Nadine Keßler (Landstuhl, 1988. április 4. –) Európa-bajnok német női labdarúgó, a VfL Wolfsburg és a német női válogatott korábbi támadó középpályása. Jelenleg az UEFA nőifutball-szakágvezetője. A 2013-14-es idényben mutatott remek teljesítménye révén elnyerte az UEFA Év Női Játékosa-díjat, majd 2015 januárjában az Aranylabda-átadás keretén belül megválasztották 2014 legjobb női labdarúgójának (FIFA Women's Player of the Year).
Pályafutása Klubszinten Pályafutását az SV Herschbergben kezdte, majd játszott az SV Hermersbergben, valamint az SC Weselberg együttesében is. 2004 és 2009 között az 1. FC Saarbrücken tagja és csapatkapitánya.
A csapatban eltöltött első szezonjában a másodosztály ezüstérmeseként zárta a bajnokságot. A következő idényben ez az eredmény megismétlődött, ám a tehetséges játékos ezúttal a bajnokság déli csoportjában megszerezte a gólkirályi címet 24 találatával. A 2006–2007-es bajnokság meghozta az áttörést, a bajnoki címet is begyújtötték, Keßler pedig ismét gólkirály lett, ezúttal 27 góllal.
Az első osztályban csak egy szezont töltött el, a frissen feljutott Saarbrücken az idény végén az utolsó előtti, 11. helyen végzett. Az év azonban mégsem sikerült teljesen rosszra, mivel a német kupában bejutottak a döntőbe, ám ott az 1. FFC Frankfurt ellen a vezető gól megszerzése ellenére 5–1-es vereséget szenvedtek.
A válogatottban
A válogatottban 2005-ben debütált. Első sikere a 2006-os U19-es női Európa-bajnokság megnyerése volt. A német női U19-es csapat azon a tornán összesen negyedszer nyerte meg a titulust (2000, 2001, és 2002 után). A döntőt Bernben rendezték 2006. július 22-én, amely során Oroszország csapatát győzték le 3–0-ra, a németek góljait a Kerschowski testvérek szerezték, Isabel kétszer volt eredményes, a 13. és az 53. percben, a végeredményt pedig Monique állította be a 74. percben.
A sikeres Európa-bajnoki szereplés után az U20-as női labdarúgó-világbajnokság keretének is tagja volt. A tona első mérkőzésén Észak-Korea ellen még csak csereként állt be, ám ezt követően minden találkozón a kezdőcsapat tagja volt. A világbajnokságon két gólt szerzett, Mexikó (9–1) és Svájc (6–0) ellen tudott eredményes lenni.
A 2006-os kontinensbajnoki címet 2007-ben sikerült megvédeni, a július 29-i döntőben Anglia ellen nyertek a hosszabbításban szerzett gólokkal 2–0-ra.
A 2008-as U20-as női labdarúgó-világbajnokságon a keret tagja volt, ám a tornán rendre csak csereként kapott játéklehetőséget. A keret tagjaként végül bronzérmesként zárta a világbajnokságot.
Sikerei, díjai Klubcsapattal 1. FC Saarbrücken: Német másodosztály bajnoka: 2006–07, 2009–10 Német másodosztály ezüstérmese: 2004–05, 2005–06 Német kupa döntős: 2008 1. FFC Turbine Potsdam: Német bajnok: 2009–10 Női UEFA-bajnokok ligája bajnok: 2009–10 VfL Wolfsburg: Német bajnok: 2012–13, 2013–14 Női UEFA-bajnokok ligája bajnok: 2012–13, 2013–14 Német kupa győztes: 2013
Válogatottal U19-es Európa-bajnok: 2006, 2007 U20-as világbajnoki-bronzérmes: 2008 Európa-bajnok: 2013 Algarve-kupa: 2014
Egyéni Német másodosztály déli csoportjának gólkirálya: 2005-06, 2006-07 Fritz Walter-medál ezüst fokozata: 2006 UEFA Az év női játékosa: 2014 FIFA Az év női játékosa: 2014
Jegyzetek
További információk Nadine Keßler adatlapja a FIFA.com-on Nadine Keßler adatlapja a DFB honlapján
Kategória:Német női labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az 1. FFC Turbine Potsdam labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg női labdarúgói Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az 1. FC Saarbrücken női labdarúgói Kategória:Európa-bajnok női labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók