II. (Tiszta, Szemérmes) Alfonz (, ) Asztúria királya (791–842), a Kantábriai-házból. Nagyapja, I. (Katolikus) Alfonz és III. (Nagy) Alfonz mellett Asztúria legjelentősebb uralkodójának tartják. (A spanyol források szerint ugyanis III. Alfonz is Asztúria – és nem León – királya volt.)
Uralkodása
II. Alfonz apja I. (Kegyetlen) Fruela király volt. Édesanyja Munia. II. Alfonz belharcok után, 791-ben, I. (Diakónus) Bermudo lemondását követően tudott trónra lépni. Uralma lendületet adott a reconquistának, azaz az Ibériai-félsziget móroktól való visszafoglalása folyamatának. 794-ben, 811-ben, 812-ben, 816-ban és 825-ben is legyőzte őket.
Kapcsolatba lépett Nagy Károly frank uralkodóval, a Szent Római Birodalom (avagy, ahogyan a birodalmat a későbbi története alapján inkább nevezik, a Német-Római Császárság) császárával. Az országot is megnyitotta a frank befolyás előtt. Ez a nemesség egy részének ellenállásába ütközött, akik a királyt még átmenetileg fogságba is ejtették. bélyegkép|150px|balra|II. Alfonz szobra Madridban
A királyság székhelyét Praviából Oviedóba tette át, és itt püspökséget alapított, Idősebb Szent Jakab apostol – Galicia apostola – sírhelye megtalálásának helyén pedig megalapította az ismert zarándokhelyet, Santiago de Compostelát. Sokat fáradozott a királyság nemzeti identitásának megteremtéséért. A szerzetesi természetű királynak (felesége Berta (?), akiről közelebbit nem tudunk) gyermeke nem született, ezért utóda I. Bermudo fia, I. Ramiro lett.
Források Antonio C. Floriano: Cronologia y genealogia de los reyes de Asturias, Archívum, Tomo VI., 1956. Diccionario de historia de Espana I-III, Madrid, 1968-1969. Ludwig Vones: Geschichte der Iberischen Halbinsel im Mittelalter, 711-1480. Reiche – Kronen – Regionen. Sigmaringen. Thorbecke Verlag. 1993. Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en Espana (Anos 364-1994), Vigo, 1994. Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-. Uralkodók és dinasztiák (Magyar Világ Kiadó, 2001.) http://www.homar.org/genealog/ https://web.archive.org/web/20080202123946/http://www.genealogie-mittelalter.de/
Előd:I. Diakónus Bermudo Asztúria királya 791 – 842 Utód:I. Ramiro
Kategória:Asztúriai uralkodók Kategória:Galiciai uralkodók Kategória:759-ben született személyek Kategória:842-ben elhunyt személyek