A Rieger Orgonagyár (korábban Gebrüder Rieger, később Ausztriában Rieger Orgelbau, Magyarországon "Rieger Ottó orgonagyár", Csehszlovákiában Rieger-Kloss) egy nagy múltú, európai hírű orgonaépítő vállalat, amelynek gyökerei a sziléziai Jägerndorfba (ma Krnov, Csehország) nyúlnak vissza. A cég a 19. és 20. század folyamán a világ egyik legjelentősebb orgonaépítő műhelyévé vált, a magyar orgonaépítészet történetében pedig meghatározó szerepet játszott budapesti fióküzeme révén.

Története A gyárat Franz Rieger alapította. Rieger a bécsi Joseph Seyberth mesternél tanulta az orgonaépítészetet, majd tanulmányai befejezése után visszatért szülőföldjére, és 1844-ben megépítette első orgonáját a burgbergi templom számára. Műhelye lassan, de biztosan növekedett, munkáira a megbízhatóság és a klasszikus bécsi hangzásideál volt jellemző. Munkássága és a szakma iránti elkötelezettsége elismeréseként Franz Riegernek Ferenc József császár 1883-ban a császári Arany Érdemkereszt kitüntetést, később XIII. Leó pápa a Szent Sír Lovagrendet adományozta.

1873-ban Franz Rieger átadta a műhely vezetését két fiának, Otto Riegernek és Gustav Riegernek. A cég ekkor vette fel a Gebrüder Rieger (Rieger Testvérek) nevet (ekkor az opusszámozás újrakezdődött). Az igazi nemzetközi áttörést az 1878-as Párizsi Világkiállítás hozta meg számukra, ahol bemutatott hangszereikkel hatalmas sikert arattak. Sorra nyerték a nemzetközi díjakat, és hamarosan megkapták a "Császári és Királyi Orgonaépítő" (k.u.k. (kaiserlich und königlich) Hof-Orgelbauer) címet.

Az üzem a századfordulón több mint 150 munkást foglalkoztatott. A Rieger testvérek vezették be a gyári szintű, standardizált orgonaépítést és a sorozatgyártást. Hangszereikben előszeretettel és mesteri szinten alkalmaztak technikai és hangzásbeli újításokat. A kombinált regiszterek (multiplex-rendszer) alkalmazásával helyet és költséget takarítottak meg úgy, hogy közben dúsabb diszpozíciót biztosítottak, míg az átcsapó nyelvsípok (például Klarinét, Vox Humana) beépítésével a korszak romantikus hangzásideáljának megfelelő, rendkívül finom, kifejező és dinamikusan formálható hangszíneket hoztak létre.

Az első világháború után Jägerndorf (Krnov) az újonnan alakult Csehszlovákiához került. A vállalat a nehéz gazdasági helyzetben is fennmaradt.

Ifjabb Otto Rieger halála után, az 1920-as évek végén Josef von Glatter-Götz vette át az irányítást, aki 1936-ban a cég tulajdonosa is lett. Ő újította meg a gyár műszaki palettáját, bevezetve az elektropneumatikus traktúrát és a modernebb, világosabb hangzásképet.

A II. világháborút követő politikai átrendeződés a Rieger gyárat is kettészakította, és a vállalat története két külön szálon folytatódott:

Rieger-Kloss (Krnov, Csehszlovákia) 1948-ban a csehszlovák kommunista állam a krnovi (jägerndorfi) anyagyárat kisajátította és államosította. Ezt az üzemet a szintén helyi orgonaépítő Hermann Kloss céggel vonták össze, és a továbbiakban Rieger-Kloss néven működött. A keleti blokk egyik legnagyobb orgonagyáraként rengeteg hangszert építettek, illetve modernizáltak Közép-Kelet-Európában és a Szovjetunióban is.

Az üzem nemcsak orgonákat, hanem zongorákat és gitárokat is épített.

A rendszerváltást követően a céget privatizálták, de a 21. századra egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdött, 2018-ban az üzem csődbe ment, 2022-ben pedig hivatalosan meg is szűnt.

