Mózes első könyve vagy a Teremtés könyve, másként a Genezis (héberül: Berésít/Brésít, askenázi: Brejsisz; jiddis: Brejsesz) a Biblia, a keresztény Ószövetség, valamint a Tóra első könyve. Összeállítását az i. e. 6-5. századra teszik.
Neve, szerkezete, tartalma Elnevezése A Kr. e. 3. században készült Septuaginta, az Ószövetség ógörög fordításának címe szintén a könyv tartalmára utal: Γένεσις – Geneszisz = teremtés, eredet, kezdet). Ezt az elnevezést vette át a Vulgata, a 4–5. századi latin bibliafordítás Genesis néven, majd a nemzeti fordítások is. Így a katolikus bibliakiadás a Teremtés könyve (Ter) nevet használja. A protestáns kiadásokban viszont Mózes első könyveként szerepel (1Móz).
Szerkezete A Genezis könyve a bibliai őstörténettel kezdődik, amely leírja a világ teremtését és az emberiség történetének kezdeteit (teremtés, bűnbeesés, vízözön, bábeli torony; 1-11. fejezet). Az üdvtörténetet magyarázó és megindokoló fejezet célja, hogy a pátriárkák és Izrael népének történetét beiktassák az emberiség történetébe. A Genezis további fejezetei (12–36.) Izrael ősatyáinak – Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak -, azaz a pátriárkáknak történetét beszéli el. A könyvet a József-történet zárja (37-50), amelynek az is a célja, hogy a pátriárkai kort és Izrael egyiptomi tartózkodását összekapcsolja. A felsorolt egységek meghatározzák a könyv szerkezetét is.
1–11. fejezet: A világ őstörténete a teremtéstől a Bábel tornyáig (a nyelvek kialakulása) 1. fejezet: A világ teremtése 2. fejezet: Az ember teremtése 3. fejezet: A bűnbeesés története 4. fejezet: A bűn növekedése a történelemben 5. fejezet: A vízözön előtti ősatyák nemzetségtáblája 6–9. fejezet: A vízözön és Noé története 10. fejezet: A népek táblája 11,1–9: A bábeli torony és a nyelvek kialakulása 11,10–32: A vízözön utáni ősatyák nemzetségtáblája 12–36. fejezet: Pátriárkák története 12–25. fejezet: Ábrahám 26 (27). fejezet: Izsák (27) 28–36. fejezet: Jákob 37–50. fejezet: József története
Tartalma A bibliai őstörténet (1–11) bélyeg|250px|Johannes Gutenberg nyomtatott Bibliájának egy lapja. Mózes első könyve vagy a „Teremtés könyve”, másként a „Genezis” első oldala. A göttingeni 42 soros Biblia azon kevés hiánytalanul megmaradt példány közé tartozik, amelyeket pergamenre nyomtatott Gutenberg 1450 és 1455 között Mainzban.Az első nyomtatott könyv göttingeni példányának története A Biblia első könyve két, egymásnak kicsit ellentmondó, korábbi elbeszélésekből megmaradt teremtéstörténettel kezdődik: Ter 1,1–2,4a és Ter 2,4b–2,25. Az elsőt egy feliratnak tekinthető kijelentés vezeti be: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. Ezután a teremtéstörténet himnikus, emelkedett hangvételű stílusban hat napra osztva elbeszéli a világ teremtését, amely a bevezető ünnepélyes kijelentés – mindent Isten teremtett – részletezése, kibontása, ábrázolása. Ami a világban található, minden Isten alkotása. A teremtés eseményeit a hetedik nap megszentelése zárja. Egyes nézetek alapján a teremtéstörténet elbeszélését a zsidó vallás hétnapos kultuszához igazították.
1. nap: Világosság és sötétség 4. nap: Az égitestek teremtése 2. nap: Az alsó és a felső vizek szétválasztása 5. nap: A vízi és az égi állatok teremtése 3. nap: A szárazföld; a növények teremtése 6. nap: A szárazföldi állatok és az ember teremtése 7. nap: Az Úr megpihen
Az elbeszélés a teremtés előtti állapot, a semmi képszerű leírásával kezdődik. Isten az élőlények közül utolsóként az első emberpárt teremti meg, aki az egész teremtés középpontja, koronája és célja: Isten mindent értük teremtett. Isten a föld porából alkotja meg az embert, majd neki adja az egész Földet, hogy „azt őrizze és művelje” és hogy „betöltsék azt”.
