A parafília (más néven szexuális deviancia, régebbi nevén szexuális perverzió) a pszichológiában és a szexológiában használt kifejezés, amely alatt a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalmat értik. A nem konvencionális szexuális viselkedés hivatalos meghatározása nehéz feladat, nagyban függ az egyes társadalmakban elfogadott szokásoktól és attitűdtől, így a parafíliák listája is időről időre változott. A parafíliák számát tekintve is meglehetősen ellentmondásos az irodalom, a pszichiátriai betegségeket besoroló DSM-5 jelenleg nyolc parafíliát sorol fel hivatalos mentális betegségként. A feminista megközelítésű szexpozitivitás elve nagyban hozzájárulhat a személyes elfogadáshoz és megéléshez addig, ameddig a benne résztvevő felnőtt emberek egymással jóváhagyásos, beleegyezéses alapon, biztonságos környezetben, kölcsönös örömforrásként, szégyenérzet nélkül és ítélkezéstől mentesen végzik. A közösen lefektetett határokat átlépve már azonban könnyen kínzás és szexuális erőszak kategóriába fordulhat át. (Az angolszász szóhasználatban alkalmazzák a konvencionális / nem-konvencionális szexuális tevékenységekre a vanilia sex / kink sex fogalmi elkülönítést is. Ezek két polaritást jelentenek egy bináris spektrumon, ahol minden ember vágyai eltérő helyet foglalnak el.)

A szokványostól eltérő szexuális tevékenységeket megélő emberek felé irányuló társadalmi idegenkedést, elhatárolódást és következményeként a strukturális elnyomást kinkfóbiának, a speciális vágyaik és igényeik létezésének elvitatását, megkérdőjelezését pedig vanilla szexizmusnak nevezzük.

Története

A szokványostól eltérő szexuális viselkedés nehezen definiálható, mindig az adott kor és kultúra társadalmi szokásaitól, annak morális megítélésétől függ. Már a Bibliában is tiltottak számos szexuális viselkedést, melyet akkoriban deviánsnak tartottak, így a homoszexualitást, a nekrofíliát, a nemi erőszakot vagy az állatokkal történő közösülést. Az 1850-es évekig a deviáns szexuális magatartást elsősorban erkölcsi és vallási alapon definiálták, a pszichiátria mint új tudományterület megjelenésével új megközelítéséből kezdték rendszerezni a szexuális devianciákat. A szexuális devianciák betegségként való leírása ugyanakkor nem számított teljesen újkeletűnek, már korábban is felmerült egyes szexuális viselkedésformák egészségrontó hatása, különösen az önkielégítés esetében. Az egyik első meghatározó munka a témában az osztrák Richard von Krafft-Ebing nevéhez köthető, akinek 1886-ban megjelent Psychopathia Sexualis című könyve igyekezett tudományos alapokra helyezni a deviáns viselkedéssel kapcsolatos ismereteket. Krafft-Ebing a szexuális devianciákat a szexuális ösztön funkcionális eltéréseinek tartotta, melyek pubertás körül jelennek meg és 40 éves kor után fokozatosan enyhülnek, és melyekre a hajlam öröklődik, de külső tényezők, melyek közé ő a maszturbálást sorolta, elősegítik a kialakulásukat. Egyben leírta, hogy bizonyos devianciák (pl. a szadizmus és a kéjgyilkosság) inkább a férfi nemre jellemzőek, míg a mazochista férfiak sokszor feminin jellegeket mutatnak. A legnagyobb változást azonban az jelentette, hogy nem erkölcsi vagy vallási alapon próbálta jellemezni ezeket az állapotokat, hanem pszichológiai értelemben, mivel a devianciákat a személyiség részének tartotta, és mint olyan, valamiféle személyiségzavar tüneteként értékelte őket. Egyben elkülönítette a perverziót (vagyis valamely deviánsnak tartott szexuális vonzalmat) a perverz cselekedetektől, melyeknek a perverzitás nevet adta. A diagnózis szempontjából sokkal lényegesebbnek tartotta az egyén belső érzéseit, perverzióit, mint a konkrét szexuális cselekedeteit, hiszen úgy is lehet valaki például szadista, hogy fantáziáit végül sosem valósítja meg vagy éli ki. Krafft-Ebing alapvetően négyféle szexuális ösztönzavart különített el: a szexuális vágy kóros csökkenését (anesztézia), vagy épp fokozódását (hiperesztézia), a nem megfelelő biológiai korban jelentkező szexuális vágyat (paradoxia), és a szexuális devianciákat (paresztézia), melyeket később parafíliáknak neveztek el. Minden olyan szexuális viselkedést, mely a hagyományos hüvelyi közösüléstől eltért és nem a természetes fajfenntartást szolgálta, természetellenesnek és perverznek tartott. Maga Krafft-Ebing is elismerte, hogy egyes esetekben a kóros és a normális szexualitás között meglehetősen nehéz határvonalat húzni, például a szadizmust a normál férfi, a mazochizmust pedig az egészséges női szexuális viselkedés egyszerű felerősödésének tekintette.

