A domažlicei csatát (), németül tausi csatát () vagy tauschi csatát 1431. augusztus 14-én vívták az 5. keresztes hadjárat részeként a katolikus hadseregek a husziták ellen. A keresztes hadjáratot Csehország területén indították, miután a husziták és Zsigmond császár között Pozsonyban és Chebben folytatott béke tárgyalások teljes kudarcot vallottak.

A csata legendája A legenda szerint a császári sereg augusztus 8-a óta ostromolta Domažlice városát, amikor a Nagy Prokop vezette huszita felmentő sereg közeledtének és éneklésének látványa, valamint a "Ktož jsú boží bojovníci" ("Ti, akik Isten harcosai vagytok") harci himnuszuk hallatán tömeges pánik tört ki a keresztesek körében, akik a Cseh-erdőn keresztül menekültek. A husziták azonnal a menekülő császári sereg után rontottak, és megsemmisítették annak maradványait. Állítólag 8000 szekeret és a keresztesek összes felszerelését zsákmányolták. A keresztes sereget Julian Cesarini pápai legátus kísérte, aki elmenekült, de a visszavonulás során elvesztette összes poggyászát, beleértve a titkos levelezést és a pápai bullát, amely felszólította őt keresztesek felbérlésére.John William Mears. "Heroes of Bohemia: Huss, Jerome and Zisca." (1879)

A csata forrásai Magát a találkozást két alapvető cseh szöveg is alátámasztja. Az első a militáns huszita mozgalom vége óta írt kis krónikák gyűjteményében található, amelyet először František Palacký történész gyűjtött össze egyetlen átfogó művé Staré letopisy české (Ócseh krónikák) címmel. A második a katolikus katona és a huszita háborúk közvetlen résztvevője, Drahonicei Bartošek krónikájában található. Mindkét kézirat képezi az esemény tanulmányozásának alapját, és a régebbi és modern történészek szakmai munkáinak alapját képezi.

Előzmények 1431. március 4-én Julian Cesarini bíboros, V. Márton pápa legátusa megérkezett a nürnbergi országgyűlésre, ahol kinevezték a husziták elleni háború legátusává. Érkezését követő néhány napon belül visszavonta a korábbi tárgyalásokat, és minden rendelkezésre álló eszközt bevetve arra buzdította Luxemburgi Zsigmond német-római császárt, a birodalom fejedelmeit, a nemességet és a városokat, hogy szervezzék meg a negyedik keresztes hadjáratot a cseh eretnekek ellen.Március 18-án a királyi hivatal elkezdte kiküldeni a felhívásokat a birodalom egész területén az előkészületekre, két nappal később pedig a bíboros búcsúleveleket adott ki az expedíció résztvevőinek. A stratégiai terv hét hadsereg létrehozását írta elő, amelyek öt támadócsoportot alkottak volna és ezen egységek találkozójára június 20. és július 1. között került volna sor négy különböző helyszínen a cseh határ közelében.DURDÍK, Jan. Husitské vojenství. Praha: Rovnost, 1953. S. 162. [Dále jen: Durdík]. Ezek a szándékok azonban csak elméletiek maradtak, mivel a résztvevők a tervezettnél később kezdtek gyülekezni, és létszámuk sem felelt meg a várakozásoknak. Ezen körülmények miatt az expedíció tervét megváltoztatták, és a keresztesek fő gyülekezőhelye a bajorországi Weiden városa lett,ŠMAHEL, František. Husitská revoluce. 3. Kronika válečných let. Praha: Karolinum, 1996. ISBN 80-7184-075-0. S. 236. [Dále jen: Šmahel]. ahol fokozatosan gyűltek össze csapatok a Szent Római Birodalom minden részéről. Cesarini bíboros Nürnbergből érkezett, háromszáz lándzsás kíséretében, akiket a római zászló alatt a kölni érsek, a pápai zászló alatt a szász herceg, a királyi zászló alatt János bajor herceg és a Cseh Királyság zászlaja alatt János würzburgi püspök követett.Šmahel, s. 240. Brandenburgból, Mainzból, Bajorországból érkező egységek, a volt sváb városszövetség katonái, valamint a császári nemesség és városok számos más képviselője fokozatosan érkeztek Weidenbe.Vojenské dějiny Československa I. díl, s. 269–270 Šmahel, s. 238–239.

A csata leírásai

E két tudósításon kívül létezik egy harmadik feljegyzés is, egy verseskötet, amely a prágai egyetem művészeti karának tanára és a huszita háborúk közvetlen résztvevője, Vavřinec z Březová tollából származik. Nagyon valószínű, hogy a prágai tudós 1431 vége előtt befejezte művét, amelyet a Domažlice-i győzelem dala címűnek nevezett el, mivel a költemény nem utal a bázeli zsinaton való cseh részvétel későbbi előkészületeire. A költemény tartalma a keresztes hadvezérek fiktív beszélgetéseiből és beszédeiből áll, amelyek a domažlicei menekülés számos részletéről tájékoztatnak. Maga a mű fontos történelmi forrás mind a leírt események, mind a kor általános hangulata szempontjából.

Amint I. Frigyes brandenburgi király tudomást szerzett a husziták előrenyomulásáról, úgy döntött, hogy teljes seregét egy helyre összpontosítja, és a Všeruby-hágón keresztül biztosít visszavonulási útvonalat. Ezért megkezdte csapatai kivonását Kdynia felé, ahol a Cesarini bíborost vendégül látó szász választófejedelem csapatai állomásoztak. A csapatok közötti rossz kommunikáció miatt azonban a szászok nem értették a főparancsnok szándékát, és a szövetséges csapatok mozgását menekülésnek tekintették. Pánik tört ki a különítményükben, amelyet a német parancsnokoknak csak jelentős erőfeszítéssel sikerült megfékezniük. A bajor herceg végül egy szekérfalat építtetett valahol Domažlice és Rýzmberk vára között, amelynek védelmében a bíborosi gárda olasz zsoldosai segítettek. A helyzet további alakulását csak találgatni lehet, de valószínű, hogy a husziták mozgásának sebessége nem tette lehetővé, hogy a rosszul szervezett keresztes egységek időben elfoglalják kijelölt pozícióikat, és táborukban zavar tört ki. Létezik egy olyan hiedelem, hogy amikor az expedíció főparancsnoka meghallotta a husziták énekét és szekereik dübörgését, kissé visszahúzta seregét, hogy az ellenség ne vegye észre idő előtt. Talán ez a manőver, a korábbi pánikkal vagy maguknak a huszitáknak a közelségével, a hadsereg saját parancsnokaival szembeni bizalmatlanságával és a még mindig nem kellően felkészült védelemmel együtt, pánikot okozott a katonák körében, és szinte mindenki menekülni kezdett a bajor határ felé. Az Ó-Csehországi Krónikák szerint csak a szekereken maradt gyalogság állt a husziták útjában, hogy szekereik és ágyúik az erdőn át Bajorországba tudjanak hajtani, de a cseh hadsereg rohamosztagosai (kutyái) bátran közéjük rohantak, leűzték őket szekereikről, és sokukat megölték és elfogták ott. Bár a keresztes szekérfal elleni támadásról szóló beszámoló egyértelműnek hangzik, nem kizárt, hogy a harc ezzel az utóvéddel a kora esti órákig elhúzódott. Miután legyőzték a szórványos ellenállást, a husziták betörtek a környező erdőkbe, ahol szisztematikus üldözésbe kezdtek a szétszóródott és összezavarodott ellenség ellen, aki eldobta minden vagyonát, és akinek egyetlen erőfeszítése a biztonságba menekülés volt. Állítólag Cesarini bíboros közkatonának álcázva menekült el a csatatérről, és Plavnói Henrik egy különítményének kíséretében Opálka vára mellett elhaladva Nyrsk felé vette az irányt. Valahol ezeken a helyeken utolérte a würzburgi püspök egy különítményét, akikkel visszatért a birodalmi területre.