bélyeg|240px|Illusztráció Hartmann Schedel Világkrónikájából (1493). Isten álmot bocsát Ádámra, oldalbordájából megteremti az asszonyt, és felismeri benne, hogy „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból”, azaz hozzá hasonló, és egy a lényegük: ember Az Istentől teremtett harmonikus állapot azonban felborul. Ezt meséli el a bűnbeesés története (Ter 3,1–24). Az ember egy külső erő, a kígyó indítására megszegi az isteni parancsot. Az asszony hallgat a kígyó szavára, eszik a tiltott fa gyümölcséből, majd késztetésére a férje is. Szemeik megnyílnak. Azonban a kígyó szavai hazugságnak bizonyulnak: az így szerzett tudás nem teszi őket Istennel egyenlővé, hanem az történik, hogy felismerik mezítelenségüket és gyengeségüket és kiszolgáltatottá válnak a külvilág és saját belső ösztöneik gyilkos erejének. Ezután Isten felelősségre vonja őket a kígyóval együtt. A bűn következményei beláthatatlanok. Az ember szembekerül Istennel, és a férfi és a nő között is megbomlik a harmónia. Szembekerülnek a természettel is: az asszony fájdalommal szüli gyermekeit, és a férfi uralkodni fog rajta. A férfi munkája gyötrelmes lesz, és eredménytelenségével kell számolnia, mert a Föld is átkozott lesz bűne miatt. Élete halállal végződik, visszatér a földbe, amiből lett. Isten azonban egy titokteljes ígéretet ad az ember számára: folytonos harc lesz az asszony és a kígyó, az asszony ivadéka és a kígyó ivadéka között, azaz a jó és a rossz közötti küzdelem végig fogja kísérni az ember egész történelmét, de ez a történet majd mégis üdvösséges véget fog érni, és végül a jó kerekedik felül. Az emberpárnak azonban most végleg el kell hagynia az Isten ajándékaként kapott édenkertet.
A következő eseménysor, a bűn növekedése a történelemben (4,1–16.17–24), szorosan kapcsolódik a bűnbeesés elbeszéléséhez: az élet kibontakozása a jó és a rossz irányba, amelynek első láncszeme Káin és Ábel története (4,1–16). A bűnbeesés után az emberi élet tovább megy, Évának gyermekei lesznek. Elsőszülötte Káin, aki földműves, majd újabb gyermeke születik, Ábel, aki pedig juhpásztor. Mindketten áldozatot mutatnak be Istennek terményeik zsengéjéből, de Káinban felébred a féltékenység. Isten Ábel áldozatát elfogadja, az övét nem. Nem tud uralkodni ellenséges indulatán és megöli testvérét. Isten számon kéri Ábel vérét Káintól, de őrködik a gyilkos élete felett is: Káint nem ölheti meg senki.
A bűn nem akadályozza meg az emberi kultúrtevékenység kibontakozását (4,17–24). A Káintól származó nemzedékek alatt felvirágzik a kultúra és civilizáció, kibontakoznak a művészetek, de megsokasodik a bosszú és a gyilkosság is.
Ádámtól Sét nevű gyermekén keresztül azonban a nemzedékek egy másik sora is ered, amelynek egyes tagjai Isten kiváló emberei lesznek (Hénok, Noé). Ezt a sort írja le a vízözön előtti ősatyák nemzetségtáblája (5.f.), amely áthidalja az emberiség vízözönig tartó őstörténetét. A nemzetségtábla végén áll Noé. Akinek neve az áldást idézi az Istentől megátkozott földön (5,29).
Ezt követi a vízözön leírása (6–8. fejezet). A leírás szerint a világ igen bűnössé vált és Isten elhatározza az emberiség elpusztítását a vízözön által. Noé azonban igaz ember volt, ezért Isten megmenti őt és családját a pusztulástól.
A vízözön végén Isten ígéretet tesz, hogy a föld az ember minden rosszra való hajlandósága ellenére megőrzi az élet fenntartásához szükséges törvényeket, szövetséget köt Noén keresztül az emberiséggel, s ünnepélyesen megígéri, hogy nem lesz többé vízözön. Ennek a szövetségnek és ígéretnek jele a szivárvány (9,1–17), „Isten szögre akasztott íja”. Noé szőlőt termeszt s egyszer lerészegül a szőlőből csinált bortól , s a sátrában meztelenül fekszik részegségében. Legkisebb fia Kánaán ezt meglátja s elmondja bátyjainak akik a sátorba érve háttal letakarják apjukat egy pokróccal , hogy ne lássák férfiasságát. Másnap Noé a történteket megtudva megátkozza legifjabb fiát tettéért. Ebből magyarázza a Teremtéstörténet Hám ivadékainak alávetettségét.
Az őstörténetnek az utolsó része a népek története címen foglalható össze (9,18–11,32). A népek táblája (10,1–32) Noé három fiától származtatja az emberiséget.
A bábeli torony építésének elbeszélése (11,1–9) leírja az emberiség egységes összefogását egy égig érő torony építésére. A torony jelképe annak az emberi törekvésnek, hogy saját határait átlépve az eget, Isten világát is uralja: az emberiség összefog Isten ellen. Isten azonban összezavarja az építkezők nyelvét, és szétszórja őket a földön. Mai brit kutatók arra jutottak, hogy Európa és Ázsia lakóinak ősei valóban egy közös nyelvet beszéltek – 15 ezer évvel ezelőtt.https://mult-kor.hu/20130507_rekonstrualtak_a_babel_elotti_osnyelvet Ezután következik a vízözön utáni nemzetségtábla Sémtől Ábrahámig (11,10–32), ami átmenet az őstörténetből a pátriárkák történetébe. Ábrahám atyja, Terach, a káldeus Urból családjával együtt Háránba vándorol és ott telepedik meg.
A pátriárkák története (12–50) Ábrahám története (12,1–25,11)
Ábrahám új kezdet az emberiség történetében. Isten most egyetlen személyt választ ki arra, hogy az ember örök boldogságának tervét végrehajtsa. Ábrahám isteni felszólítást követve feleségével, Sárával, és unokaöccsével, Lóttal, elhagyja hazáját, és Kánaán földjére, majd Egyiptomba vándorol. Isten megígéri, hogy az ő utódai nagy néppé lesznek, és általa áldásban részesül a föld minden nemzetsége (12. f.).
A nyájak szaporodása miatt szűk lesz a legelő, ezért Ábrahámnak és Lótnak el kell válnia. Elválásuk után Ábrahám az isteni ígéret újabb megerősítését kapja, majd Hebron mellett, Mamre terebintjénél telepedik le (13. f.).
Szodoma és másik négy város harcba száll Kedor-Lamoerrel, Elám királyával és szövetségeseivel, de vereséget szenvednek. Elviszik Szodoma és Gomora minden vagyonát, sőt Lótot is, aki Szodomában lakott. A hír hallatára Ábrahám 318 szolgájával üldözőbe veszi a győzteseket, megveri őket, és visszaszerzi az elrablott zsákmányt, kiszabadítva Lótot is a fogságból. A győztes Ábrahámot Melkizedek, Sálem királya, aki a „magasságbeli Isten papja”, áldással fogadja (14. f.).
A történtek után Jahve látomásban számtalan utódot ígér Ábrahámnak, amit a pátriárka hittel fogad, bár idős korára még nincs gyermeke (15. f.). Ábrahám felesége, Sára meddő, ezért szolgálóját, Hágárt, feleségül adja Ábrahámnak, hogy majd a születendő gyermeket adoptálja. A gyermeket váró Hágár lenézi Sárát, aki ezért sanyargatni kezdi őt. Emiatt Hágár megszökik, de Jahve angyala visszavezeti Ábrahámhoz. Itt megszüli gyermekét, akit Ábrahám Izmaelnek nevez (16. f.).
Jahve ismét megjelenik Ábrahámnak, és kijelenti, hogy szövetséget köt vele, újra nagyszámú utódot és Kánaán birtoklását ígéri a pátriárkának. A szövetség jele a körülmetélkedés, amelyet minden nemzedéken át meg kell őrizni (17. f.).
Három férfi jelenik meg – Jahve két angyalával – a Mamre terebintjénél táborozó Ábrahámnak, akiket Ábrahám megvendégel. A vendéglátás közben hangzik el az ígéret, hogy egy év múlva fia lesz Sárának. Az öregsége miatt hitetlenkedő Sárának Jahve megismétli az ígéretet, amely egy esztendő múltán fog beteljesedni (18. f.).
Ábrahám látogatói Szodoma felé távoznak, és útközben Isten feltárja tervét Ábrahámnak, hogy a bűnös Szodoma és Gomorra elpusztítására készül. Kérésére Isten kegyelmet ígér a városnak, ha legalább tíz igaz embert talál benne (18. f.). a Szodomába érkező angyalok Lótot feleségével és két leányával kimenekítik a városból, Isten pedig kén és tűzeső által elpusztítja Szodomát és Gomorrát. Lót felesége, aki az angyalok parancsa ellenére visszatekint, sóoszloppá változik, míg Lót két leányával a hegyek közé menekül s azok lerészegítik apjukat s hálnak vele. (19. f.).
Isten ígérete szerint megszületik Izsák, s ezután Sára kérésére Ábrahám elűzi Hágárt Izmaellel együtt. Isten azonban kinyilvánítja Hágárnak, hogy Izmael is nagy nép atyja lesz (21. f.). Isten próbatétel elé állítja Ábrahámot. Fiának, az ígéret gyermekének, Izsáknak a feláldozására szólítja fel őt. Ábrahám kész engedelmeskedni, Isten azonban csak Ábrahám hitét és engedelmességét akarja próbára tenni. Megújítja ígéretét, hogy Ábrahám utódai megsokasodnak, és általuk nyer áldást a föld minden népe (22. f.).