükben recsegtek-ropogtak. Magyarországon is érezhető volt a változás szele. Küszöbön állt a politikai fordulat. Az állami korlátozások az élet minden területén tarthatatlanakká váltak.
Ez az időszak egybeesett a dr. Sárközy Tamás jogászprofesszor nevéhez fűződő jogi és deregulációs reformokkal. Prof. Dr. Sárközy Tamás a magyar jogtudomány kiemelkedő alakja, iskola- és korszakalkotó jogászprofesszor, a hazai társasági jog és a rendszerváltás korabeli gazdasági-piaci jogszabályi keretek egyik legfőbb kidolgozója volt. Ő dolgozta ki a liberális szellemiségű, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt, amely a testépítők számára is megnyitotta az utat arra, hogy önálló jogi személlyé, országos szövetséggé válhassanak és saját maguk gazdálkodhassanak a forrásaikkal.
A kapcsolat Sárközy Tamás munkássága és a testépítők szövetségbe szerveződése között személyes szálon keresztül valósult meg: Juhász Károly Sárközy professzor tanítványa volt a Közgazdaságtudományi Egyetemen, így pontos információkkal rendelkezett a készülő egyesülési törvényről. Az értesüléseket megosztotta Fekete Ferenccel. Felismerték, hogy elérkezett az idő az önálló érdekképviselet megteremtésére.
A korabeli bejegyzési rendszer Az 1989. januári új törvény előtt Magyarországon nem létezett automatikus bírósági bejegyzés a civil szervezetek számára. Ha egy csoportosulás hivatalossá akart válni, az alábbi korabeli jogszabályok alapján kellett eljárnia: