Az Eötvös József Gimnázium Budapest egyik jó hírű gimnáziuma, amely a főváros V. kerületében, a Reáltanoda utcában található. Az iskola (és jogelődei) Budapest legrégebbi nem felekezeti iskolája, a főváros első reáliskolája (reáltanodája), valamint az ország első magyar tannyelvű főreáliskolája címet tudhatja magáénak. 2008-ban elnyerte az Oktatási és Kulturális Minisztérium által adományozott „Tehetséggondozó iskola” címet.
Az iskola története Az alapítás
A helytartótanács 1851. november 15-én kelt 1312. számú rendeletében felszólította Pest város polgármesterét, hogy állítson fel egy három osztályból álló reáliskolát. Ez a magyar nyelven írt rendelet az első hivatalos, az iskola alapítására vonatkozó irat, melynek másolata megtalálható az intézmény régi irattárában. 1854 őszétől Thun miniszter megbízta Weiser Józsefet, a bécsi landstrassei főreáliskola igazgatóját az alapítandó pesti intézet ideiglenes vezetésével. Az iskola számára a Redoute egyik, a szabadságharc alatt megrongált szárnyépületének első emeletén jelöltek ki termeket. 1854. november 17-én magyar és német nyelvű falragaszok adták a pesti polgárok tudtára, hogy a községtanács hatosztályú reáliskola felállítását határozta el. Tartalma az iskola régi irattárában megtalálható német nyelvű másolatból ismerhető meg. Ebből tudjuk, hogy beíratási díjként 2 forintot, egész évi tandíjként 10 forintot, könyvtáralapításra 1 forintot kellett fizetni. 1854. december 25-én Thun miniszter kinevezte a tanárokat, és az iskolát nyilvános joggal ruházta fel.
Az ünnepélyes megnyitó január 13-án, szombaton volt. Weiser igazgató itt fogalmazta meg az iskola – sok tekintetben máig érvényes – filozófiáját, német nyelven: „…A reáliskola feladata a fiatalságot reális, a gyakorlati élethez szükséges és használható ismeretekkel felszerelni. Ezt olyan mértékkel kell megvalósítani, hogy a tanulók az iskolában tanultakat könnyedséggel és biztonsággal tudják alkalmazni az életben. Itt nem használ semmiféle hazug papiros. Minden tanuló egy magára utaló élő bizonyítvány, az életben kell bizonyítania, hogy nemcsak ült és öregedett az iskolapadban, hanem valóban hasznosat tanult… Ezt pedig csak akkor érheti el, ha a gondos iskolai oktatást otthon egyéni szorgalommal megfelelően kiegészíti s alátámasztja…”
Weiser igazgató küldetését végrehajtva visszatért Bécsbe. A városi tanács az iskola vezetését ideiglenesen Stern Istvánra, a tantestület legidősebb tagjára bízta, aki egy morvaországi főelemi iskolából került Pestre. 1855. október elsején a 26 éves Walser Ede lett az első kinevezett igazgató.
Az 1856/57-es tanévben befejeződött a magyar nyelvű párhuzamos képzés. A döntéssel Walser Ede nem értett egyet.
Az 1857/58-as tanévben új otthonába, mai épületébe költözött az iskola. A város községtanácsa már 1854. március 30-án – amikor az oktatási intézmény létesítését elhatározta – új épület építését is tervbe vette. 1854. április 10-én megvette a Kohlbacher-gassében (Zöldkert utca), a mai Reáltanoda utca 7. szám alatt levő Körösi-udvart, amely Nagykőrös város tulajdona volt. A tervrajzot és költségvetést Hild József városi építész készítette el. A négyszög alakúra tervezett háromemeletes épületnek azonban – pénzhiány miatt – csak a homlokzati része és a bal szárnya készült el. Az új iskolaépületet 1857. október 4-én, Ferenc József neve napján adták át ünnepélyes keretek között. A városi tanács nemcsak új épületről, hanem annak korszerű berendezéséről, felszereléséről is bőkezűen gondoskodott. A vegytani laboratórium páratlannak számított az országban, és még a külföldi szakemberek érdeklődését is felkeltette. Létrehozója Preysz Móric, az iskola vegytantanára, aki egyaránt maradandót alkotott a magyar és az egyetemes kémiatudományban. Négy évvel megelőzve a világhírű tudóst, Louis Pasteurt, – akiről a Preysz által kidolgozott módszert elnevezték – már 1861-ben ismertette a tokaji borok utóerjedését megakadályozó kísérleteinek eredményét. Nagy érdemei vannak a pesti víz- és gázvezeték kiépítésében is. Emlékét az iskola bejáratánál márványtábla őrzi. A hatablakos, cserfahéjjal borított, célszerűen berendezett tornaterem is egyedülálló volt a maga korában. Állandóan fejlődött, gyarapodott a természettani és a természetrajzi szertár, valamint a könyvtár is.
Az 1858/59-es évkönyvben Neÿ Ferenc – a későbbi tekintélyes igazgató – érdekes tanulmányt írt a „tanodai fegyelemről”. Álláspontja szerint ennek eszközei a figyelmeztetés, a megrovás, végső esetben az iskolából való eltávolítás. Az intézményen belül a szigorúbb testi fenyítéseket megtiltották.
1859-ben 505 tanulójával a brünni reáliskola után a birodalom legnépesebb iskolája volt. 1860-ban az igazgató már aggodalommal írta: „az alreáltanoda valamennyi osztályát sokkal számosabban látogatják, mint az oktatás érdeke kívánná”. Egyes osztályok tanulólétszáma meghaladta a 100 főt, az első osztályba 160, a negyedik osztályba 101 tanuló járt 1858–59-ben.
A hatosztályos magyar nyelvű főreáliskola (1861–1875)
Az iskola rövid hat év alatt sokat fejlődött. Azonban egy dolog – a legfontosabb – hiányzott: a diákokat nem magyar nyelven oktatták. Bár Walser Ede igazgató Pestre érkezése után azonnal elkezdte tanulni a magyar nyelvet (korábban ő volt az, aki ellenezte a magyar osztályok megszüntetését).
A Bach-korszak lezárult és a némi enyhülést kihasználva 1860 nyarán a város vezetése határozatot hozott egy önálló, hatosztályú magyar főreáliskola felállítására, vezetésével Ney Ferencet, a magyar nyelv tanárát bízták meg, aki eddig is elhivatottan küzdött a magyar főreáliskoláért. Néhány héttel később egyhangú szavazással megerősítették e tisztségben, és ezzel a következő 33 évben, mint a magyar pedagógiai élet egyik legkiválóbb alakja állt az intézmény élén.
A kedvező kibontakozást az a körülmény is gyorsította, hogy 1861. január 2-án a városi hatóság – az 1848-as törvények szellemében – alkotmányos alapon újjáalakult. Az új hatóság, a közgyűlés – a korábbi községtanács – január 8-án megalakította az iskolai bizottságot, amelynek elnökévé Eötvös Józsefet választotta meg. Másnap az iskolai bizottság – Eötvös vezetésével – megjelent az iskolában (a gimnázium névadója ekkor lépett először a később róla elnevezett intézmény falai közé), és a szülők nyilatkozatát kérték, milyen nyelven kívánják gyermeküket taníttatni. A döntő többség – 78 százalék – Kazinczy, Kölcsey nyelvét, a magyart választotta. A közgyűlésnek ki kellett mondania, hogy a következő tanévtől csak magyar nyelvű reáliskolát tart fenn. Ezzel az első önálló magyar tannyelvű főreáliskola valósággá vált.
1863-ban a helytartótanács törölte az alreáliskolában a magyar történelem tanítását, 1864-ben pedig elrendelte, hogy néhány tantárgyat német nyelven kell tanítani. A tantestület ellenállását Eötvös József is támogatta, így valószínűleg neki is köszönhető, hogy ezeket a rendelkezéseket nem valósították meg.
Hamarosan komoly összegű adománnyal lett gazdagabb az intézmény. 1862-ben Szilágyi István pesti gombkötőmester, akinek a Károlyi utcában állt a műhelye, egész vagyonát, forintot (ez ekkor 160 tanár egy évi fizetésével volt egyenlő) adta az iskolának. Az alapítvány kamatait a „szegény pesti mesteremberek fiai nevelési és taníttatási segélyezésére” fordították. A donátor emlékét az 1870-ben a földszint és az I. emelet közötti lépcsőfordulóban elhelyezett tábla, valamint az igazgatói szobában található, az iskola jeles festőművész tanára, Szemlér Mihály által 1876-ban készített festmény őrzi.
1867. február 26-án az iskola tanári testülete tisztelgő látogatást tett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium élére kinevezett Eötvös Józsefnél.
Az intézmény tekintélyét növelték a tanári kar által a fiatal iparosok számára ingyenesen tartott ismeretterjesztő előadások. Ugyancsak népszerűek voltak a felnőttoktatási, a vasárnapi és az esti ipariskolai, majd 1869-ben az önkéntes katonák számára szervezett fizikai és kémiai előadások is. Ebben az időszakban Ney igazgató hozzájárulása nyomán Munkácsy Mihály néhány hónapig (1870. május–augusztus) az akkori rajzteremben – a mai díszteremben – dolgozhatott, mivel Pesten kevés olyan megvilágítású műterem volt, amely a nagy vászonra dolgozó művész igényeinek megfelelt volna.
Az 1868-as népoktatási törvény megalkotásakor Eötvös József figyelembe vette Ney Ferenc észrevételeit, javaslatait. Eötvös a reáliskolát a gimnáziummal egyenértékű középiskolává akarta fejleszteni, de tervének megvalósítását 1871. február 2-án bekövetkezett halála megakadályozta. 1872-ben, Eötvös József özvegyének hozzájárulásával az iskola 1863-ban megalakult önképzőköre felvette az „Eötvös József Önképzőkör” nevet.
A nyolcosztályos reáliskola (1875–1935)
Az 1875. június 8-án kiadott vallás és közoktatásügyi miniszteri rendelet 1875/76. tanévtől kezdve fokozatosan nyolcosztályúvá alakította át a hatosztályú reáliskolát. Tanterve közelített a gimnáziumok tantervéhez és bevezette az érettségi vizsgát. Az iskolaévet 10 hónapról 9-re csökkentette.
1889-ben, 75 éves korában meghalt Ney Ferenc igazgató, aki 33 évig kötődött az iskolához. Elméleti és gyakorlati munkásságával alapvetően hozzájárult a magyar tanítási nyelvű reáliskola és a magyar nevelésügy fejlesztéséhez. Az épület bejáratánál 1979-től látható emléktáblája.
Balló Mátyás, az iskola kémia tanára, egyben a Fővárosi Vegyészeti Hivatal vezetője, 1869–1901 között olyan jól felszerelt laboratóriumban képezte a diákokat, melyben a városháza intézkedésére közegészségügyi és élelmiszer vizsgálatokat is végeztek. A nyolcvanas évektől Budapest lakosságának ugrásszerű megemelkedése miatt ezek a vizsgálatok Balló minden idejét lekötötték, ezért a főváros vezetése iskolánkban tápszervizsgáló intézetet állított fel, megszervezője, első igazgatója természetesen a nagyhírű, külföldön is ismert szaktekintély, az MTA levelező tagja Balló Mátyás lett (1901).
A sok kiváló pedagógus teljes körű felsorolása lehetetlen vállalkozás lenne, azonban mindenképpen említésre méltó az 1903-1939 között itt dolgozó dr. Bodnár Gyula magyar–francia szakos tanár neve, aki meghonosította a rendszeres tanulmányi kirándulásokat és az ifjúsági színjátszást, ahol még a díszlettervezés és -készítés is a diákok feladata volt.
Az iskola ötven esztendős fennállása alkalmából díszünnepséget rendeztek, emlékkönyvet (1905) adtak ki – azóta is ez a szokás a kerek évfordulókon – és megalakították a volt tanítványok egyesületét, melynek első elnöke Alpár Ignác, a gimnáziumban 1871-ben végzett neves építész lett (a II–III. emeleti lépcsőfordulóban emlékezik meg róla a fiatalabb nemzedék).
A század első évtizedeiben még jobban megerősödött a reáltantárgyak oktatása: a fizikai, kémiai és a műhelygyakorlat, rendszeressé vált a gyakorlati nyelvoktatás. bélyegkép|A hősi halottak emlékműve az iskola főlépcsőházában A négy évig dúló és pusztító első világháború sajnos a gimnáziumot is súlyosan érintette. Az iskola hősi halottainak nevét a bejáratnál található márványtáblán őrzik, az I–II. emeleti lépcsőfordulóban pedig Ligeti Miklós szobrászművész – egykori Eötvös-diák – alkotása emlékezik meg róluk. Ez a legnépszerűbb szobor a gimnáziumban, mert Eötvös-hagyomány, hogy aki reggelente megsimogatja a központi alak fejét, elkerüli az aznapi felelést. Tíz tanár és sok tanuló bevonultatása, a fokozódó szegénység komoly nehézségeket okozott. 1918 őszén a spanyolnátha-járvány miatt szünetelt a tanítás.