Kari Hotakainen (Pori, 1957. január 9. –) finn író. Hotakainen riporterként kezdte írói pályafutását Poriban. 1986-ban Helsinkibe költözött. 1996-ban lett hivatásos író. Két gyermeke született feleségével, Tarja Laaksonen hangtechnikussal, akit 1983-ban vett el. Dolgozott szövegíróként és a Helsingin Sanomat című lap rovatvezetőjeként is.

Élete és pályája Apja, Keijo Hotakainen raktárosként és fényképészként, anyja, Meeri Ala-Kuusisto pedig eladóként dolgozott. Kari Hotakainen 1976-ban tette le az érettségi vizsgát, és ugyanebben az évben végzett a Rautalampi gimnáziumban. BA fokozattal rendelkezik.

Hotakainen az 1980-as évek elején költőként indította írdalmi pályafutását; első verseskötete, a Harmittavat takaiskut 1982-ben jelent meg. A líra után gyermek- és ifjúsági könyvek, majd felnőtteknek szóló regények írásába kezdett. Mielőtt főállású íróvá vált volna, Hotakainen többek között híradós riporterként és a WSOY kiadó reklámosztályán is dolgozott.

Hotakainen számára az áttörést az 1997-es Finlandia-díjra való jelölés hozta el, amelyet Klassikko című, részben önéletrajzi ihletésű művéért kapott.Klassikko (film) 2002-ben elnyerte a Finlandia-díjat az ugyanabban az évben megjelent Juoksuhaudantie (Futóárok ​utca) című könyvéért; a műből később azonos című film is készült.Juoksuhaudantie (film) 2004-ben ugyanezzel a könyvvel kiérdemelte az Északi Tanács Irodalmi Díját. 2006-ban Punahukka című színművéért megkapta az Északi Drámadíjat. Hotakainen írt emellett gyermekszíndarabokat, rádiójátékokat, újságrovatokat, valamint a Tummien vesien tulkit című tízrészes tévésorozat forgatókönyvét is.

Hotakainen 2012. március 3-án súlyos autóbalesetet szenvedett.

Bibliográfia Regények

Novellák Finnhits (2007)

Életrajz Tuntematon Kimi Räikkönen (2018)

Versek

Gyermek- és ifjúsági könyvek

Hangjátékok

Színművek

TV-sorozat Tummien vesien tulkit

Magyarul megjelent Futóárok ​utca (Juoksuhaudantie) – Kalevala Baráti Kör és Tillinger Péter Műhelye, Budapest, 2007 · · Fordította: Patat Bence Az ​életkereskedő (Ihmisen osa) – Libri, Budapest, 2012 · · Fordította: Kovács Ottilia Az ​ismeretlen Kimi Räikkönen (Tuntematon Kimi Räikkönen) – Helikon, Budapest, 2018 · · Fordította: Bába Laura A ​Tanítvány (Opetuslapsi) – Typotex, Budapest, 2023 · · Fordította: Panka Zsóka Lélekablak (Henkireikä) – Polar Egyesület, Budapest, 2026 · · Fordította: Patat Bence

Jegyzetek

Kari Hotakainen, Iisakin kirkko, WSOY, Juva 2004 Ismo Loivamaa, Kotimaisia nykykertojia 1–2, BTJ Kirjastopalvelu, Helsinki 2003

Fordítás

További információk

Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Finn költők, írók Kategória:Finn ifjúsági szerzők Kategória:Drámaírók