Lothar-Günther Buchheim (Weimar, 1918, február 6. – Starnberg, 2007, február 22.) német író, festő és háborús újságíró volt a náci rezsim alatt. A második világháborúban haditudósítóként szolgált hajókon és tengeralattjárókon. Legismertebb műve az 1973-as háborúellenes regénye, a Das Boot (A hajó), amely a háború alatti élményein alapul, és amely nemzetközi bestseller lett, majd 1981-ben Oscar-díjra jelölt, azonos című filmként is forgatták. Művei, amelyek a Starnberger See partján álló galériában találhatók, a díszesen díszített autóktól a különféle próbababákig terjednek, amelyek úgy ülnek vagy állnak, mintha ők maguk is a galéria látogatói lennének, ezzel megkérdőjelezve a látogató és a műalkotás közötti határvonalat.
Fiatalkora Weimarban született, Szász-Weimar-Eisenach nagyhercegségben (a mai Türingia), Charlotte Buchheim művésznő második fiaként. Hajadon anyja és szülei nevelték fel. 1924-ig Weimarban éltek, majd 1932-ig Rochlitzban, végül Chemnitzben. Tizenéves korában kezdett újságoknak írni, és 1933-ban, 15 évesen kiállítást rendezett rajzaiból.
Testvérével elutazott a Balti-tengerhez, majd a Dunán kenuval a Fekete-tengerig evezett. Miután 1937-ben letette az abitur-t, Olaszországban töltött egy kis időt, ahol megírta Tage und Nächte steigen aus dem Strom. Eine Donaufahrt című, első könyvét ("Nappalok és éjszakák bontakoznak ki a folyóból. Dunai utazás"), amely 1941-ben jelent meg. 1939-ben Drezdában és Münchenben tanult művészetet, 1940-ben pedig önkéntesként jelentkezett a Kriegsmarine kötelékébe.
Második világháború Buchheim a második világháborúban a Kriegsmarine propagandaegységének Sonderführereként szolgált, és haditudósítóként aknakereső, romboló és tengeralattjáró hajókon szerzett tapasztalatairól írt. Rajzokat és fényképeket is készített.
1941 őszén, hadnagykéntA Leutnant zur See a német haditengerészet legalacsonyabb tiszti rangja. csatlakozott Heinrich Lehmann-Willenbrock kapitányhoz és az U–96 legénységéhez a hetedik járőrözésen az atlanti csatában. Az volt a parancsa, hogy fényképezze és írja le a tengeralattjárót harc közben. Tapasztalatai alapján egy novellát írt "Die Eichenlaubfahrt" (A tölgyleveles járőr; Lehmann-Willenbrockot tölgyleveles Lovagkereszttel tüntették ki) címmel. Buchheim a háborút Oberleutnant zur See-kéntA német haditengerészet legmagasabb hadnagyi rangja. fejezte be.
Háború utáni karrier A háború után Buchheim művészként, műgyűjtőként, galériatulajdonosként, árverezőként és művészeti kiadóként dolgozott. Az 1950-es és 1960-as években művészeti kiadót alapított, és könyveket írt Georges Braque-ról, Max Beckmannról, Otto Muellerről és Pablo Picassóról. Francia és német expresszionista művészek alkotásait gyűjtötte, olyan csoportoktól, mint a Die Brücke és a Der Blaue Reiter, mint például Ernst Ludwig Kirchner, Max Pechstein, Emil Nolde, Kandinszkij, Paul Klee, Franz Marc, Gabriele Münter, Alexej von Jawlensky és Max Beckmann. Ezeket a műveket a náci uralom alatt "degeneráltnak" bélyegezték, és ő olcsón meg tudta vásárolni őket.
1973-ban kiadott egy regényt háborús élményei alapján, a Das Boot címűt, egy kitalált önéletrajzi beszámolót, amelyet egy „Leutnant Werner” narrált. Ez lett a háborúról szóló német bestseller szépirodalmi mű.
Regényét egy ismeretterjesztő mű követte 1976-ban, az U-Boot-Krieg (Tengeralattjáró-háború), amely egy trilógia első része lett az U-Boot-Fahrer (Tengeralattjáró-matrózok, 1985) és a Zu Tode Gesiegt (Győzelem a halállal szemben, 1988) című művekkel együtt. A trilógia több mint 5000, a második világháború alatt készült fényképet tartalmaz. Ezt követően megírta a Die Festung (Az erőd, 1995) című önéletrajzi regényeket is, amely a Das Boot folytatása, és 1944-es franciaországi hazautazásain alapul, valamint a Der Abschied (A búcsú, 2000) címűt, amely az NS Otto Hahn atommeghajtású teherhajóról szól.