Magnus Hirschfeld és Alfred Kinsey után az elsők között kutatta John Money (1921. július 8. – 2006. július 7.) új-zélandi pszichológus, szexológus és író, aki a szexuális identitás és a nemek biológiájával kapcsolatos kutatásairól ismert. Ellentmondásos volt a kiszolgáltatott páciensekkel szemben tanúsított magatartása, beleértve a szexuális visszaélést és a kisgyermekeket célzó konverziós terápia támogatását. Ő volt az egyik első kutató, aki elméleteket publikált a társadalmi nemi konstrukciók hatásáról a nemi identitás egyéni kialakulására. Money bevezette Harry Benjamin endokrinológus-szexológus 1966-ból származó transzszexualizmusThe Sisterhood: Dr. Harry Benjamin "Dr. Harry Benjamin" Archived from the original on 2005-04-07. Retrieved 2021-07-05. kifejezése mellé a nemi identitás, a nemi szerep és a szexuális irányultság fogalmakat: parafília (más néven szexuális deviancia, régebbi nevén szexuális perverzió) a pszichológiában és a szexológiában használt kifejezés, mely alatt a nem szokványos tárgyak, szituációk vagy személyek iránti szexuális vonzalmat értik. Pályafutásának jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte. (Később tudományos tanulmányok sok tekintetben bírálták Money munkásságát, különösen amiatt, hogy elkövette a gyermek David Reimer (1965–2004) akaratlan nem-változtatását, bántalmazását többek között azzal, hogy ikertestvérével szexuális aktusok szimulációjára kényszerítette őket. Később mindkét testvér felnőttkori öngyilkosságával végződött a történet. Ez a kísérlet pozitív felhanggal szerepel az Transsexualism and Sex Reassignment könyvében a transzneműségről, amelyet Richard Green és John Money szexológusok szerkesztettek, és a Johns Hopkins University Press adott ki 1969-ben. Ez volt az első orvosi tankönyv a transzneműségről.)

A homoszexualitás és a parafíliák A homoszexualitás megítélése az egyes történelmi korszakokban és kultúrkörökben folyamatosan változott. Az ókori Görögország számos régiójában egyáltalan nem számított deviáns viselkedési formának, a kereszténység megjelenésével és elterjedésével ez azonban jelentősen megváltozott. A pszichiátria hajnalán a homoszexualitást egyértelműen betegségként tartották számon, Richard von Krafft-Ebing például a perverziók közé sorolta, mivel sem célja, sem módja nem felelt meg az emberi fajfenntartás számára szükséges viselkedésnek. Sigmund Freud határozottan nem tekintette betegségnek, inkább csak a szexualitás egy variációjaként jellemezte, és élesen el is különítette a kóros parafíliáktól, mivel a homoszexualitás kialakulása szempontjából nem vélt felfedezni semmilyen közvetlen kiváltó, traumatizáló élményt, melyet a kóros parafíliák esetében leírt. Ugyancsak elutasította a nemi viselkedés és a nemi preferencia közötti összefüggést, véleménye szerint a homoszexuális férfiak nem feltétlenül mutatnak több feminin jelleget, mint a heteroszexuálisak, ahogy a leszbikus nők sem feltétlenül férfiasabbak a heteroszexuális nőknél. A második világháborút követően az amerikai pszichiáterek jelentős része a pszichoanalitikai irányt képviselte, ugyanakkor Freud nézeteivel szemben a homoszexualitást kezelést igénylő kórállapotként fogták fel, mivel úgy hitték az ember biológiailag a heteroszexualitásra van kódolva. Ebben az egyik úttörő Radó Sándor volt, aki szerint a homoszexualitás az ellenkező nem iránti szexualitás fóbia-szerű kerülése, melyet a gyermekkorban kisikló szexuális fejlődés okoz. Ekkortájt vezették be a különböző "konverziós terápiákat", melyek pszichoanalitikai módszerekkel igyekeztek a homoszexuális egyént "áttéríteni" a heteroszexuális viselkedésre. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1952-ben megjelent DSM (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) kiadványában rendszerezte a pszichiátriai betegségeket, ebben a homoszexualitást a mentális betegségek közé sorolták. A döntést számos pszichiáter és meleg-jogi aktivista is hevesen támadta, miszerint még ha a heteroszexualitást tekintik is alapvetően normálisnak, abból sem következik, hogy a homoszexualitás feltétlenül betegség. A társadalmi és szakmai nyomásnak is engedve 1973-ban az akkor hatályos DSM-II-ből kikerült a homoszexualitás, melyet azóta pszichológiai értelemben a normális szexuális viselkedés egy variációjaként tartanak számon.

Fogalma, ellentmondások

Orvosi értelemben a parafíliák nehezen definiálhatóak és rendszerezhetőek. Alapvetően kétféle beosztásuk ismert, és a kettőt többé-kevésbé egymással párhuzamosan is használják. Egyrészt az Amerikai Pszichiátriai Társaság definiálta és rendszerezte őket a DSM különböző kiadványaiban, másrészt az Egészségügyi Világszervezet által használt BNO is megkülönbözteti őket, bár utóbbi külön nem definiálja magát a fogalmat, így e tekintetben a DSM által adott definíciók terjedtek el. További nehézséget jelent, hogy a jelenleg hatályos BNO-10-et 1990-ben fogadták el, míg a DSM-5 2013-as, így felfogásukban is sok különbség található. A DSM-IV korábban az alábbi módon definiálta őket:

A jelenleg érvényes DSM-5 ezt módosította és különbséget tesz a parafília és a parafíliás zavar között, előbbit önmagában nem tartja kezelendő betegségnek. Ez alól nyolc parafília kivétel, melyeket mentális betegségnek minősítettek és részletesen megneveznek a DSM-5-ben. Az összes többi, külön meg nem nevezett parafíliát a "máshogy nem meghatározott" jelzővel látták el, és csak akkor tekintik őket kezelést igénylő betegségnek, ha parafíliás zavarról van szó, parafíliás zavarként pedig azon parafíliás állapotokat definiálják, melyek feszültséget és szenvedést okoznak a benne szenvedő egyénnek, vagy melyek kielégítése másokra nézve fizikai vagy pszichológiai veszélyt jelent.

A parafília kapcsán beszélnek opcionális, preferált, vagy kizárólagos formáról, bár ezek nem hivatalos vagy egységes elnevezések. Opcionálisnak akkor tartják, ha az egyébként átlagosnak vehető szexuális érdeklődés és aktivitás mellett időnként alternatívaként jelentkezik az egyén számára valamilyen parafília. Preferált parafília esetén az egyén előnyben részesíti a nem-szokványos szexuális viselkedést és fantáziát, de emellett képes azt mellőzve az elfogadott szexuális viselkedésre is. Kizárólagosság esetén az egyén csakis a rá jellemző parafílián keresztül képes kiélni szexualitását.

Gyakorisága