Gulyás Virág magyar újságíró, kommunikációs szakember, előadó és aktivista. Korábban az Európai Unió mellett működő magyar állandó képviseleten dolgozott, később az Egyesült Államokban elsősorban az antiszemitizmus elleni fellépéssel, Izraellel és a cionizmussal kapcsolatos kommunikációval foglalkozott saját céget alapítva. A Jewish National Fund-USA Global Jewish Speakers Bureau-jának vezetője volt, 2025-től pedig a Mandinernek is bedolgozott.
Pályafutása
Gulyás a 2011-es magyar európai uniós elnökség idején az Európai Unió mellett működő magyar állandó képviseleten dolgozott. Később az Egyesült Államokba költözött. A Touro College Graduate School of Jewish Studies képzésén zsidó tanulmányokból szerzett mesterdiplomát, neve az intézmény 2020-as végzősei között szerepel.
Az Egyesült Államokban különböző zsidó és Izrael-párti szervezetekkel dolgozott együtt. A Jewish National Fund-USA (JNF-USA) Global Jewish Speakers Bureau-jának vezetőjeként előadókat és közéleti szereplőket közvetítő program munkájában vett részt. Saját nyilatkozatai és a róla készült portrék szerint nem zsidó származású, magát ugyanakkor cionistaként határozza meg.
Blogot vezetett The Almost Jewish címmel, amelyben többek között saját, antiszemitizmussal kapcsolatos tapasztalatairól, Izraelről és a zsidó közösségekhez fűződő kapcsolatáról írt.
Izraellel és a cionizmussal kapcsolatos tevékenysége
Gulyás nyilvános szerepléseinek jelentős része az antiszemitizmus, Izrael és a cionizmus témájához kapcsolódik. A Hadassah bemutatása szerint kritikusan viszonyult a BDS-mozgalomhoz, valamint az ENSZ általa Izrael-ellenesnek tartott álláspontjaihoz. Oktatási és kommunikációs kampányokban is részt vett, amelyek célja az Izraellel és a zsidósággal kapcsolatos, általa tévesnek tartott állítások cáfolata volt.
2024-ben az amerikai női cionista szervezet, a Hadassah beválasztotta a 18 American Zionist Women You Should Know című éves válogatásába. A szervezet a listán olyan zsidó és nem zsidó nőket mutatott be, akiket az Izrael melletti kiállásban, az antiszemitizmus elleni fellépésben vagy a cionista közéletben aktívnak tartott.
Magyarországi médiatevékenysége
2025 júliusában kapott megbízói szerződést a Mandinerhez, ahol közéleti és külpolitikai témákban készített tartalmakat, interjúkat és publicisztikákat. A portál szerzői archívuma szerint 2025 és 2026 folyamán többek között amerikai és közel-keleti politikáról, antiszemitizmusról, Ukrajnáról és magyar belpolitikai kérdésekről publikált. A Mandiner mellett ma is ír a Magyar Demokratába.
Viták és sajtóvisszhang
2026. szeptember 28-án az Országgyűlés ülését a vendégek számára fenntartott páholyból figyelte. Magyar Péter miniszterelnök felszólalása közben név szerint említette Gulyást, megvádolta azzal hogy fizetett propagandista, aki válaszolt neki a páholyból: "Ne hazudjon rólam". Mivel a vendégek nem szólhatnak bele az ülésbe, Hallerné Nagy Anikó, az ülést vezető alelnök felszólította Gulyást a távozásra, majd a teremőrök kikísérték.
Jegyzetek