A Das Boot-ból 1981-ben készült film, amelyben Jürgen Prochnow alakította a kapitányt, Herbert Grönemeyer pedig Werner hadnagy szerepében debütált. Wolfgang Petersen rendező és Buchheim összevesztek, miután a szerzőnek nem engedték megírni a forgatókönyvet. (Buchheim mindig is közismert volt hirtelen haragjáról – később a „Starnbergi vulkán” becenevet kapta.) A film volt a valaha készült legdrágább német film. Hat Oscar-díjra jelölték.
Bár lenyűgözte a film díszleteinek és kikötői épületeinek technológiai pontossága, Buchheim egy 1981-ben megjelent filmkritikában mély csalódottságát fejezte ki Petersen adaptációjával kapcsolatban, Petersen filmjét úgy jellemezve, mint amely egyértelműen háborúellenes regényét egy „olcsó, sekélyes amerikai akciófilm” és egy „kortárs német propagandahíradó a második világháborúból” keverékévé alakítja. Kritizálta a szereplőgárda hisztérikus túljátszását is, amelyet tehetségük ellenére rendkívül irreálisnak nevezett. Buchheim, miután több amerikai adaptációs kísérlet is kudarcot vallott, amint Petersent új rendezőnek választották, elkészítette saját forgatókönyvét. Ez egy hatórás eposz lett volna; Petersen visszautasította, mert a producerek egy 90 perces nemzetközi bemutatóra szánt játékfilmet céloztak meg. A Das Boot mai rendezői változata azonban több mint 200 percet tesz ki, a film teljes tévés változata pedig 282 perc hosszú.
Műgyűjtemény Későbbi életében Buchheim helyet keresett műgyűjteményének, amelyben a diótörőktől és thai árnyékbáboktól kezdve a próbababákon át a körhintaállatokig mindenféle kuriózum megtalálható volt, a német expresszionista festmények és grafikák jelentős gyűjteménye mellett. Egy épületet építettek a duisburgi Lehmbruck Múzeum bővítményeként, de azt alkalmatlannak tartotta, és később elutasította a weimari, müncheni és berlini ajánlatokat. Miután évekig vitatkozott lakóhelye, a bajorországi Feldafing városával a műgyűjteményének múzeumot építő terveiről, a város polgárai népszavazáson a múzeum ellen szavaztak. Múzeuma végül 2001-ben nyílt meg Museum der Phantasie néven Bernriedben, a Starnbergi-tó partján, a bajor kormány finanszírozásával. A teljes gyűjtemény értékét akár 300 millió dollárra is becsülik.
2000 júniusában a hannoveri Sprengel Múzeum megszavazta Lovis Corinth Walchensee, Johannisnacht („Walchensee, Szent Iván-éj”) című festményének visszaadását, amelyet adományozójuk, Dr. Bernhard Sprengel vásárolt meg Buchheimtől, Dr. Gustav Kirstein és felesége, Therese Clara Stein örököseinek, akik a náci üldöztetés miatt öngyilkosságot követtek el.
Magánélete és halála Buchheim feleségül vette Geneviève "Gwen" Militont, a bretagne-i ellenállót, aki regényeiben Simone Sagot szerepében jelenik meg, és akit ő maga festett meg. 1949-ben született egy fiuk, Yves. 1948-ban Buchheimnek már született egy lánya, Nina, házasságon kívül. 1951-ben elváltak, és Buchheim 1955-ben újranősült Diethild Wickboldttal.
Annak ellenére, hogy vagyonát az 1980-as évek végén 14,1 millió svájci frankra becsülték, Buchheim takarékosságáról volt ismert. Egy kempingasztalt használt az étkezőjében, fia szerint nem fizetett adót, és Otto Müller által készített nyomtatványokat használt újra, meghamisítva a művész kezdőbetűit. Fia 2018-ban egy rendkívül kritikus életrajzot adott ki.
Buchheim 2007. február 22-én, 89 éves korában szívelégtelenségben halt meg Starnbergben.
Díjai Vaskereszt 2. osztály U-Boot-Kriegsabzeichen A Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje, 1983
Filmek A tengeralattjáró (1981) Doctor Faustus (1982) - Dr. Erasmi
Válogatott könyvei Das Boot, Deutscher Taschenbuch Verlag, München 1977, U 96 – Szenen aus dem Seekrieg, 1981. Die Boote, die Besatzungen und ihr Admiral, 1985 Die Festung, 1995, U-Boot-Krieg, 1997. (Neuauflage 2001, ) Zu Tode gesiegt. Der Untergang der U-Boote., 1998. (Neuauflage 2001, ) Die U-Boot-Fahrer, 1998, Der Abschied, 2000,
Magyarul megjelent A hajó (Das Boot) – Magvető, Budapest, 1982 · · Fordította: Bor Ambrus A tengeralattjáró (Das Boot) – Magyar Könyvklub, Budapest, 1999 · · Fordította: Farkas Tünde
Jegyzetek
Fordítás
További információk Buchheim Museum
Kategória:1918-ban született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:Német írók Kategória:Haditudósítók a második világháborúban Kategória:Propagandisták