Alecia Beth Moore, „Pink” (Doyleston, Pennsylvania, 1979. szeptember 8. –) háromszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő, dalszerző, táncos, lemezproducer, és szóvivő, akit 2000 óta a legsikeresebb énekesnők között tartanak számon. 15 éves korában megalapította a rövid életű Choice lánycsapatot, akik 1995-ben leszerződtek a LaFace Records-hoz, bár jelentősebb kiadványok nélkül feloszlottak. Első albuma, a Can’t Take Me Home (2000) és első kislemeze, a There You Go Rhythm and blues stílusú volt, a LaFace Recordsnál jelent meg és csak mérsékelt sikert aratott. A második kislemeze a Hot 100-ban a 4. lett, címe: Most Girls. A következő kislemeze a You Make Me Sick rosszabbul teljesített.
2001-ben Christina Aguilera, Mýa és Lil’ Kim társaságában énekelte fel a Lady Marmalade című dalt, amely világszerte az élvonalba juttatta, és amiért megkapta első Grammy-díját. 2001-ben jelent meg a második, már pop/rock stílusú albuma Missundaztood címmel, ami az eddigi legtöbb példányszámban elkelt albuma. Első száma, a Get The Party Started, a Hot 100-ban a 4. helyig jutott, P!nk első nagy slágere ez volt. Aztán jött a Don't Let Me Get Me, az örökzöld Just Like A Pill amit még mai napig is lehet hallani, és egy szívhez szóló számmal zárta az albumát, Family Portrait, ami a szülei válásáról szól. 2003 novemberében megjelentette a harmadik albumát. Try This című lemezét kisebb siker fogadta, azonban az ezen szereplő Trouble című dallal szintén Grammy-díjat nyert. Az albumról még két kislemez jelent meg, a God Is a DJ 2003 novemberében, és a Last to Know 2004 áprilisában. Kis szünet után 2006-ban jelentette meg negyedik lemezét, I’m Not Dead címmel. Előző, kevésbé sikeres lemeze után ezzel ismét az élvonalba került. Számtalan díjat kapott érte, és olyan dalokkal célozta meg a slágerlistákat, mint a Stupid Girls, a Who Knew a U + Ur Hand, a Nobody Knows, a Leave Me Alone (I'm Lonely), vagy a Dear Mr. President. Turnéja alkalmával kétszer is ellátogatott Budapestre. Ugyanebben az évben négyéves kapcsolat után összeházasodott a motorversenyző Carey Harttal, ám 2007 végén az újságok szakításukról cikkeztek.
2008 októberében jelent meg ötödik albuma, Funhouse címmel. Ezen hallható a So What, Pink első olyan száma, amellyel szólóban tudta vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát. Az album második kislemeze, a Sober is bekerült a Top 20-ba. Az albumról a Please Don’t Leave Me, a Bad Influence, a Funhouse, az I Don’t Believe You, és a Glitter in the Air jelent még meg kislemezként. Az albumból eddig négymillió példány kelt el világszerte.
2010-ben megjelent az első válogatásalbuma, Greatest Hits...So Far! címen. Ezen két új dal fért meg: a number-one sláger számos országokban köztük nálunk is: Raise Your Glass. A másik dala 2. helyezést ért el sok helyen. A címe: F**kin Perfect. Emellett nálunk megjelent 2011 nyarán egy promó dal, Heartbreak Down címen. Egész Európában nálunk lett a legsikeresebb. 2. helyezést ért el. 2011. június 2-án megszületett P!nk kislánya, Willow Sage Hart.
2012-ben visszatért. 4 év kihagyása után szeptemberben megjelentette 6. stúdió albumát, The Truth About Love címen. A korong a szerelem világos, sötét, jó, és rossz árnyalatait mutatja be. Az USA-ban, Kanadában, Németországban, Ausztráliában, Ausztriában, Svédországban, Svájcban, Új Zélandon egyből az első héten listavezető lett. A Billboard 200-ban első lett, és így először lett listavezető P!nk albuma. Júliusban megjelent a "visszatérő dala". A címe: Blow Me (One Last Kiss). Listavezető sláger lett nálunk. Az USA-ban top 5-ös szám. Októberben az album második kislemeze, a Try 2. lett nálunk. Az albumot jelölték Grammy Díjra is. 2013 februárjában megjelent a Just Give Me a Reason című slágere Nate Ruess közreműködésével. 24 óra sem telt el, az Ausztráliai iTunes top lista első helyére került. 2013. február 13-án kezdődött el a The Truth About Love Tour c. turnéja. Később az énekesnő Just Give Me a Reason száma 3 hétig vezette a Billboard Hot 100 lista élét. Így ez lett a 4. önálló listavezető száma. Áprilisban kiszivárgott a hír, hogy a 4. kislemez az albumról a True Love lesz, amiben közreműködik Lily Allen is. A szám 2013 júniusában jelent meg, azonban nem nyújtott akkora sikert, mint a korábbi kislemezek. A True Love-ot követte a Walk of Shame című ötödik kislemez 2013 szeptemberében, majd az Are We All We Are című hatodik kislemez 2013 októberében.
2014-ben összeállt Dallas Green kanadai zenésszel, You+Me néven. Felvettek egy közös albumot, a Rose Ave-t.
4 év szünet után 2017 októberében kiadta hetedik stúdióalbumát, ami a Beautiful Trauma címet kapta. Az album első kislemeze a What About Us volt, ami 2017 augusztusában jelent meg, és azonnal közönség kedvenc lett. Ezt követte a lemez címadó dala, a Beautiful Trauma 2017 novemberében. A harmadik kislemez a Whatever You Want lett, amely 2018 júniusában jelent meg, amelyet követett a Secrets című negyedik kislemez 2018 augusztusában.
Pink nyolcadik stúdióalbuma a Hurts 2B Human 2019. április 26-án jelent meg. Első kislemeze a Walk Me Home lett 2019 februárjában, amelyet követett a Can We Pretend 2019 júniusában, majd jött a címadó Hurts 2B Human és a Love Me Anyway című harmadik és negyedik kislemez 2019 szeptemberében. Kilencedik, és egyben legutóbbi stúdióalbuma, a Trustfall, 2023. február 17-én jelent meg, első kislemeze, a Never Gonna Not Dance Again, 2022 novemberében került kiadásra, ezt követte a címadó Trustfall 2023. január 27-én, majd a When I Get There február 14-én. Ezt követte a Runaway című negyedik kislemez, július 7-én. 2023 októberében bejelentette az album deluxe kiadásának megjelenését, amely tartalmazza az elmúlt évben megjelent Irrelevant című kislemezét, valamint két új dalt és hat élő felvételt a Summer Carnival Tour-ról, amely 2023. december 1-jén jelent meg digitális letöltésre LP és CD vásárlásra. Bejelentette a Trustfall turnét is, amely 2023 októbere és novembere között az Egyesült Államokban zajlott a Summer Carnival Tour szüneteltetéseként, amelyet 2024-ben Ausztráliára is kiterjesztenek.
2020 óta 150 millió lemezt adott el világszerte, ezzel a világ egyik legsikeresebb zenei előadója lett.
A kezdetek, gyermekkora Alecia Moore a pennsylvaniai Doylestownban született Judy Moore ápolónő és James Moore, Jr. katona lányaként. Édesapja katolikus, édesanyja zsidó vallású. Ősei Írországból, Németországból és Litvániából vándoroltak ki Amerikába. Doylestownban nőtt fel ahol a Kutz Általános Iskolában, a Lenape Középiskolában és a Central Bucks West Középiskolában tanult. Édesapja mindig énekelt neki gitár kísérettel, ezért már akkor eldöntötte, hogy amikor felnő rocksztár lesz. A középiskolában csatlakozott első együtteséhez a Middlegroundhoz, amellyel sosem ért el különösebb népszerűséget. A Middlegroundnak riválisa volt a Jetsists együttes, mellyel szemben elvesztették a helyi bandák csatáját. Ezután a Middleground feloszlott. Pink zenéjére nagy hatással bír Bette Midler, Janis Joplin, Steven Tyler, Kyisha Hunt, Jecyra Selvie, Tyriyona Bender, Madonna, Billy Joel, az Indigo Girls, Don McLean, Tupac Shakur és The Notorious B.I.G.. Alecia már gyermekkorában elkezdte képezni a hangját, mivel születésekor asztmát diagnosztizáltak nála, amitől évekig szenvedett. Tizenéves korában kezdett el dalszövegeket írni, melyekkel ki akarta fejezni az érzéseit.
Pályafutása 1995–1998: Karrier kezdetek
14 évesen kezdett el fellépni philadelphiai klubokban. Két évvel később, 16 éves korában csatlakozott egy atlantai R&B együtteshez: a Choice tagja volt még Chrissy Conway, a ZOEgirl keresztény lánybandából. Az együttest a LaFace Records szerződtette le, mellyel 1996-ban elkészítették a Key to My Heart című dalt, mely a Kazaam című film egyik betétdala lett. A Choice készített egy albumot is, de miután 1998-ban feloszlottak az albumot sem adták ki. Az együttes feloszlása után Alecia szólóénekesként maradt a LaFace alkalmazásában, ahol megkapta a Pink művésznevet. Sok tetoválás borítja a testét.
1999–2002: Can’t Take Me Home és Missundaztood
A The Choice feloszlatása után, Pink elkezdett dolgozni debütáló albumán, amely 2000 áprilisában jelent meg Can't Take Me Home címmel. Producerei Babyface és Steve Rhythm voltak. Az album az USA-ban kétszeres platinalemez lett és világszerte 5 millió példányt adtak el belőle. Az album első két kislemeze a There You Go és a Most Girls bekerült az amerikai Billboard Hot 100 slágerlista Top 10 kislemeze közé, sőt a Most Girls Ausztráliában felért az első helyre. Az album harmadik kislemeze a You Make Me Sick az USA-ban csak a Top 40-be került be, de 2001-ben Angliában Save the Last Dance című film főcímdalaként bekerült a Top 10-be.
2000-ben Pink lett az ’N Sync No Strings Attached turnéjának egyik nyitószáma.
2001-ben Pink, Christina Aguilera, Lil’ Kim és Mýa közreműködésével feldolgozta a Labelle együttes 1974-es dalát a Lady Marmalade-et, mely a Moulin Rouge! című film betétdala lett. A dal producerei Rockwilder és Missy Elliott voltak, és több ország slágerlistáján felkerült az első helyre, többek között a Billboard Hot 100-on, így a Lady Marmalade lett Pink első száma, amellyel vezetni tudta az amerikai slágerlistát. A kislemezhez készült videóklip az MTV Video Music Awardon is elnyerte az Év videója díjat. A Lady Marmalade-ért Pink első Grammy-díját is megkapta, a Legjobb Pop együttműködés kategóriában.
2001 novemberében jelent meg második albuma Missundaztood címmel, melyet leginkább a rock stílus jellemez. Az album producere többek között Linda Perry (a 4 Non Blondes egykori énekesnője) volt. Az album első kislemeze a Get the Party Started, 2001 októberében került kiadásra. Az USA-ban és azon kívül több országban bekerült a Top 5-be, és Ausztráliában első lett. A 2002 MTV Video Music Awardson a dal videóklipje megkapta a Legjobb női videó és a Legjobb táncos videó díjakat. Az albumról még három kislemez jelent meg: a Don't Let Me Get Me, a Just like a Pill és a Family Portrait, mely Pink első olyan száma lett, amellyel vezetni tudta az angol Uk Singles Chart slágerlistát. A Missundaztood 20 országban lett arany vagy platinalemez és több, mint 16 millió példány kelt el belőle világszerte. Pinket jelölték a 2003-as Grammy-díjátadón a Legjobb Popalbum kategóriában a Missundaztood-ért és a Legjobb Pop előadás kategóriában a Get the Party Started-ért. Faith Hill 2002-ben megjelent Cry című albumának több dalát is ő írta. 2002-ben elindult első önálló turnéjára a Party Tour-ra, melynek keretein belül fellépett Amerikában, Európában és Ausztráliában is. Később csatlakozott Lenny Kravitz amerikai turnéjához.
2003–2007: Try This és I’m Not Dead
2003 májusában Pink felénekelte a Charlie angyalai: Teljes gázzal című film egyik betétdalát Feel Good Time címmel, és emellett szerepelt is a filmben. Ez lett Pink első olyan száma, amely nem került be a Top 40-be a Billboard Hot 100-as listán, viszont az angol UK Singles Charton harmadik lett. A szám később felkerült az ez év novemberében megjelenő harmadik stúdióalbumára, a Try This-re, amely az amerikai, angol, kanadai és ausztrál albumeladási listákon is bekerült a top 10-be, azonban sokkal kevesebb példány kelt el belőle, mint a Missundaztoodból. (Összesen alig 3 millió világszerte.) Az album munkálataiban Linda Perry mellett részt vett a Rancid együttes frontembere Tim Armstrong is. Az albumról három kislemez került kiadásra: a Trouble 2003 szeptemberében, a God Is a DJ 2003 novemberében, és a Last to Know 2004 áprilisában, de ezek nem lettek túl sikeresek az USA-ban, egyik sem került fel a Billboard Hot 100 Top 40 kislemeze közé. Ennek ellenére Pink a Trouble-ért megkapta második Grammy-díját a Legjobb női rockelőadás kategóriában és a Feel Good Time-ért jelölést kapott a Legjobb Pop együttműködés kategóriában. Az album népszerűsítése céljából Pink elindult második turnéjára a Try This Tour-ra, melynek keretein belül fellépett Európában és Ausztráliában.