Ozjorszk (oroszul: Озёрск) város Oroszországban, a Cseljabinszki területen. A zárt és korábban titkos várost 1945-ben alapították. Először Cheljabinsk-40, később Cseljabinszk–65 fedőnéven tartották nyilván. A város hivatalosan sokáig nem létezett. A nyilvános térképeken sokáig nem volt rajta, először csak 1989-ben szerepelt. Az Ozjorszk nevet 1994-ben kapta. A város története elválaszthatatlan a Majak nevű nukleáris komplexumtól, ahol a szovjet atomfegyverek plutóniumgyártása folyt. A területen 1957-ben súlyos nukleáris baleset történt. Lakosainak száma 75.000 körüli (2025-ben).
A 2020-as években az orosz hatóságok által kiadott külön engedélyek alapján lehetett belépni a városba. A biztonsági ellenőrzéseket őrzött ellenőrzőpontokon végzik. A külföldieknek és a nem rezidens oroszoknak továbbra is tilos belépniük a városba az FSB (orosz titkosrendőrség) engedélye nélkül, és a környéken a forgatás szigorúan tilos. A város lakói külön engedéllyel távozhatnak a városból, akár véglegesen is elköltözhetnek. Az egész zóna katonai státuszú.
Fekvése A két nagyváros, Cseljabinszk és Jekatyerinburg között fekszik. Az Urál hegység déli részének keleti lejtőin helyezkedik el. A környékén erdők és tavak vannak. Az Irtyash-tó déli partján helyezkedik el. A város északkeleti szélén folyik a Techa folyó. A városi kerület területe Ozjorszk városán túl magában foglalja Novogorny, Metlino, Bizhelyak, Tatysh, Novaja Techa és Selezni falukat is. Cseljabinszkkal (110 km) és Jekatyerinburggal (140 km) autóutak kötik össze.
Infrastruktúra, gazdasága A város lakónegyedekből áll, amelyek ipari komplexumok köré csoportosulnak. A város infrastrukturális szempontok szerint a korabeli szovjet viszonyokhoz képest kezdetektől fogva jól ellátott és kiépített volt. A dolgozók magasabb fizetést, jobb egészségügyi-, és áru ellátást, lakhatást és oktatási lehetőségeket kaptak gyermekeik számára. A lakosok számára többek között városi könyvtár, bábszínház, szanatórium, parkok, mozi és iskolák jöttek létre.
A magasabb életszínvonal a Mayak nukláris létesítményei miatt volt biztosítva. 1950 és 1966 között további hét reaktort építettek fegyverminőségű plutónium előállítására, amelyek közül az utolsót 1990. november 1-jén leállították. A vállalatban a sugárzott nukleáris üzemanyag újrafeldolgozására és folyékony radioaktív hulladék vitrifikációjára szolgáló gyártóüzemeket is létrehoztak. 2003-ban üzembe helyezték a hasadóanyag-tároló létesítményt. A Mayak üzem régen az atomhulladékokat a közeli tavakba és folyókba helyezte el, amely a mai napig kiható súlyos környezeti és egészségügyi károkat eredményezett.
Története A létrejötte a Szovjetunió atomprogramjához kapcsolódik. A város alapításának napja 1945. november 9. 1945. novemberben építők érkeztek a helyszínre, akik elkezdték felépíteni azt az ipari területet, ahol s Szovjetunió első ipari nukleáris reaktora is helyet kapott. A létesítményeket fegyverfelhasználású plutóniumgyártásra tervezték. A helyszín kiválasztásában szerepet játszott a viszonylagos távolság a nagyvárosoktól és forgalmas közlekedési útvonalaktól, valamint a reaktormag hűtéséhez szükséges nagy mennyiségű víz elérhetősége. Az építkezés helyét 1945. december 1-jei, a "A 817-es számú erőműről" szóló rendelete hagyta jóvá, Sztálin 1946. április 9-én írta alá üzem építéséről szóló szigorúan titkos rendeletet. Az építkezés alatt több tízezer munkás dolgozott a helyszínen (1947. októberben az építők száma 42 ezer fő volt), ők ideiglenes (laktanyákban, jurtákban) lakóhelyeken tartózkodtak. A létesítmény építési helyét 1947-ben körül zárták és a területet magas biztonsági zónává minősítették. A nukleáris létesítmény személyzete számára egy minőségi, új szocialista város építését is megkezdték. Az első kétszintes épület 1948 szeptemberére készült el, majd az év végéig iskolaépület is megépült. 1950-ben felavatták a Gorkijról elnevezett városi színházat. Az 1950-es évek elején szállodaépületek, állomás és kórház létesült.
Jelentőségét mutatja, hogy a szovjet nukleáris fegyverprogram szülőhelye. Évtizedeken át nem szerepelt egyetlen térképen sem, és lakóinak személyazonossága törölve lett a szovjet népszámlálásból. Az első nyolc évben a lakosoknak tilos volt elhagyni a várost, leveleket írni vagy bármilyen kapcsolatot teremteni a külvilággal, beleértve saját családtagjaikkal is. A „Cseljabinszki 40” név onnan származott, hogy a leveleket a cseljabinszki 40 -es postafiókhoz kellett címezni.
1957. szeptember 29-én Cseljabinszk–40 közelében a történelem egyik legsúlyosabb nukleáris balesete következett be, amelyet csak 1989-ben ismertek el hivatalosan. Hatalmas mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. több tucat település került a szennyezett övezetbe, és több mint tízezer embert telepítettek ki. A városkapuknál visszafordították a járműveket, amelyeknél magas sugárszennyezési szintet mértek. A katonáknak és ideiglenes takarítóknak a bezárt városba való belépést megtiltották. Az elkövetkező hónapokban a környékbeli kórházak tele voltak sugárbetegségben szenvedőkkel.
A városi postahivatalok 1965-ben az 55-től a 65-ig terjedő számozást kapták. A várost ebből eredően "Chelyabinsk-65" néven azonosították. Az Ozyorszk nevet 1994. április 1-jén kezdték el hivatalosan használni. A városi kerület határait a 2006. február 11-ei 91-es számú elnöki rendelet határozza meg, amely zárt közigazgatás-területi egységként rendelkezik róla.
Jegyzetek