Következmények és a csata értékelése A husziták sokáig üldözték a menekülő ellenséget az éjszakába nyúlóan. Néhányan közülük ezután a német szekérfal között töltötték az éjszakát, míg mások zsákmánygyűjtésnek szentelték magukat. A régi cseh krónikák szerint a cseheknek 300 ágyút és körülbelül kétezer szekeret sikerült megszerezniük. A következő napot egészében anyagok és foglyok gyűjtésével töltötték, és a legértékesebb leleteik között volt az a bulla, amellyel IV. Jenő pápa kihirdette a negyedik keresztes hadjáratot Csehország ellen, valamint Cesarini bíboros ruhája és keresztje.Duchem i mečem, s. 391., Durdík, s. 166.

A történelmi források gyakorlatilag hallgatnak az emberveszteségekről. A cseh hadsereg oldalán halottakról és sebesültekről teljesen hallgatnak, egyedül Drahonicei Bartošek jegyezte meg, hogy a husziták a bíboros olasz gárdájának 200 tagját ölték meg. Feltételezhető azonban, hogy ez a szám a teljes keresztes seregben sokkal magasabb volt.Palacký, 645. o

Miután a huszita Csehország erőszakos leigázására irányuló kísérlet újabb kudarcot vallott, a katolikus oldal új stratégia mellett döntött. Miután konzultált Zsigmond királlyal és a császári hercegekkel, akik a német területek huszita inváziójától tartottak, Julian Cesarini bíboros úgy döntött, hogy cseh követeket hív meg a jelenleg is zajló bázeli zsinatra. Ezek a tárgyalások 1433. január 16-án kezdődtek, és 1436. július 5-én értek véget az úgynevezett Jihlavai (Bázeli) egyezmények aláírásával.Palacký, . 648. o Ezek kihirdették a husziták és a keresztény világ többi része közötti végleges békét, és elismerték őket az egyetemes egyház tagjaiként. A világos kompromisszum elérésének hosszú távú képtelensége azonban nézeteltérésekhez vezetett a huszita politikai áramlatok soraiban, amelyek 1434. május 30-án eszkalálódtak, amikor a Prokop Holý vezette mezőközösségek elsöprő vereséget szenvedtek a lipányi csatában.KOSINA, Jaroslav. Velikáni našich dějin. Praha: Josef R. Vilímek, 1926. S. 274–287.

Jegyzetek

Fordítás

Felhasznált irodalom

BŘEZOVÉ, Vavřinec z. Husitská kronika; Píseň o vítězství u Domažlic. Praha: Svoboda, 1979. 427 s. Ze starých letopisů českých. Praha: Svoboda, 1980. 580 s. Ze zpráv a kronik doby husitské. Praha: Svoboda, 1981. 491 s. [Kronika Bartoška z Drahonic]. ČORNEJ, Petr. Velké dějiny zemí Koruny české V. 1402-1437. Praha: Paseka, 2000. 790 s. . DURDÍK, Jan. Husitské vojenství. Praha: Rovnost, 1953. 208 s. FRANKERBERGER, Otakar. Naše velká armáda - díl III. Praha: Zemědělské knihkupectví, 1921. 188 s. LENKOVÁ, Jitka; PAVLÍK, Václav. Nejdůležitější bitvy v českých dějinách. 1. vyd. Frýdek-Místek: Alpress, 2007. 294 s. . PALACKÝ, František. Dějiny národu Českého v Čechách a na Moravě. Praha: B. Kočí, 1907. 1279 s. ŠMAHEL, František. Husitská revoluce. 3. Kronika válečných let. Praha: Karolinum, 1996. 420 s. . KOLEKTIV, Autorů. Vojenské dějiny Československa I. díl. Praha: Naše vojsko, 1986. 363 s.

Kategória:1431 Kategória:A Német-római Birodalom csatái