Rieger Orgelbau (Schwarzach, Ausztria) A gyár eredeti tulajdonosait, a Glatter-Götz családot a Beneš-dekrétumok alapján elűzték Csehszlovákiából. Ausztriába menekültek, ahol Vorarlberg tartományban, Schwarzach településen 1946-ban egy faüzem kibérlésével a semmiből újraalapították a céget Rieger Orgelbau néven.

Josef von Glatter-Götz és fiai zseniális munkájának köszönhetően az osztrák Rieger az 1970-es évekre teljesen visszatért a klasszikus mechanikus csúszkaládás orgonák építéséhez. Napjainkban a Rieger Orgelbau a világ egyik leginnovatívabb és legtekintélyesebb orgonaépítő cége, a Rieger-opusok száma már a 4000-et is átlépte.

A magyar fióküzem A Monarchia idején a megnövekedett hazai megrendelések, valamint a magyarországi vám- és adókedvezmények kihasználása érdekében 1894-ben Budapesten is létesítettek egy leányvállalatot. A gyár kezdetben a Garay utcában, majd a Szigligeti utca 29-es szám alatt működött.

A budapesti Rieger-üzem egyben a hazai orgonaépítő szakma egyik legfontosabb "képzőközpontjaként" is funkcionált. A magas szakmai színvonalat kiváló mesterek és művezetők biztosították. Az üzem legismertebb munkásai Erdősi (Eber) József, Gonda Nándor és Gyöpös László orgonaépítők voltak. A budapesti fióküzem rendkívül termékeny volt, és az Angster gyár mellett a magyarországi templomok legnagyobb orgonaszállítójává vált, meghonosítva a dús, későromantikus, pneumatikus hangzást.

1944-ben az üzem bombatalálatot kapott. A második világháborút követő politikai fordulat és az 1949-es államosítások azonban megpecsételték a hazai üzem sorsát. A gyárat állami tulajdonba vették, és a szintén államosított pécsi Angster-gyárral együtt beolvasztották az állami iparba (a Rieger nevet 1952 novemberében veszítette el), amely a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat részeként, 1981-től Aquincum Orgonaüzem néven működött tovább, ezzel az önálló magyarországi Rieger-képviselet története lezárult.

Jelentősebb hangszereik

Magyarországon

Budapest, Mátyás-templom (a legnagyobb magyar Rieger-orgona) Budapest, Szent István Bazilika (átépítés) Budapest, Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom Budapest, Egyetemi templom (átépítés) Budapest, Lehel téri Szent Margit templom Budapest, Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika Budapest, Szent Ferenc sebei templom Budapest, Avilai Nagy Szent Teréz templom Vác, Nagyboldogasszony-székesegyház Székesfehérvár, Szent István-székesegyház

Külföldön

Kassa, Szent Erzsébet-dóm (átépítés) Révkomárom (Komárno), Szent András templom (átépítés) Marosvásárhely, Kultúrpalota Bécs, Stephansdom (Szent István-székesegyház) (a legnagyobb Rieger-orgona) Bécs, Musikverein (Aranyterem) Prága, Rudolfinum (Dvořák-terem) Regensburg, Szent Péter-katedrális Marienstatt, Apátsági templom Philharmonie de Paris Helsinki, Music Center (Musiikitalo) (a legnagyobb koncerttermi Rieger-orgona) Szöul, Lotte Concert Hall

Jegyzetek

Források Szigeti Kilián: Régi magyar orgonák Solymosi Ferenc-Czár Attila: Magyarország orgonái ISBN: 9632180941 Magyar Katolikus Lexikon (Rieger Orgonagyár szócikk) A Rieger Orgelbau hivatalos honlapja (Ausztria)

Kapcsolódó szócikkek

Angster orgona- és harmóniumgyár Aquincum Orgonagyár

Kategória:Hangszergyártó cégek Kategória:Magyarországi ipari cégek Kategória:Orgonaépítők