bélyeg|350px|A modern televízió műszaki irányítópultja A televízió (rövidítve TV) olyan elvek, módszerek és technikák összessége, amelyeket mozgóképek és hangok elektronikus továbbítására használnak egy kommunikációs csatornán.

Története A rádióhoz hasonlóan a televízió is a két világháború közötti időszak találmánya, bár az alapelveket már a 19. században elkezdték tanulmányozni. Miután megtalálták a módját a hang telefonhálózaton és rádióhullámokon keresztüli továbbításának, elkezdtek képeket továbbítani. A 20. század első felében a televíziós rendszer alapjait két független feltaláló rakta le: az amerikai Philo Farnsworth és az orosz Vlagyimir Zvorkin. 1927-ben a mindössze 20 éves Farnsworth továbbította az első elektronikus képeket San Franciscó-i laboratóriumában. A kép egyszerű fekete vonal volt, amit csak elforgattak, hogy lássák, a televízió képes-e érzékelni és továbbítani a mozgást. Az első televíziónak nem volt hangja, a kép fekete-fehér volt. Az első televízióvevőt 1938-ban adták el az Egyesült Államokban. 1960 óta bevezették a színes televíziót, a sztereó hangrendszert és a kábeltelevíziót, amelyek lehetővé tették több televíziós csatorna vételét. Több mint kilencven év telt el azóta, hogy egy női műsorvezető első képe megjelent a gömb alakú képernyőn. A televíziózásnak kevesebb mint tíz évre volt szüksége, hogy a laboratóriumi tesztelési fázistól az ipari valóságig fejlődjön. A második világháború után azonnal felgyorsultak az események: a televíziós vevőkészülékkel való ellátás gyors ütemben történt, így 1951-re az USA-ban 100 lakosra 10, az Egyesült Királyságban pedig ugyanennyi lakosra 3 televízió jutott. 1951-ben a televíziózás megjelent olyan szegényebb országokban is, mint Kuba, Mexikó és Brazília.

A televíziókészüléket több mint kétmilliárd ember otthona központi elemének tartják. Technikai szempontból két funkciót lát el: az első a kódolt elektromos információk vétele. Ezeket a jeleket ennek megfelelően a választják ki, erősítik és kezelik, néha távirányító segítségével. A másik funkció az, hogy ezeket a jeleket – miután kiválasztották és modulálták őket – olyan képekké alakítsa, amelyek megragadják a néző szemét és fülét.

Okostévé A digitális televízió megjelenése olyan újításokat tett lehetővé, mint az okostévé, amelyet néha smarttévének vagy hibridtévének is neveznek. Ez egy televízió vagy set-top box integrálása az internettel és Web 2.0-s funkciókkal. Ezek az eszközök internetes TV-szolgáltatásokat, interaktív online médiát, over-the-top tartalmakat, valamint igény szerinti streaming médiát és internet-hozzáférést is képesek nyújtani. Ezekre a tévékre előzetesen telepítve van egy operációs rendszer.

Az okostévét nem szabad összekeverni az internetes tévével, az internetprotokollal (IPTV) vagy a webtévével. Az internetes televízió a tévés tartalmak interneten keresztüli vételére utal a hagyományos rendszerek – földi, kábeles és műholdas – helyett (bár az internetet ezeken a módszereken keresztül lehet fogni). Az IPTV az internetes televíziós technológia egyik új szabványa, amelyet a televíziós műsorszolgáltatók, a webtelevíziót (Web TV) pedig a vállalatok és magánszemélyek által készített, internetes tévén sugárzott műsorokra használnak. Az első szabadalmat 1994-ben nyújtották be (és a következő évben meghosszabbították) egy „intelligens” televíziós rendszerre, amely digitális vagy analóg hálózaton keresztül kapcsolódik adatfeldolgozó rendszerekhez. Az adathálózatokhoz való csatlakozás mellett kulcsfontosságú a szükséges szoftverrutinok automatikus letöltésének képessége a felhasználó kérésétől függően, és az igényeik feldolgozása. A nagyobb televíziógyártók 2015-ben jelentették be az okostévék gyártását, kizárólag a közép- és felsőkategóriás tévék esetében.

Műsorszórási szabványok bélyeg|450px|A színrendszerek elterjedése a világban A televíziós jelek átvitelének módja szorosan összefügg a gyártott adások rögzítésére, feldolgozására és a nagyközönség számára történő sugárzására szolgáló rendszerek megvalósításához rendelkezésre álló technológiákkal. Egy analóg televíziós adásban a televíziós jel paramétereit: a fényerőt, a színeket és a hangot az analóg jel amplitúdója, fázisa és frekvenciája képviseli.

Az analóg jelek olyan jelek, amelyek a lehetséges értékek folytonos tartományán belül változnak, de a jelek vétele, feldolgozása és továbbítása számos korlátozásnak és külső zavaró jeleknek (elektronikus zaj és interferencia) vagy más, a használt berendezés által generált jeleknek van kitéve. Egy analóg televíziós rendszer luminanciajeleket, krominanciát (szabványosított színrendszerben), további szinkronizációs jeleket (vízszintes és függőleges), valamint a kapcsolódó audiojeleket vesz, majd rádióhullámok segítségével továbbítja azokat a nézőknek. A rádióhullám-átviteli rendszer magában foglalja a néző által választott televíziós csatorna kiválasztásának lehetőségét is.

Az idők során számos szabványt és rendszert fejlesztettek ki az analóg televíziózáshoz, amelyeknek az a szerepük, hogy meghatározzák a hasznos jelekhez szükséges paramétereket, kezdve a letapogatási sorok számával, a függőleges megjelenítési frekvenciával (képkockák száma), a jelátvitel által elfoglalt rádiófrekvenciás sáv szélességével (csatornaszélesség), a frekvenciatartománygal, a video-sávszélességgel, a moduláció típusával vagy a videojelvivő és az audiojelvivő közötti távolsággal.

