A Károlyi Gyula-kormány gróf Bethlen István 1931 augusztusi lemondása után került hatalomra. Károlyi kisebb rutinnal és tapasztalattal, de a bethleni konszolidációt kívánta folytatni. A gazdasági válságot követően szaporodtak a tüntetések, sztrájkok és a szélsőséges szervezetek – kommunisták, Gömbös-féle fajvédők, kaszás-keresztesek (nemzetszocialisták) – egyaránt erősödtek. A kormány számára egyfajta megoldást kínált a statárium bevezetése, melyre a biatorbágyi merénylet szolgáltatott ürügyet. Károlyi helyzetén viszont a statárium bevezetése sem segített, így rövidesen át kellett adnia a helyét egy erősebb kezű és a válságból kiutat ígérő kormánynak, a Gömbös-kormánynak.
Kormánytagok TisztségNévPárt Miniszterelnök Károlyi Gyula Egységes PártKereskedelemügyi miniszterKenéz Béla Egységes Párt IgazságügyminiszterZsitvay TiborEgységes Párt Honvédelmi miniszterGömbös Gyula Egységes Párt Népjóléti és munkaügyi miniszter<small>A minisztériumot 1932. június 30-án megszüntettékErnszt Sándor – 1931. december 16-igKárolyi Gyula – 1932. június 30-igKGSZPEgységes Párt Földművelődésügyi miniszterIvády Béla – 1932. február 4-igPurgly Emil Egységes PártEgységes Párt PénzügyminiszterKárolyi Gyula – 1931. december 16-igifjabb Korányi Frigyes Egységes PártEgységes Párt Vallás- és közoktatásügyi miniszterErnszt Sándor – 1931. december 16-igKarafiáth Jenő KGSZPEgységes Párt KülügyminiszterWalko Lajos Egységes Párt BelügyminiszterKeresztes-Fischer Ferenc Egységes PártTárca nélküli kisgazda miniszter Mayer János – 1931. december 16-ig Egységes Párt ( kisgazda frakció ) Pénzügyminisztériumi államtitkár, miniszteri hatáskörrel <small>1931. augusztus 24. – december 16. között Vargha Imre Egységes Párt
Források [ Új kormány, régi módszerek], In: A biatorbágyi merénylettől a statáriumig, História, 1981/01
Kategória:Horthy-korszak Kategória:Magyarország kormányai