Balassa Béla (Budapest, 1928. április 6. – Washington, 1991. május 10.) magyar közgazdász, a Johns Hopkins Egyetem professzora.

Életpályája Andreič György államrendőrségi felügyelő és Balassa Sarolta (1907–1962) fiaként született. Apja 1930-ban változtatta családnevét Balassára. Felesége 1960-tól Carol Ann Lévy közgazdász. Leánya: Mara (1970), fia: Gábor (1972).

1946-ban a budapesti cisztercita gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Budapesti Kereskedelmi Akadémián (1948), majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1951), továbbá a Yale Egyetemen (1958–1959) végezte.

1951-ben a Miskolci Építőipari Tröszt tervezője volt. 1951 és 1953 között kitelepítették. 1953 júniusától 1956-ig Sztálinvárosban egy építőipari vállalatnál dolgozott. Az 1956-os forradalom idején az Építésügyi Minisztériumot átvevő bizottság tagja volt. A forradalom leverése után, 1956 novemberében Ausztriába menekült, majd az USA-ban telepedett le (1957). 1959 és 1962 között a Yale Egyetem egyetemi adjunktusa, 1962 és 1966 között egyetemi docense; közben 1963–1964-ben a New York-i Columbia Egyetem vendégtanára, 1966 és 1988 között a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen a politikai gazdaságtan tanszékvezető egyetemi tanára volt. A párizsi Sorbonne Egyetem (1971–1972 és 1984–1991), az Institut des Études Politiques (1983–1991), a Clermont Ferrand-i Egyetem vendégprofesszora (1986–1991); egyidejűleg a Világbank konzultánsa (1966–1987) és a Nemzetközi Gazdasági Intézet vendégkutatója (1985–1990). Az USA több kormányhivatala, számos ENSZ-szervezet, az OECD konzultánsa, több fejlődő ország kormányának gazdasági tanácsadója. A 20. század egyik jelentős liberális gazdaságfilozófusaként elsősorban a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a fejlődő országok gazdasági fejlődésének kérdéseivel foglalkozott. Síkraszállt a fejlődő országok kereskedelmének liberalizálásáért és a gazdasági életbe való állami beavatkozás csökkentéséért, új, mérsékeltebb állami beavatkozással járó külpiacra orientált fejlesztési stratégiát dolgozott ki. A gazdasági integrációval kapcsolatos munkáit a közgazdasági alapmunkák között tartják számon ma is.

1962–1967 tanársegéd, Yale Egyetem 1966–1991 Professzor Johns Hopkins Egyetem 1966– Világbanki tanácsadó 1970–1971 a REStat szerkesztője; az Összehasonlító Közgazdaságtani Szövetség elnöke 1979–1980 elnök, Association of Comparative Economic Studies 1980 Institut de France, ösztöndíjas MTA tagja. Külső: 1990. máj. 21.

Az európai integráció ötlépcsős modellje A Balassa Béla által kidolgozott ötlépcsős modell öt lépcsőfoka:

Szabadkereskedelmi övezet: szabadon kereskednek az árukkal, áramolnak a szolgáltatások, a tagok egymással szemben lebontják a vámokat, eltörlik a kvótákat (mennyiségi korlátokat), de harmadik állammal szemben mindenki maga állapít meg tarifákat. Vámunió: harmonizálják a vámokat harmadik államok irányába (egymás között már eltörölték) Egységes, közös belső piac: az áruk és szolgáltatások mellett a tőke és munkaerő is szabadon áramolhat (de a tagállamok kapnak időt ennek bevezetésére 3+5+2 évet) Gazdasági és Monetáris Unió (EMU): gazdaságukat, gazdaságpolitikájukat összehangolják, a tagállamok monetáris- és árfolyam politikájukat átengedik, költségvetési politika állami kézben marad. Bevezetik a közös valutát. Itt tart most az EU. Politikai Unió: már a politikai intézmények is összefonódnak, ezáltal megszűnnek az önálló államok.

Főbb művei Munkahelyi tájékoztató. Bakonyi Ivánnal. (Sztálinváros, 1955) Építőipari önköltségvizsgálat. (Sztálinváros, 1956) The Hungarian Experience in Economic Planning. (New Haven, 1959) Collectivization in Hungarian Agriculture. (New York, 1959 arabul: Kairó, 1960) The Theory of Economic Integration. (London, 1961 3. kiad. 1973 új kiad. Westport, 1982 japánul: Tokio, 1963 spanyolul: Mexico City, 1964 portugálul: Lisboa, 1964 cseh nyelven: Praha, 1966) Trade Prospects for Developing Countries. (Homewood, 1964 spanyolul: Mexico City, 1966 portugálul: Rio de Janeiro, 1970) Changing Patterns in Foreign Trade and Payment. Szerk. (New York, 1965 3. kiad. 1978) Studies in Trade Liberalization: Problems and Prospects for the Industrial Countries. Szerk. (Baltimore, 1967) Trade Liberalization among Industrial Countries: Objectives and Alternatives. (New York, 1967 2. kiad. 1968) Industrial Development in an Open Economy: The Case of Norway. (Oslo, 1969) The Stucture of Protection in Developing Countries. (Baltimore, 1971 spanyolul: Mexico City, 1972) The Firm in the New Economic Mechanism in Hungary: Plan and Market. (New Haven–London, 1973) Policy Reform in Devoloping Countries. (Oxford, 1977) Exports and Econimic Growth. Further Evidence. (London, 1978) Incentive Policies in Brazil. (Washington, 1980) Structural Adjustment Policies in Developing Economies. (Washington, 1981) The Newly Industrializing Countries in the World Economy. (New York, 1981 2. kiad. 1983 franciául: Paris, 1983) The Balance of Payments Effects of External Shocks and of Policy Responses to these Shocks in Non-OPEC Developing Countries. Barsony, A.-val, Richards, A.-val. (New York, 1981 franciául: Paris, 1981) The Process of Industrial Development and Alternative Development Strategies. (Princeton, 1981) The Policy Experience of Twelve Less Developed Countries. 1973–1978. (Washington, 1982) The Economic Consequences of Social Policies in the Industrial Countries. (Kiel, 1984) Change and Challange in the World Economy. (London–New York, 1985) Economic Prospects and Policies in Mexico. (Washington, 1986) Toward Renewed Economic Growth in Latin America. (Washington, 1986 spanyolul és portugálul: Mexiko City–Rio de Janeiro–Washington, 1986) The Interaction of Domestic Distortions with Development Strategies. (Washington, 1987) Japan in the World Economy. (New York, 1988) Changing Trade Patterns in Manufactured Goods: An Economic Investigation. Bauwens, L.-lel. (Amsterdam, 1988) New Directions in the World Economy. (Basingstoke, 1989 2. kiad. London, 1991) Nemzetközi kereskedelem és gazdasági növekedés. Tanulmányok. (Budapest, 1990) Economic Policies in the Paicific Area Developing Countries. (New York, 1991) Paul Samuelsonnal a (Balassa–Samuelson-hatás).

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:MTA-tagok Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban