Gračanica település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 19, közúton 26 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 12, közúton 14 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 270-300 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb02Bosnyák20212129Horvát00Jugoszláv60Egyéb129Összesen20392140
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették. A helyi hagyomány és a másodlagos szakirodalom Svojat térségét a középkori Sprečai župa területéhez kapcsolja.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A település középső részén, a Jasik-mezőn, az út jobb oldalán emelkedő enyhe magaslaton stećak sírköveket tartalmazó nekropolisz található. Jasik térségétől délkeleti irányban, 130 méteres távolságban található egy rét, amelyet a helyiek Trzannak neveznek. A közelben ivóvízforrás fakad; itt állt nemrégiben egy régi vízimalom is, amelyet szintén Trzannak hívtak. A Trzan területtől keletre, legfeljebb 40 méteres távolságban – közvetlenül a Gračanica folyó túloldalán – állt egy régebbi mecset (amelyet 1997–98-ban restauráltak és felújítottak). A mecsethez tartozó udvarban egy öreg hársfa is állt, amelyet a felújítási munkálatok során is megtekintettek. A fent említett adatok arra utalnak, hogy Gračanica a település teljes fennállása során kultikus helynek számított, ahol különféle rituálékat – szlávok előtti, középkori, majd későbbi muszlim szertartásokat – végeztek.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A 16. század első oszmán összeírásai (1519 és 1533) már ismerik Gračanicát, mint a Gostilji náhijéhez tartotó települést. Az 1533-as defter szerint a település a következőkből állt: 12 muszlim háztartás, három nőtlen férfi és egy baština (örökletes birtok), valamint négy keresztény háztartás és 14 baština. A településen timárbirtokosok voltak a hercegovinai Hamza és társai – a zvorniki várőrség tagjai –, név szerint Džafer, a tüzér; Alija, a nedžar (kőműves); valamint Husein, Hoškadem fia. A teljes bevétel 2525 akcsét tett ki. A lakosság összetétele azonban a századok során változott és a 19. századra a keresztény lakosság eltűnt.
A változásnak több oka volt. Az elsődleges ok a fokozatos áttérés volt az iszlámra. Az áttérés mögött többek között az alacsonyabb adóterheket, a földbirtok megtartásának vagy megszerzésének lehetőségét, valamint a nagyobb politikai és jogi lehetőségeket kell látni. A második tényező a muszlim lakosság betelepülése volt. Más településeknél is kimutatható, hogy a 16. század második felében a lakosság növekedésének jelentős része betelepülésből, más része pedig helyi konverzióból származott. A harmadik tényező a keresztény lakosság elvándorlása volt. A 16–18. század Boszniájában a háborúk, katonai határvidék, járványok, adóterhek és a földbirtokrendszer változásai miatt a falvak népessége nem volt stabil. A keresztények főként a keresztények által uralt területekre, a Habsburg területekre, Szlavóniába és Szerémségbe vándoroltak ki.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Gračanica községhez tartozó településnek 59 háztartása és 323 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Tupković községhez tartozó településen 91 háztartást, 447 muszlim és 8 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. A háború folyamán a Živinice környéke jelentős partizántevékenység színtere volt. 1943 nyarán a térségben jelentős partizánellenes német–NDH hadműveletek zajlottak. Egy 1943. július 4-i partizánparancsnoki jelentés konkrétan közli, hogy a VIII. horvát dandár éjszaka támadást intézett Gračanica és Zloselo ellen. A horvátoknak azonban nem sikerült áttörniük a Gračanica–Zloselo–Lukavica vonalon.