Később, a színes televíziós rendszerek megjelenésével a színinformációk rögzítésére és reprodukálására szolgáló rendszerek három színkódolási séma egyikét használták a kódoláshoz: NTSC, PAL vagy SECAM.

„A tv áldozatai” Mozi 1946-ban az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egy felnőtt átlagosan évente harmincszor ment moziba. A televízió távolról sem elégszik meg azzal, hogy átvette a mozi helyét, sőt inkább hajlamos a mozit gazdasági tevékenységként elnyelni. Miután lerombolta nem a mozit, hanem annak gazdasági függetlenségét, a televízió a mozi lényegéből táplálkozik, és segíti azt a fennmaradásban.

Tömegkommunikációs eszközök Ilyen a rádió és a sajtó. A rádió továbbra is előnyben van, köszönhetően az FM-sztereó hangzás minőségének és a megfizethető áraknak. Ami a sajtót illeti, a televízió egy olyan, már a rádió megjelenése előtt is létező erősséggel találta szembe magát, amelyből egy virágzó ágazat nőtt ki: a tévéműsor-újságoké. A médiacsoportok stratégiája pedig a következő: „Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk!”

A tévéháború Az amerikai televíziózás felülmúlja kanadai, mexikói és dél-amerikai társait; ez a legrégebbi, a leggazdagabb, a legsokszínűbb és a legnézettebb. Az iparági szakértők körében járja egy vicc: „Vajon az »amerikai televíziózás« kifejezés nem számít-e szószaporításnak?” Nehéz lenne ennek az ellenkezőjét állítani, különösen annak fényében, hogy az amerikaiak fejlesztették ki a televíziózást meghatározó elemek nagy részét – az információátviteli és megjelenítési technológiáktól (tévékészülékek, kábelhálózat, műholdak) kezdve egészen az olyan szabályozási mechanizmusokig, mint a nézettségmérés vagy a hálózati rendszerek. Az amerikai tévécsatornák rendelkezésére álló erőforrások négyszer akkorák, mint a japán csatornáké, amelyek pedig az iparág második legnagyobb piacát képviselik. Bár az Egyesült Államokban nagyjából négyszer annyi háztartás található, mint Franciaországban, az amerikai piac tizenkétszer akkora tőkeerővel rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy egyetlen sorozatepizódra többet költsenek, mint amennyit az európai filmipar egy átlagos játékfilmre fordít, vagy hogy egyetlen csatorna egy adott esemény közvetítéséhez több kommentátort vessen be, mint amennyi munkatársat egy jelentős európai műsorszolgáltató összesen foglalkoztat.

Európai ellenállás – Az európai televízióknak hosszú hagyományuk van az együttműködésben. Már 1946-ban nyugati és keleti országok megalakították az OIRT az elektromágneses hullámok tisztességes felhasználása érdekében. A hidegháború arra késztette a nyugat-európai országokat, hogy megalakítsák az EBU-t (Európai Műsorsugárzók Uniója), amelynek célja a műsorcsere szabályozása és elősegítése, valamint a tagországok nevében szerződések kötése az Európán kívül zajló televíziós események újraközvetítésére. Az EBU az aktuális eseményekkel foglalkozó cserékben fogja megtalálni legitimitását, „Eurovízió” néven. Azt lehet mondani, hogy egyszerre anyagi és kulturális okokból a köztelevíziók már nem képesek egy összeurópai televíziózást népszerűsíteni.

Összefoglalva, egyesek becslései szerint az elkövetkező évtizedeket két jelenség fogja uralni, nevezetesen: az európai modellek felbomlása az amerikai modellek javára, valamint a televízió intenzív és extenzív fejlődése a harmadik világban. E két fejlesztéshez fontos hozzájárulást fog nyújtani a műholdas technológia fejlődése.

Gazdasági szempontból a televízió egy két piac köré szerveződő ágazat:

Elsődleges piac – Ez a műsorszolgáltatók és a televíziós fogyasztók, azaz a nézők közötti csere helyszíne. Előfizetés ellenében a néző hozzáférhet a programrácsban elrendezett képekhez. Másodlagos piac – Összehozza ugyanazokat a műsorszolgáltatókat és programozókat, valamint az eredeti vagy már felhasznált programok készítőit, akik a hálózatot alkotják.

A televízió helye a médiavilágban jól meghatározott, és jelentős hatással volt az információ közvetítésének más módjaira, és implicit módon a nézőkre is.

Jegyzetek

Fordítás

Bibliográfia Pierre Albert, Andre-Jean Tudesq: A rádió és a televízió története, European Institute Publishing House, 2003, Pierre Bourdieu: A televízióról, Művészeti Kiadó, 2007,

Kapcsolódó szócikkek Okostévé Televíziókészülék Digitális televízió Romániában Digitális televíziózás Kábeltelevízió Internettelevízió IPTV

További információk EUMAP jelentés 2005. október - Televízió Európában A TÖRTÉNET a képernyő mögött, 2008. november 17., Cecilia Stroe, Discover Television Technologies, 2008. november 17., Claudiu Andone, Discover Televízió, a tagadás és a sci-fi határán, 2008. november 17., Daniel Nicolescu, Discover A televízió jövője, 2008. november 17., Claudiu Andone, Discover Forum TV, 2008. november 17., Discover Nézők - a tévémániáról, 2005. augusztus 22., Ana Maria Luca, Jurnalul Național

Kategória:Televízió Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal