A versailles-i kastély () 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt; XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma.

Története

Már az ókori uralkodók és a Római Birodalom császárai közül is sokan hasonlították magukat a Naphoz. A középkori keresztény világ azonban nem fogadta el, hogy a királyokat vagy a császárokat istennek tekintsék. Mindezek ellenére XIV. Lajos földöntúli eredetű hatalmát akarta szimbolizálni, ezért újjáélesztette a napkultuszt. Jól illett egy abszolutisztikus uralkodóhoz ez a titulus, a király úgy ad fényt és meleget a birodalmának, ahogyan a Nap a Földnek. Ez lett Versailles, a pompa, a fény, a ragyogás, a hatalom szimbóluma, és 1682-től 1789-ig a francia királyok lakhelye.

XIV. Lajos kora

260px|bélyegkép|jobb|XIV. Lajos, a „Napkirály” szobra a palota udvarán

Mindaddig nem volt semmiféle hagyománya a királyi jelenlétnek Versailles-ban, amíg XIII. Lajos 1624-ben meg nem vásárolta a területet, és itt 1631-ben Philibert Le Roy építész tervei alapján meg nem építtette a kastély elődjét, azt a vadászkastélyt, amelyet a nagy épülettömb középső része napjainkig magába foglal. Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni 1688-ban fia, XIV. Lajos megbízásából három művész, Louis Le Vau, Charles Le Brun és André Le Nôtre. 1661-ben Lajos nevelőjének, Mazarin bíboros halálát követően kezdődött a kastély kibővítése. Ebben az időben Versailles-ban még csak ünnepségeket tartottak a kastély kertjében, az udvar hivatalosan a Louvre-ban székelt. Az ötletet, hogy a „Napkirály” vadászkastélyából egy nagyszabású palotát építsenek, sokan kritizálták, főleg Colbert pénzügyminiszter, aki úgy vélte Lajos túl sokat költ Versailles-ra, miközben a Louvre épületét elhanyagolja. Az első nagyszabású ünnepséget 1664. május 7. és 14. között tartották a kastély parkjában, hivatalosan XIV. Lajos anyjának, Anna anyakirálynénak és feleségének, Mária Terézia királynénak, de titokban a király kegyencnőjének, Louise de la Vallière kisasszony tiszteletére.

240px|bélyegkép|bal|André Le Nôtre, XIV. Lajos kertépítésze

1664 és 1666 között a kastély alapterületét megháromszorozták, belsejét rendkívül gazdagon díszítették. A díszítés fő témája a Nap volt. A kertet megnagyobbították, Girardon és Le Hongre szobraival díszítették. A szoborcsoportokból napjainkra csak az Apollón és a nimfák, valamint a Nap lovai maradtak. 1667-re elkészült a nagy csatorna. A második nagyszabású ünnepségsorozatot 1668-ban tartották a kertben. Az ünnepségek során kerültek felszínre a kastély hiányosságai, legfőképpen a kis mérete, így a király további bővítéseket határozott el. XIV. Lajos király Louis Le Vau, Charles Le Brun és Le Nôtre építészeket bízta meg a munkálatok irányításával. Az új tervet főként a természettel való kapcsolat, az udvar és a kert egymás közötti viszonya határozta meg. Először körbeépítették az épület magját, amely így nagy terasszal nyílt a kertre, azután létrehozták az új, óriási épületszárnyakat, végül a hatalmas parkot. 1668 és 1670 között Le Vau elkezdte egy második épület építését, amely körbevette az első kastélyt. Az északi oldalon a király, a déli oldalon a királyné lakosztályát szimmetrikusan alakították ki. A régi, kőből és téglából épült kastélyt kidíszítették, homlokzatát márványoszlopokkal egészítették ki, ezenkívül aranyozott kovácsoltvas rácsokat és szobrokat helyeztek el rajta. A középső udvart márvánnyal borították (innen a név, Márványudvar), a Királyi udvart aranyozott kerítéssel zárták el. A kiegészítések ismét megháromszorozták a kastély alapterületét. A nyugati homlokzatot egy nagy terasz foglalta el, ami összekötötte de egyúttal el is választotta egymástól a király és a királyné lakosztályát.

260px|bélyegkép|jobb|A Márványudvar

1678-ban, a nijmegeni békeszerződés után (amely elismerte a francia–holland háborúban győztes Franciaország európai vezető szerepét), a király elhatározta, hogy udvarát a Louvre-ból Versailles-ba helyezi át. Ez új, átfogó terveket tett szükségessé, mert a kastély nem volt alkalmas arra, hogy az egész udvar odaköltözzön. A kivitelezéssel Jules Hardouin-Mansart-t bízták meg, aki harminc éven keresztül vezette az építkezést sokszor több, mint harmincezer ember munkáját irányítva. Első lépésként lezárta a kerti homlokzatot, a teraszt a Tükörgalériával váltotta fel. A XIII. Lajos idejében épült egykori kastély lett fia lakosztálya, középpontjában a kelet-nyugati tengelyben a hálószobával, mivel a király napirendje megfelelt a Nap járásának. Versailles központja a Márványudvar, amelyet a királyi lakosztály vesz körül. Már annak az épületegyüttesnek is a központja volt, amelyet XIII. Lajos számára építettek.

1682. május 6-án 44 éves korában a „Napkirály” hivatalosan is Versailles-t tette meg a francia királyság központjának, bár az építkezések még javában folytak. A legnagyobb problémát az udvaroncok elszállásolása jelentette, amit igazából sosem tudtak kielégítően megoldani. 1682 és 1789 között Versailles volt az abszolút monarchia központja, minden hatalom a király kezében összpontosult. Miután a mindig harcra kész és lázongó nemeseket a király állandóan maga mellett tartotta, így a királyt és a királyságot támogató udvaroncokat faraghatott belőlük. Gyermekkorában a Fronde idején megtapasztalta, mekkora veszélyt jelenthet számára a főrendek önállósulása, így hozzálátott, hogy különböző módszerekkel letörje hatalmukat és büszkeségüket. A nemesség, amelyet kizártak a hatalomból, szükségét érezte, hogy megjelenjen az udvarban, mert ez volt az egyetlen hely, ahol a király kegyéből hivatalokat, földbirtokokat, címeket kaphattak. XIV. Lajos így szilárdan kezében tartotta udvaroncait.

240px|bélyegkép|bal|Pierre-Denis Martin festménye a kastélyról 1722-ből

A kastélyban lakó nemesek és a kiszolgáló személyzet száma időnként elérhette a tízezret is. E hatalmas tömeg életét szabályozni kellett. Pontosan meg kellett határozni, ki juthat be a király magánlakosztályába, ki ülhet le a jelenlétében, ki milyen rangban áll stb. A király szigorú, mindenre kiterjedő udvari etikettet vezetett be, amely az élet minden területét szabályozta és alapvető szerepe volt az udvar életében. A kozmosz tükörképeként értelmezett udvarában a király, mint Nap uralkodott. Napirendjét a Nap állásával egyeztették össze, a rituális „lever”-től, azaz felkeléstől a „coucher”-ig, a lefekvésig. Az étkezések, a fogadások a kerti séták is szimbolikus tevékenységgé váltak. A legfontosabb ceremónia a „lever”, a királynak a napkeltével azonosított felkelése és felöltöztetése lett. Minden lépést, mozdulatot szigorúan szabályoztak, a szertartás órákig zajlott. A kastély egész berendezése a szertartások igényeit szolgálta. A palotának egyik legfontosabb eleme a Követek lépcsője volt, a barokk kor első díszlépcsője. A lépcsőn meg lehetett rendezni, ahogy a követek felemelkednek az uralkodóhoz, aki a maga részéről leereszkedik hozzájuk. Később a díszlépcsők lettek a barokk palotaépítészet legfontosabb elemei.

260px|bélyegkép|jobb|Versailles 1789-ben

1683-ban az építészek szobák és kisebb szalonok sorát alakították ki, itt helyezték el a „Napkirály” ritkaság- és festménygyűjteményét. A gyűjteményben a festmények mellett helyet kaptak drágakövekkel és arannyal díszített vázák, mellszobrok, egy gyémántokkal és rubinnal díszített hajómodell, kínai porcelántárgyak, féldrágakőből készített vázák, tükrök, állatszobrok. E gyűjtemény egy részét később XV. Lajos király Párizsba szállíttatta, többi része szétszóródott a forradalom idején. Lassan Lajos szenvedélyévé vált a kastély. Rengeteg híres festőt hívott, ám úgy tűnt Versailles túl költséges az ország kincstárának, ám a király hajthatatlan volt, pedig a költségek 1684-ben közel nyolcmillió frankra rúgtak. Hogy népét ezért az óriási és sokak szemében esztelen pazarlásnak tűnő építkezésért kárpótolja, építtetett a Szajnán egy hidat, a Pont Royal királyi hidat, mely engesztelő ajándék lett a nép számára. 1685 és 1689 között tovább folytak a nagyszabású építkezések az épület északi és déli szárnyán. A homlokzat ekkor érte el mai 670 méteres hosszát. 1687-ben a király parancsára megépül a Nagy Trianon-palota, egy régebbi épület a Porcelán Trianon helyére. XIV. Lajos olyan közelről felügyeli az építkezést, hogy gyakorlatilag a palota építészének tekinthető. 1689-ben megépítik a királyné lakosztályához vezető Királyné lépcsőjét. 1710-ben felszentelik az újonnan épült kápolnát. Öt évre rá, 1715-ben meghal a „Napkirály”. A régens az udvar székhelyét a párizsi Palais-Royalba helyezi át. Noailles hercege a Versailles-i kastély lebontását is javasolja.

XV. Lajos kora 250px|bélyegkép|jobb|Az 1768-ban elkészült Kis-trianoni palota

A „Napkirály” 1715-ben bekövetkezett halála után a kastélyban az életforma változatlan maradt egészen 1789-ig. Bár nyilvánvaló volt, hogy a régi rendszer egyre inkább elavult és túl költséges, mégsem lehetett nagy reformokat bevezetni anélkül, hogy túl sok érdek sérüljön. Csak annyi változott, hogy XIV. Lajos utódai már nem élték egész életüket a nyilvánosság előtt, hanem időről időre visszavonultak privát lakosztályaikba. 1722-ben az akkor tizenkét éves uralkodó, XV. Lajos visszaköltöztette az udvart Versailles-ba, és újabb átalakításokra adott utasítást. 1729 és 1760 között a királyi lakosztályokat folyamatosan átalakították a kor divatjának megfelelően. A munkák felügyeletével Ange-Jacques Gabrielt bízták meg. 1736-ban elkészült a Herkules szalon mennyezetfestménye. 1762 és 1768 között Ange-Jacques Gabriel felépítette a Kis-trianoni palotát. 1770-ben Lajos Ágost trónörökös és Mária Antónia főhercegnő esküvője alkalmából felavatták az Operát. 1774-ben XV. Lajos himlőben meghalt.

XVI. Lajos kora

XV. Lajos unokája, XVI. Lajos uralkodása alatt az udvari élet egyre inkább kiüresedett, és egyre zavaróbbá váltak az épület hiányosságai. Az uralkodó kísérletet tett a palota modernizálására, de pénzhiány miatt csak kisebb átalakításokat tudtak elvégezni, például új bútorokat, függönyöket készítettek. A királyné, Mária Antónia részére a Kis-Trianon mellett felépítettek egy falut, ahova visszavonulhatott gyermekeivel az udvari szigorú etikett elől. 1777-ben Lajos sógora, II. József német-római császár a kastélyba látogatott.

XVI. Lajos és III. György meghatalmazott küldöttei itt írták alá 1783. szeptember 3-án a gyarmataikra vonatkozó versailles-i szerződést, mely az 1763-as párizsi békeszerződés függeléke lett.

1789 októberében a forradalom fejleményei következtében az udvar végleg elhagyni kényszerül Versailles-t.

A forradalomtól napjainkig 250px|bélyegkép|jobb|A Tükörgaléria a versailles-i békeszerződés aláírásakor 1919. június 28-án

1792-ben a kastély berendezését széthordták, árveréseken értékesítették, de az épületet megkímélték. Később a berendezés egy részének sikerült nyomára akadni, ezek visszakerültek a kastélyba. Évekig elhagyottan állt, majd Napóleon császár idejében elkezdték rendbe hozni. A helyreállítást XVIII. Lajos és X. Károly idejében szintén folytatták. Egyikük sem tette meg uralma központjául, tartva a lakosság reakciójától. Egy ideig nem volt pontos elképzelés mit kezdjenek a kastéllyal, az is szóba került, hogy lebontják, de végül Lajos Fülöp király megmentette és „Franciaország dicsőséges történelmének múzeumává” (Musée de toutes les Gloires de la France) alakíttatta át.