A Gneisenau volt a Kriegsmarine második Scharnhorst-osztályú csatahajója. Egyetlen testvérhajója az osztály névadó egysége, a Scharnhorst volt. Ezek voltak az első német csatahajók, melyek az első világháborút követően Németországban épültek. A Gneisenau a kieli Deutsche Werke hajógyárban épült meg. Gerincfektetésére 1935. május 6-án, vízrebocsátására 1936. december 8-án került sor. Az 1938 májusában elkészült hajó kilenc darab 28 cm űrméretű ágyúból álló fő tüzérséggel rendelkezett, melyeket három lövegtoronyban helyeztek el. Később ezeket hat 38 cm-es űrméretű ágyúra tervezték lecserélni, de erre már nem került sor.

A Gneisenau a háború első felében jórészt a testvérhajójával együtt hajtott végre hadműveleteket, közte a brit kereskedelmi hajózás elleni portyákat az atlanti vizeken. Az első útjuk során egy rövid tűzharcban elsüllyesztették a brit Rawalpindi segédcirkálót. 1940 tavaszán részt vettek a Norvégia megszállását célzó Weserübung hadműveletben. A Norvégia előtti bevetés során a két hajó tűzharcot vívott a Renown csatacirkálóval, elsüllyesztették a Glorious repülőgép-hordozót és a kísérő rombolóit, majd később a Gneisenaut megtorpedózta a brit Clyde tengeralattjáró. 1941-ben az Atlanti-óceánon végrehajtott sikeres Berlin hadművelet után a két csatahajó a Bretagne-félszigeten lévő Brestben kötött ki, ahol folyamatos légitámadások célpontjaivá váltak. A Gneisenaut több találat is érte, de a sérüléseit kijavították.

1942 februárjában a két csatahajó a Prinz Eugen nehézcirkálóval együtt sikeresen visszatért Németországba a La Manche-on napközben áttörve. Kielbe való megérkezése után a Gneisenau szárazdokkba került. A február 26-án éjjel végrehajtott brit légitámadás során egy bombatalálat a fedélzetének páncélzatát áttörve az elülső lőszerraktárát érte. A kivetőtöltetek lángra kapása súlyos károkat okozott a hajóban és számos emberéletet követelt. A javítások olyannyira időigényesek lettek volna, hogy a hajó 38 cm-es ágyúkra való átfegyverzése mellett döntöttek. A 28 cm-es lövegtornyokat leszerelték róla és partvédelmi célokra alkalmazták őket. 1943-ban Hitler az átépítési munkálatok megszakítására adott utasítást. A háború végén, 1945. március 27-én Gotenhafen kikötője előtt torlaszhajóként elsüllyesztették. A hajótestet 1951-ben emelték ki és bontották le.

Tervezése és építése

A Gneisenaut Ersatz Hessen átmeneti megjelöléssel rendelték meg, névleg a régi pre-dreadnought csatahajónak, a szolgálatból kivonni tervezett Hessennek a pótlására. A megrendelési szerződésben Panzerschiff „E” megjelöléssel szerepelt. A kieli Deutsche Werke nyerte meg a pályázatot és a hajó gerincét itt fektették le 1935. május 6-án. Vízrebocsátására 1936. december 8-án került sor. A keresztelő beszédet Werner von Fritsch, a hadsereg vezérkari főnöke mondta, a keresztelést pedig Julius Maerker sorhajókapitánynak, a Gneisenau páncélos cirkáló parancsnokának özvegye végezte.Maerker sorhajókapitány a hasonló nevű hajóján a falklandi csata során veszítette életét, 1914. december 8-án. A Császári Haditengerészetnél azt megelőzően is szolgált már e névvel egy hajó, az 1879-es építésű Gneisenau iskolahajó. A vízrebocsátáskor nem sikerült a hajótestet lefékezni és az a túloldalt lévő Hindenburg-rakpart falának ütközött. A hajótestet nem érte említésre méltó károsodás, a rakpart azonban négy méternyire benyomódott. Ezt követően terv szerint hozzáláttak a felszerelésének.

A hajót 1938 májusára jelentették késznek és e hónap 21-én állították szolgálatba. Ezen a napon meg is kezdte a tengeri próbajáratokat Erich Förste sorhajókapitány parancsnoksága alatt. Ő a legénység nagy részével együtt a Karlsruhe könnyűcirkálóról érkezett a csatahajóra.Schlachtschiff Gneisenau / Operationen / Vorkriegszeit (Schlachtschiff.com) Ekkor még valójában nem készült el teljesen. A korai időpontot a Szudéta-válság miatt választották, hogy egy csatahajó szolgálatba állításával nagyobb nyomatékot adhassanak a külpolitikai célok eléréséhez.

Az első hosszabb próbaútját az Atlanti-óceán északkeleti részére tette 1938. június 30. és július 8. között. Ekkor derült fény arra, hogy erős hullámzásnál a hajóorron átcsapó víz könnyen bejut a fedélzet alá és ez elektromos zavarokat idézett elő az elülső lövegtoronynál (az Antonnál). Emiatt visszatértekor ismét szárazdokkba került és a még hátramaradt munkálatok mellett jelentősen átalakították az orr-részét is. Az eredeti függőleges hajóorr helyett egy ívelt, előrenyúló hajóorrt kapott (német megnevezése Atlantikbug avagy Atlantiksteven). A kémény tetejére egy füstterelő elemet szereltek, hogy az elülső árbóctól távol tartsák a füstöt. A munkálatokkal 1938 szeptemberében végeztek és ekkor ismét teljesen bevethetővé vált.

Technikai adatok Teljes hosszúsága volt az eredeti függőleges orrkiképzéssel, ami a klipperekéhez hasonló Atlantikbugra való lecserélése után lett. A vízvonal menti hajóhosszt az átépítés nem módosította, az maradt . A legnagyobb szélessége , legnagyobb merülése , vízkiszorítása üresen és teljes terhelés mellett volt.

A hajón 56 tiszt és 1613 sorállományú teljesített szolgálatot, amit a háború idején 60 tisztre és 1780 sorállományúra növeltek. Rajzászlóshajóként funkcionálva további 10 tiszt és 61 sorállományú érkezett még a fedélzetére.

Meghajtás A Gneisenau 12 darab olajtüzelésű nagynyomású vízcsöves kazánnal rendelkezett, melyet a brémai DeSchiMAG gyártott. Az üzemi hőmérsékletük 450 °C, az üzemi nyomásuk 58 att (56,89 bar) volt. A kazánjai magasak voltak és az óránkénti maximálisan előállítható gőz tömege 54,5 tonnát tett ki. A kazánokat három egymás mögött elhelyezett kazánteremben helyezték el. A Gneisenau három hajócsavarral rendelkezett és ennek megfelelően három tengellyel, melyek mindegyikét egy-egy turbina hajtotta meg – mindegyik tengelyhez tartozott egy turbinaterem. A külső tengelyek turbinatermei egymás mellett voltak elhelyezve, míg a középső hajócsavar ezek mögött, középen kapott helyet. A három turbinaberendezés mindegyike egy-egy magas, közepes és alacsony nyomású fokozattal rendelkezett az előre való haladáshoz, míg a hátrafelé haladáshoz egy-egy magas és alacsony nyomásúval. Az előre haladáshoz mindegyik turbina leadására volt képes, így együttesen teljesítményre voltak képesek. Más adatok szerint ez az érték volt. Hátramenetben egy turbina maximum teljesítménnyel tudott dolgozni, a három együtt -vel. Teljes kihasználtsággal a percenkénti fordulatszám volt. Az erőátvitelt a tengelyekre kerékművekkel oldották meg és azok egy 4,45 m átmérőjű háromszárnyú propellert forgattak meg. A turbinák tömege volt, a kazánoké , a tengelyeké , a segédgépeké , így a hajtóművek össztömege volt. Ezek révén a Gneisenau maximális sebessége elérte a 31,3 csomót.

Fegyverzet

A fő fegyverzetét kilenc darab 28 cm űrméretű, 54,5 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú adta, melyeket hármasával helyeztek el három lövegtoronyban. Két lövegtorony a felépítmény előtt lépcsőzetesen került elhelyezésre (Anton és Bruno), míg a harmadik (Cäsar) a felépítmény mögött kapott helyet.

Másodlagos fegyverzetét 12 darab 15 cm űrméretű, 55 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (15 cm SK C/28 L/55), 14 darab 10,5 cm űrméretű, 65 kaliberhosszúságú légvédelmi ágyú és 16 darab 3,7 cm űrméretű, 83 kaliberhosszúságú légvédelmi ágyú adta, amihez eleinte 10 darab 2 cm űrméretű légvédelmi ágyú tartozott. A 2 cm-es ágyúk számát 36 darabra növelték.

Hat 53,3 cm űrméretű torpedóvető csővel is ellátták 1942-ben. Ezeket a Nürnberg és a Leipzig könnyűcirkálókról szerelték le és kerültek át a csatahajóra.

Repülőgépek

A Gneisenau eredetileg négy Arado Ar 196 típusú hidroplánnal rendelkezett, melyeket két 14 m hosszú, sűrített levegővel működtetett katapulttal indíthattak útnak. Az egyik katapult a hajó közepén egy 8 m magas torony tetején kapott helyet és 360°-os szögben körbe lehetett forgatni. Bár kezdetben egy hangárt is terveztek rá, ezt csak 1938 nyarán kapta meg és 1939 végén már el is távolították, mivel nem felelt meg az elvárásoknak. A repülőgépek közül kettő a hangárban, kettő pedig a katapulton rögzítve kapott volna helyet. A hangár eltávolítása után rendszerint már csak egy repülőgép volt a fedélzeten.

A Cäsarra telepített katapultot csak a lövegtoronnyal együtt lehetett forgatni. Mögötte a hajó bal oldalán egy átrakó daru kapott helyet, melyet használaton kívül el lehetett fektetni a fedélzeten. Ennek segítségével az elől lévő katapult repülőgépét át lehetett rakni a hátsó katapultra (vagy éppen fordítva). Ehhez a két darunak át kellett nyújtania egymásnak a repülőgépet a levegőben. Mivel ez a katapult nehezebbé tette a lövegtorony számára a forgást és más nehézségeket is okozott, 1940 februárjában leszerelték.

Az Atlanti-óceánon való hosszú bevetés tapasztalatai alapján több repülőgépre volt szükség és ezeknek jobb tárolási és karbantartási lehetőségeket kellett biztosítani, ezért 1941 őszén Brestben egy új szerkezetet kapott. A régi katapult helyére egy kb. 27 m hosszú, 7 m magas és 6 m széles repülőgépcsarnokot telepítettek, melyen belül egy 14 m hosszú katapult is helyet kapott. Ezt 360°-ban körbe lehetett forgatni és az indításhoz a csarnok két oldalán lévő háromrészes tolóajtó egyikét ki kellett nyitni. A repülőgépet ily módon egyenesen a csarnokból lehetett startoltatni. Egy másik repülőgépet a csarnok hátulsó részében lehetett elhelyezni, egy harmadikat pedig a csarnok tetején. Az indításhoz a katapultot keresztirányba kellett fordítani és csak ezután lehetett a szárnyfelületeket rögzíteni. A csarnok felül zárt volt, kinyitni nem lehetett. Néhány próbaindításon kívül ezt a felszerelést többet már nem használták.Gneisenau / Technik / Bordflugzeug Arado 196 (Schlachtschiff.com)

Szolgálata

Békeidőben 1938. június 30. és július 8. között tette meg első nagyobb tengeri útját. Kielből indulva a Nagy-Bælten majd a Skagerrakon át a norvég partok mentén hajózott fel Bergenig. Itt nyugatnak fordulva érkezett a Shetland-szigetekhez, melyeket északról kerülve délnek kanyarodott és megkerülte a Szent Kilda-szigetcsoportot. A Hebridáktól északra haladva ért a Pentland Firth-höz (Scapa Flow-tól délre), majd azon áthaladva és az Északi-tengert ismét átszelve a Kattegaton át tért vissza Kielbe.

1938. augusztus 22-én került sor a Prinz Eugen nehézcirkáló ünnepélyes vízrebocsátására, amit egy flottafelvonulás követett. Az alkalomból Hitler látogatást tett a Gneisenaura, mint a flotta leendő (és akkor épp aktuális) zászlóshajójára. Az események vendége volt Horthy Miklós kormányzó is, akinek tiszteletére a vízrebocsátáskor a Kieler Förde előtt horgonyzó Gneisenau főárbócának csúcsára felvonták a magyar zászlót.The Fleet Parade (22 August 1938) (Scharnhorst-class.dk)]

1938 szeptemberéig újabb próba- és gyakorlóutak következtek a Balti-tengeren. 1938. szeptember 20-án első alkalommal futott be Wilhelmshavenbe. Itt úszódokkba került, amit tíz nap múlva már el is hagyott és visszatért Kielbe. 1938. szeptember 20. és 1939. június 20. között újabb próba- és gyakorlóutak következtek, melyek egy részét az Atlanti-óceánon hajtotta végre. 1939 elejétől a honi kikötője Kiel lett. Az 1939. június 2-12. között megtartott flottagyakorlaton a Gneisenau volt a flotta zászlóshajója. Erich Raeder tengernagy meghívására ekkor a vízrebocsátásakor beszédet mondó von Fritsch vezérőrnagy is a fedélzeten tartózkodott.

Az útjainak egyik nagy eseménye volt az 1939. június 12. és július 26. között az Atlanti-óceánon tett útja, melynek során elhajózott a Kanári-szigetekre, Madeirára és a Gibraltári-szorosba, majd visszafelé a Német-öbölben lőgyakorlatokat tartott. Mivel békeidő volt, főként gyakorló lőszert vitt magával és csak kevés éles lőszert.

Első bevetések a háborúban A háború 1939 szeptemberi kitörésére már visszatért a próbaútjáról Németországba. A brit hadüzenet utáni napon, szeptember 4-én 18:00 körül három Wellington bombázógép közelített feléje 1500 m magasságban, de a heves légvédelmi tűzből magukat még az előtt kivonták, hogy a bombáikat kioldhatták volna.