250px|thumb|right|Báb sírszentélye Haifában (Izrael) Szejed Ali Mohamed, bahái írásmóddal Siyyid Ali MoḥammadA baháik egységes írásmódot használnak a latin betűs országokban, ez alapján a magyar hívők és gyakran a szakirodalom is Siyyid Ali Moḥammad alakban hozza (ejtsd: szejed ali mohammed) (Perzsia, Siráz, 1819. október 20. – Tebriz, 1850. július 9.) a bábizmus alapítója. 1844-ben bejelentette, hogy ő a Kapu (arabul: Báb) a rejtőzködő, 12-ik imámra, valamint később, hogy ő az iszlám által várt Megígért (szunnitáknak: al-Mahdí, síitáknak: Káem). Tanításai a társadalom minden rétegében, gyorsan terjedtek Perzsiában. Társadalmi reformjai különösen a nők helyzetét javították, mivel a fátyol viselését nem írta elő.

Perzsia vallási vezetői és a kormány megijedtek a Báb növekvő befolyásától, kegyetlenül felléptek ellene, megölve a Bábot és tízezer követőjét. A Báb erkölcsi és szellemi megújulásra szólított fel, hogy az emberek felismerjék Isten hamarosan küldendő hírnökét. Ez legtöbb követője szerint Baháalláh volt; az általa alapított bahái hit előfutárának tartja a Bábot.A Báb élete és tanításai

Élete Gyermekkora

1819. október 20-án született a perzsiai Sirázban, egy jól ismert kereskedő családban. Mindkét ágon Mohamed próféta egyeneságú leszármazottja volt. Apja nem sokkal fia születése után meghalt, így a Bábot nagybátyja, Hádzsi Mirza Szejed Ali nevelte fel.Balyuzi, H.M. (1973). The Báb: The Herald of the Day of Days. Oxford, UK: George Ronald, pp. 30-41. .

Miután nagykorúvá vált, csatlakozott nagybátyja családi vállalkozásához és kereskedő lett ő is Busehr városában. 1842-ben feleségül vette Hádidzsé-t, akitől egy fia született, Ahmed, aki még csecsemőkorában meghalt.MacEoin, Dennis. (1989). „Bāb, Sayyed `Ali Mohammad Sirazi”. Encyclopædia Iranica.

Az 1790-es években, Perzsiában, a síita iszlámon belül, Ahmed sejk (1753–1826) vezetésével elkezdődött egy reform mozgalom. Ez a vallási mozgalom, amely a sejki néven volt ismert, tett olyan kijelentéseket, hogy az iszlám által várt Megígért (szunnitáknak: Mehdi / síitáknak: Káem) eljövetele küszöbön van. Ahmed sejk halála után a vallási csoport vezetését a kerbelai Szejed Kázem (1793–1843) vette át.

1843-ban, Szejed Kázem halálakor a híveinek hátrahagyta, hogy szóródjanak szét a világban és családjuk, anyagi javaik, életpályájuk feláldozásával keressék a Megígértet. Legkiválóbb tanítványa, Mollá Hoszein egy mecsetbe vonult el, ahol negyven napot töltött imával és elmélkedéssel, és ezalatt az idő alatt szívét kitárta Isten sugallatának. A negyven nap lejártával két társával együtt elhagyta Irakot, és elindult megkeresni a Megígértet. Először Busehr városába ment; de ott nem időzött soká, mert valami ellenállhatatlanul vonzotta észak felé. Így hamarosan Sirázba ment. A város kapujához érvén utasította társait, hogy menjenek egyenesen a mecsetbe és maradjanak ott, amíg ő is megérkezik.

Kinyilatkoztatása 240px|thumb|left|Báb sírszentélye és kertje 1844. május 23-án, pár órával napnyugta előtt Mollá Hoszein amint a város kapuján kívül sétált, egy zöld turbánosZöld turbánt csak Mohamed leszármazottai, a szejedek viselhetnek fiatalembert látott, aki üdvözölte és meghívta a házába, hogy ott felfrissülhessen a hosszú és nehéz út után. Mollá Hoszeinre mély benyomást tett a szelíd, mégis határozott modor, ahogyan ez ifjú beszélt hozzá. Követte őt, és hamarosan elérkeztek egy szerény házhoz, ahol ő elmesélte, hogy milyen járatban van a városban, valamint hogy a Megígértet keresi. Szejed Kázem szavaival: „Ő egy nemes származású, veleszületett bölcsességgel rendelkezik és mentes minden testi hibától”. A Báb erre azt válaszolta, hogy őbenne mindez a tulajdonság megtestesül.

Mollá Hoszein először kétkedve fogadta a Báb bejelentését, de egy korábbi dolgozatához adott magyarázata és a Kajjúm al-aszmá, a Korán József-szúrájának (fejezetének) magyarázatának papírra vetése meggyőzte a Báb kijelentésének igazáról.

Mollá Hoszein a Báb első híve és követője volt. Az elkövetkező öt hónapban, egymástól függetlenül, Szejed Kázem tizenhét más hívője csatlakozott hozzájuk, akik imák vagy elmélkedés pillanataiban vezetve felismerték, hogy Báb az iszlámban megjövendölt Megígért.The Time of the Báb. BBC. Hozzáférés ideje: 2006-07-02. Egyikük a Táhere (arabul: tiszta) néven ismertté vált költőnő, a női egyenjogúság egyik korai képviselője volt. Táhere egy álmában ismerte fel a Bábot.

Mikor Bábot a tizennyolcadik tanítvány, egy 22 éves fiatal, Kudusz is felismerte, a Báb engedélyt adott, hogy felismerésüket megosszák másokkal, így a perzsa tartományokban ők lettek az új hit apostolai.Nabíl-i-Zarandí, The Dawn-breakers. London, Bahá'í Publishing Trust, 1953 p. 55. A Báb ezt a 18 első hívőt az „Az Élő [Isten] Betűinek" nevezte el.

Báb mindegyiküknek egy különleges megbízatást adott. A hozzájuk intézett búcsú szavaiban felszólította őket, hogy tegyenek félre minden evilági vágyat, és széledjenek szét az Ő Ügyének hirdesére. „Ó szeretett barátaim!“ – szólította meg őket – „Ezen a Napon ti vagytok Isten nevének hordozói ... Illendő mindegyikőtöknek, hogy Isten tulajdonságait mutassátok fel, és tetteitekben és szavaitokban az Ő igazságosságának, hatalmának és dicsőségének jeleit példázzátok.“ „Ne figyelmezzetek gyengeségtekre és törékenységtekre; hanem szegezzétek pillantásotokat az Úr, Istenetek, a Mindenható legyőzhetetlen erejére. ... Álljatok ki az Ő nevében, helyezzétek bizalmatokat teljességgel Őbelé, és legyetek biztosak a végső győzelemben.”

Utazásai és bebörtönzése

1844 októberében a Báb Kudusz társaságában elindult zarándokútjára Mekkába és Medinába. Mekkai tartózkodása alatt a Báb levelet írt a város kormányzójának. Ebben a levélben nyíltan feltárta küldetését, és felszólította a kormányzót, hogy fogadja el a Báb ügyét. De a kormányzó, aki a saját ügyeivel volt elfoglalva, elmulasztott válaszolni. Majd Medinába mentek, ahol imádkoztak Mohamed próféta földi maradványainak szentélyénél. A szent város meglátogatása után, útjuk visszavezetett Perzsiába.

Busehr városába érkezvén a Báb Sirázba küldte Kuduszt, ahol nagy lelkesedéssel kezdte hirdetni az új üzenetet, az iszlám által várt Megígért eljöveteléről. Hamarosan azonban a muszlim ortodoxia, és a tartományi kormányzó ellenkezésébe ütközött. A kormányzó megparancsolta Kudusz és egy társa szakállának leégetését, valamint orrukon átfűzött zsinórral a városon való átvezetésüket. Kitiltották őket a városból, halállal fenyegetve, ha megpróbálnának visszatérni. A Báb tanítványai közül ők voltak az elsők, akiket Perzsiában eretnekség vádjával üldöztek.

Majd a kormányzó haragja a Bábra irányult. Láncra verve parancsolta behozni a Bábot. A keresésére küldött lovas gárda parancsnoka menekülést ajánlott a Bábnak, de ő ragaszkodott "elfogásához". Szabadon és láncok nélkül őrei előtt haladt, akik tisztelettel követték Őt. Sirázba érkezvén a kormányzó nyilvánosan szidalmazta a Bábot és átadta a nagybátyja házi őrizetébe 1845 júniusában. Annak ellenére, hogy a kormányzó és a papság igyekezett véget vetni a Báb befolyásának, a következő hónapokban követőinek száma gyorsan gyarapodott.

A kormányzó 1846 szeptemberében ismét elrendelte a letartóztatását, ez alkalommal már a Báb kivégzésének szándékával. Elfogatása éjjelén azonban, Sirázban kolera járvány tört ki. Családja és a városlakók életét féltve, a kormányzó szabadon engedte a Bábot azzal a kikötéssel, hogy elhagyja Sirázt.

1846 őszén a Báb elindult Iszfahánba és levelet írt e tartomány kormányzójának, egy hely kijelölését kérve, ahol élhet. Levelének modora és udvariassága miatt a kormányzó arra utasította a tartomány legmagasabb rendű vallási vezetőjét, hogy saját otthonában fogadja a Bábot. Népszerűsége tovább nőtt, különösen miután a helyi vallási vezetőkkel való találkozó során előttük nyilatkoztatott ki szent szövegeket, azaz szavait gyorsírással kellett leírni. A hatalmukat féltő papok cselszövései miatt a kormányzó a Bábot a saját házába hívta meg és fokozatosan követőjévé vált.

A kormányzó halála után, 1847 januárjában utódja üzenetet küldött a Mohamed perzsa sahnak Teheránba, kérdezvén, hogy mit tegyen a Bábbal. A sah találkozni kívánt a Bábbal és Teheránba rendelte. A nagyvezír, Hádzsi Mirza Ágászi azonban féltve saját posztját meggyőzte a sahot, hogy változtassa meg a parancsát, és küldje a Bábot Azerbajdzsán tartományba, az ország legtávolabbi csücskébe.

thumb|right|250px|Máku erődje, ahol a Báb 9 hónapig raboskodott. A hegy az erőd fölé magasodik, így délben nem süt be a nap A Báb 40 napot töltött a tartomány fővárosában, Tebrizben, majd tovább vitték Máku erődjébe. A vár parancsnoka az első két hétben ellenségesen viselkedett és senkit sem engedett a Báb közelébe. Egy misztikus élménye után a szigorú őrizete fokozatosan meglazult, és az erőd kapui kinyíltak követői előtt, akik egyre nagyobb számban érkeztek Perzsia minden tájáról. A Máku börtönében töltött időben nyilatkoztatta ki a Báb legjelentősebb művét, a Perzsa Bayánt. Ebben a könyvben fektette le törvényeit, jelentette ki világosan és egyértelműen egy az övénél nagyobb, másik kinyilatkoztatás eljövetelét, és sürgette követőit, hogy keressék és találják meg azt, „Akit Isten ki fog nyilvánítani”.

Mikor a nagyvezír megtudta, hogy a Báb kivívta Máh-Kú népének csodálatát, és hogy hite továbbra is terjed az egész országban, újabb rendeletet adott ki, hogy vigyék a Bábot Cserik erődjébe. A Báb itt is hamarosan elnyerte mind az erődben szolgáló tisztek, mind a környék lakóinak tiszteletét és csodálatát. A környék legkiválóbb vallási vezetői közül is néhányan elfogadták az új hitet, és elhagyva kiváltságos tisztségüket csatlakoztak a Báb követőihez. A hatóságok türelme akkor fogyott el, amikor a nagyvezír személyes barátjának a fia, DajjánSzületési nevén Mirzá Aszadulláh, akit a Báb később Dajjánnak nevezett el. is bábivá lett és megjelent egy lelki tanítóNavváb Indiából, aki gyalogosan érkezett álma által vezérelve a Megígértet keresve.Zena Soarbjee: Nabíl elbeszélése. Budapest, Magyarországi Bahá'í Közösség, 2008. 85-86. oldal

Kihallgatása

A nagyvezír 1848 júliusában elrendelte, hogy azonnal vigyék a Bábot Tebrizbe. Összehívták a vallási vezetőket, hogy hallgassák ki a Bábot, és ők döntsenek a leghatásosabb eszközről, mellyel befolyásának véget vethetnek. E kihallgatáson a papság és a kormánytisztviselők megpróbálták megalázni a Bábot. A trónörökös, a későbbi Nászer ad-Din perzsa sah jelenlétében így jelentette be küldetését: "Én vagyok, Én vagyok a Megígért! Én vagyok Az, Kinek nevét ezer éve imáitokba foglaljátok, Akinek említésére felemelkedtek, Akinek eljövetelére vágyódtok, s Akinek Kinyilatkoztatásáért Istenhez imádkoztok. Bizony mondom néktek, hogy Kelet és Nyugat népei kötelesek Szavamnak engedelmeskedni, és Személyemmel szövetséget kötni."

A kihallgatáson jelenlévők nem tudtak megegyezni a Báb sorsában. Büntetésként tizenegy talpverésre ítélték. Pár nappal a tárgyalás után a Bábot visszavitték Cserikbe. Ellenségei végül azonban arra a meggyőződésre jutottak, hogy amíg a Báb él, lehetetlen megállítani növekvő befolyását.Zena Soarbjee: Nabíl elbeszélése. Budapest, Magyarországi Bahá'í Közösség, 2008. 87-89. oldal

Kivégzése

1850-ben a tebrizi kormányzó a nagyvezír utasítására Cserikből Tebrizbe vezettette a Bábot. Amikor megtudta, hogy szabadon engedés helyett kivégzés vár rá, megtagadta a parancs teljesítését. Ezért a nagyvezír testvérének parancsára július 9-én hajnalban a Bábot cellájából Tebriz legfelsőbb vallási vezetőihez vitték, akik nem mertek szemtől-szembe találkozni vele, hanem azon nyomban aláírták halálos ítéletét. Az okiratot átadták Szám Kán kezébe, azzal az utasítással, hogy azonnal hajtsa végre az ítéletet. Az örmény ezredparancsnokra azonban mély benyomást tett rá a Báb viselkedése, elmondta a Bábnak, hogy a keresztény hitet vallja és kérte, hogy ne kelljen vérét ontani. A Báb biztosította, hogy ha szándéka őszinte, akkor a Mindenható meg fogja szabadítani feladatától.