VIII. Orbán (1568. április 5., Firenze – 1644. július 29., Róma) a 235. pápa 1623-tól haláláig. A firenzei származású Barberini család tagjaként Orbán pontifikátusa több szempontból is mérföldkőnek tekinthető a pápaság történetében. Huszonegy éves uralkodása önmagában is figyelemre méltó, de ez volt az utolsó olyan pontifikátus, amely alatt a pápai állam terjeszkedni tudott. Orbán volt az utolsó olyan egyházfő, aki a nepotizmussal családjának igen nagy előnyöket juttatott. Orbán több szempontból is szakított elődje politikájával. XV. Gergely több figyelmet szentelt a belügyekre, és a külpolitikába csak ritkán és meggondoltan szólt bele. Ezzel szemben Orbán pontifikátusának legvitathatóbb történései a harmincéves háborúhoz köthetők. A pápa furcsa módon a pápaság és az itáliai hegemónia érdekében többször is a protestánsok pártját erősítette. A költőként is remekelő egyházfő rengeteg építészeti emléket hagyott az utókorra, ami a háborúkkal együtt óriási adósságot rótt a pápai kincstárra és Rómára is.
Pályája a pápai trón előtt 1568 áprilisában született Firenzében egy gazdag nemes kereskedőcsaládban, eredetileg Maffeo Barberini néven. Apját Antonio Barberininek hívták, aki meghalt, amikor Maffeo még alig érte el a hároméves kort. Anyja, Camilla Barbadoro egyedül maradt gyermekeivel, és úgy döntött, hogy a neveltetés túlságosan nagy terhét megosztja a család többi tagjával. Maffeo még kisgyermekként Rómába költözött anyjával, és hamarosan nagybátyjához került, Francesco Barberinihez, aki akkoriban apostoli protonotárius volt a Vatikánban. Francesco a Collegio Romanóba adta a gyermeket, a jezsuiták szárnya alá. A kiváló oktatásnak hála Maffeo Pisában folytatta tanulmányait, ahol 1589-ben jogból doktorátust szerzett. Diplomájával azonnal visszautazott az örök városba, ahol nagybátyja közreműködésével azonnal állást is kapott a Szentszéknél. Apostoli abbreviátorként és az Apostoli Signatura gyakornokaként kezdte meg egyházi pályáját. 1592-ben VIII. Kelemen Fano kormányzójának nevezte ki, majd hamarosan nagybátyja nyomdokaiba léphetett, és apostoli protonotárius lett. 1601-ben pápai követként IV. Henrik francia király udvarába utazott, hogy kifejezze a pápa örömét és jókívánságait az uralkodó elsőszülött fiához, a későbbi XIII. Lajoshoz. 1604-ben Názáret érsekének nevezték ki, amely csak névleges egyházi méltóság volt, hiszen a város az Oszmán Birodalom uralma alatt állt. Még ugyanebben az évben a pápa párizsi nunciusnak nevezte ki Maffeót, aki gyorsan kiváló kapcsolatot épített ki IV. Henrikkel. Franciaországi munkájának elismeréseképpen V. Pál pápa 1606. szeptember 11-én presbiter-bíborosnak szentelte fel a San Pietro in Montorio-templom címén. Címtemplomának nevét egyébként négy évvel később Sant'Onofrio-templomra. 1608. október 17-én Spoleto érseke lett, ahol a krónikák feljegyzései alapján nem tétlenkedett. Összehívott egy zsinatot egyházmegyéjében, és a legalapvetőbb fegyelmi kérdéseket a reformok szerint megerősítette. Befejezte a megkezdett papnevelde építését, és további két neveldét építtetett Spello és Visso városában. 1617-ben a Signatura prefektusa lett és Bologna pápai követe. 1623-ban V. Pál halálának hírére Rómába utazott, ahol ötvenöt kardinális gyűlt össze a konklávéra. A francia udvar támogatásának is köszönhetően Maffeo Barberini ötven bíboros szavazatát elnyerve 1623. augusztus 6-án az egyház feje lett. A Rómában tomboló láz a választás után megtámadta az újdonsült pápát is, ezért orvosai azt tanácsolták, hogy a hivatalos koronázást tolják el szeptember 29-éig. A koronázás előtt a leírások szerint térdre borult az oltár előtt és könyörgött az Úrhoz, hogy segítse őt egy olyan uralkodásban, amely az egyház javát szolgálja. Ezek után VIII. Orbán néven pápává koronázták.
A féktelen költekezés pontifikátusa Haladó belpolitika
Családi vállalkozás Orbán a pápai állam és a Római Kúria belső ügyeit családi bizalomra alapozva akarta irányítani. A pápa uralkodásának legnagyobb vétségeként tartották számon Orbán nepotizmusát, ami valóban egészen átfogóvá vált nemcsak a kiosztott világi és egyházi méltóságok terén, hanem családi körén belül is. Három nappal hivatalos beiktatása után bíborossá nevezte ki unokaöccsét, Francesco Barberinit. 1627-ben őt tette meg a Vatikán könyvtárosának, majd 1632-ben alkancellárnak. A bíboros-nepos kinevezésén senki nem botránkozott volna meg, ugyanis noha tiltották a reformrendelkezések, mégis az unokaöccs bizalmas pozícióba helyezése megszokott volt a pápai udvarban. Ráadásul Francesco nem volt rossz választás. Nem élt vissza hatalmával, igaz ugyan, hogy ő építtette fel a római Barberini Palotát, de ő hozta létre a híres Barberini Könyvtárat is, amelyet 1902-ben a Vatikáni Apostoli Könyvtár részévé nyilvánítottak. bélyegkép|jobbra|200px|Bernini szobra Orbán unokaöccséről, Francesco Barberiniről 1627-ben egy másik unokaöccs, Antonio Barberini is a bíborosok közé állhatott, és 1638-tól a camerlengo igen fontos tisztségét tölthette be. Emellett Antonio a pápai seregek főparancsnoka lett, és több jelentős pápai legátusnak is tagja, sőt vezetője volt. Orbán szűkebb családi körében is bőkezűnek bizonyult, és 1625-ben a kapucinusok közé állt bátyját, Antoniót Senigaglia egyházmegye élére állította, majd három évvel később őt is bíbor kalappal ajándékozta meg. Antonio a Penitenciária vezetője lett, és ő is megkapta a vatikáni könyvtáros címet. Az egyházi vonaltól elszakadva Orbán egy harmadik unokaöccsét is rendkívüli kegyben részesítette, de ezúttal világi hatalmat adott Taddeo Barberininek. Palestrina hercege és Róma prefektusa lett az ifjú Barberini. A nepotizmus révén a Barberini család feliratkozott Itália leghatalmasabb nemesi családjainak sorába. Orbánt pontifikátusa alatt több vád is érte családjának támogatása miatt, és az egyházfő többször is felkért egy teológusokból álló bizottságot, hogy vizsgálja ki a vádakat. De a bizottságok mindig a pápa oldalán döntöttek.
Bullák és egyházi döntések bélyegkép|jobbra|200px|VIII. Orbán pápa Természetesen Orbán belpolitikája nemcsak saját családjának megerősítésében merült ki. Reformpápaként igyekezett az egyház belső ügyeit is kézben tartani. Pontifikátusának első hivatalos rendelkezései a szentek és a boldogok felavatásának, tiszteletének és ünnepnapjaiknak szabályozásához kötődtek. Elsőként bullában erősítette meg Néri Szent Fülöp, Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc szentté avatását. Ő maga Portugáliai Erzsébetet és Andrea Corsinit avatta szentté. 1625. október 30-án kiadott bullájában a szentté és boldoggá avatást a Szentszék kizárólagos jogának minősítette. Emellett megtiltotta a glória ábrázolását, olyan személyek esetében, akiket nem avattak boldoggá vagy szentté. Továbbá tilos volt fáklyát vagy emléktáblát állítani ezen emberek síremléke elé, és persze büntetendő volt az is, ha a hivatalos egyházi bizonyítási eljárás előtt az állítólagos csodatetteit nyomtatásban közzé tették. 1642. szeptember 13-án kiadott bullájában Orbán az egyházi ünnepnapokat a vasárnapok mellett harmincnégyre csökkentette le. A szentek és boldogok ügyein kívül Orbán sokat foglalkozott a Breviárium átszerkesztésével is. A pápának minden bizonnyal különösen kedves volt ez az egyházi gyűjtemény, hiszen még költeményeket is írt bele. 1629-ben kinevezett egy bizottságot, amelynek feladata a Breviárium átdolgozása volt. Az átdolgozott kiadás több hibát és helytelen átdolgozást is tartalmazott, de Orbán ezzel együtt 1631-ben elfogadta az új Breviáriumot, amit a következő évben adtak ki. A pápa 1627-ben kiadta az In Coena Domini bulla újabb változatát, amely már 1363 óta folyamatosan bővülve tartalmazta az egyház által büntetendőnek tartott cselekedeteket. Orbán egyébként a tridenti zsinat döntéseinek elkötelezett híve volt, éppen ezért többször is megerősítette a zsinat fegyelmi kérdéseit. A főpapok egyházmegyéhez kötésében például nem tűrt ellentmondást. Orbán 1624-ben kiadott egy dohányzás ellenes bullát is, amelyben egyházi átokkal büntette azt, aki dohányzik. Indoklásként meglehetősen furcsa érvet hozott fel a dohányzás ellen. A pápa szerint a dohány tüsszentésre ingerel, amely pedig hasonló érzést kelthet, mint a szexuális izgalom. Emiatt a dohányt bűnös dolognak tartotta. 1635-ben Orbán bullában engedélyezte Pázmány Péter bíborosnak a Nagyszombati Egyetem megalapítását. 1633-ban a pápa elítéltette az inkvizícióval Galileo Galileit jezsuita ellenes írásai miatt. Orbán mindemellett nem kritizálta Galilei tudományos munkásságát. 1642. március 6-án kiadta az In eminenti kezdetű bulláját, amelyben elítélte a janzenizmust.
Missziók és rendek Orbán nagy figyelmet szentelt a katolikus hit terjesztésének, kiváltképpen a távoli országokban. A pogány országokban vagy gyarmati területeken a pápa több egyházmegyét is alapított, és minden lehetséges eszközzel támogatta a misszionáriusok munkáját. Kibővítette a Hitterjesztési Kongregáció hatáskörét, és 1627-ben megalapította a Collegium Urbanumot, amelyben kifejezetten misszionáriusokat képeztek ki, akik távoli, idegen országokban hirdethették az Úr igéjét. 1633-ban Kína és Japán területét megnyitotta az összes szerzetesrend előtt, ezzel megszüntette a jezsuita rend kizárólagos jogát a térítésre ezekben az országokban. 1639. április 22-én kiadott egy bullát, amelyben szigorúan megtiltotta az őslakos indiánok rabszolgaságba vetését Brazíliában, Paraguayban és a Nyugat-Indák területén. Ez a döntés azért vált szükségessé, mert a Dél-Amerikában térítő jezsuiták sorai között egyre nagyobb számban jelentek meg az őslakosok is. A szerzetesrendek egyébként is nagy támogatóra leltek Orbán személyében. A pápa több rendet is elismert, vagy magasabb rangra emelt. 1628-ban elismerte az 1609-ben Peter Fourier által alapított Megmentőnk Kongregációját, amely az ágoston rend alapszabályain nyugodott. 1632-ben elfogadta a lazaristák alapszabályait is, amelyet Vincent de Paul alapított világi kongregációként. Ezek mellett még négy apácarendet is elfogadott, de a jezsuiták női szárnyát 1631-ben elutasította egyházi fegyelemsértés miatt.
Itáliai politika bélyegkép|jobbra|200px|II. Francesco Maria della Rovere, urbinoi herceg portréja Orbán az itáliai politikát saját belügyeként kezelte, és a Pápai Állam igazgatásában eléggé makacs természetnek bizonyult. Még a hozzá közel álló unokaöccsei sem tudták befolyásolni döntéseit. A pápa számára az itáliai politika tulajdonképpen három város köré fonódott. Ezek közül az első és minden szempontból a legsikeresebb Urbino volt. A pápai területekkel határos hercegség trónján II. Francesco Maria della Rovere trónörökös nélkül öregedett meg, és a pápa nem mulasztotta el a kínálkozó lehetőséget, és rábeszélte a herceget, hogy halála után a hercegség területét hagyja az egyházra. A herceg elfogadta az egyházfő ajánlatát, és 1626-ban az Urbinói Hercegség a Pápai Állam részévé vált. Az itáliai politika mantovai felvonása már sokakat megdöbbentett, és többen is kritizálták Orbánt miatta. A Gonzagák megüresedett mantovai trónjára nőágon több jelölt is akadt. A buzgó katolikus Habsburgok is pályáztak a trónra, de a pápa mindenki legnagyobb megdöbbenésére a protestáns Nevers hercege mellé állt. Ez a lépés már a pápa európai politikáját mutatta meg, amelynek legfőbb vonása az volt, hogy az egyre közelebb érő spanyol és osztrák területek, vagyis a két nagy Habsburg birodalom hatalmas fenyegetést jelenthet Itália és a független, kiterjedt hatalmú pápaság számára. Éppen ezért Orbán mindent megtett a Habsburgok hatalmának korlátozásáért, még egy protestáns herceget is Mantova trónjára juttatott.